Egy csodálatos film, nem csak álmodozóknak

Többek közt az, hogy egy musical és egy romantikus film keverékéről van szó. Viszont ezek után én mindent elhiszek Damien Chazelle rendezőnek, mert a Whiplash után ismét egy instant klasszikust alkotott.

A cselekmény egy évet ölel fel, évszakokra osztva. Hőseink, Mia (Emma Stone) és Sebastian (Ryan Gosling) lépten-nyomon összefutnak Los Angeles utcáin. A lány színésznő szeretne lenni, a Casablancáról áradozik, miközben gyenge sorozatok epizódszerepeiért is vért kell izzadnia. A srác bárzongorista, a jazz szerelmese, és saját klubot akar, ahol szívből játszhat. A két fiatal látott már szebb napokat is, pont ezért van szükségük egymásra.

Mia és Seb ismerkedését szépen végigzongorázzuk, a kezdeti utálaton át a zseniális dalkérős találkozáson keresztül az első csókig. A későbbi kapcsolatot is nyomon követjük, ott nyilván a kezdeti rózsaszín felhő után előkerülnek a problémák, de egy dolog sosem változik. Az álom hajszolása. Mindkét főszereplő küzd a sikerért, és rögös utat kell bejárniuk, hogy elérjék céljukat. Ez áldozathozatallal jár, és van, hogy mérlegelni kell, mennyire vagyunk önzők, illetve megéri-e kergetni azt a bizonyos álmot. Főleg, ha aztán nincs kivel megosztani. Chazelle mégis jóval komplexebb művet alkotott, mintsem hogy egy kérdéskörnél leragadjon. A sztori a bevett sémákat követi, nem a kerettörténet miatt emlékezetes, amit látunk.

Hőseink, Mia (Emma Stone) és Sebastian (Ryan Gosling) lépten-nyomon összefutnak Los Angeles utcáin Fotó: Illusztráció

Sokkal inkább összetettségében rejlik az ereje. Egyszerre klasszikus műfaji film, ami az 50-es és 60-as évek musicaljeit idézi - megjegyzem: tökéletesen -, másfelől modern és remekül illeszkedik napjaink világába. Nem kis önreflexió van benne Chazelle részéről, amit végtelenül profin mesél el. A Kaliforniai álom hiába musical, szerencsére nincs minden második percben éneklés, a rendező legalább ugyanakkora figyelmet fordított a szimpla zenei betétekre, mint a tradicionálisabb, dalolós szegmensekre. A már említett zenés-táncos témák bravúrosak, látszik, hogy embertelen energiát fektettek beléjük, hisz némelyiket vágás nélkül, egy snittben forgatták le. Nem elhanyagolható, hogy a film humora szenzációs. Rengeteget lehet mosolyogni, nevetni, ezáltal szinte lehetetlen nem jól szórakozni. Az egyetlen problémám, hogy nincs végig az a sodró lendület, ami egészen a cselekmény kétharmadáig kitart. Néhány elnyújtott jelenet szembeötlő volt, és valami hiányzott a teljes élményhez. Szerencsére ezzel Chazelle is tisztában lehetett, mert egy olyan zárást alkotott, amiben ismét megcsillogtatta zsenijét. Az érzelmes, keserédes epilógus tökéletes befejezése egy közel tökéletes stílusgyakorlatnak.

Ryan Gosling zseniális. Kiváló munkát végez, vicces és sármos. Az már csak hab a tortán, hogy zenésznek sem utolsó, a filmben látható összes zenei betétjét ő játszotta fel. Emma Stone pedig méltó partner, egy tünemény, akit nem tudok nem imádni, minden fronton tökéletes a játéka.

A Kaliforniai álom nem csinál semmi extrát, csak fog egy műfajt és összesít benne mindent, amit szeretni lehet. Nemtől függetlenül bátran ajánlható mindenkinek. S bár a Whiplashtől kicsit elmarad, ez nem von le semmit Chazelle érdemeiből, mert egy végtelenül komplex és igényes filmet rendezett. Álmokról és álmodozókról, mégsem feledkezve meg az olykor fájó realitásról. Vastaps, függöny.