Hétvége

2017.04.07. 16:40

Élet a megszállás idején

1945. március 16-án a 2. és a 3. Ukrán Front megindította bécsi támadó hadműveletét, melynek első szakaszában a szovjet hadvezetés a Dunántúl elfoglalására összpontosította erejét. A német és magyar csapatok képtelenek voltak feltartóztatni a Vörös Hadsereg alakulatait, így a harcok rövidesen elérték – a mainál valamivel nagyobb kiterjedésű – Zala vármegye területét is.

Bakonyi Péter

A Balaton-felvidéken a szovjet 26. hadsereg, majd ennek átcsoportosítása után a 27. hadsereg nyomult előre a megye belső területei, illetve Zalaegerszeg irányába. Mindeközben a Balaton és a Dráva közti frontszakaszon az 57. hadsereg és az 1. bolgár hadsereg űzte maga előtt a német és magyar csapatokat, áttörve a németek által kiépített Margit-vonalat. Zalaegerszeget március 29-én délelőtt érték el a szovjetek, Nagykanizsa pedig április 1-jén került a megszállók kezére. A visszavonuló német és magyar alakulatok a letenyei hídfőállásba szorultak be, végül április 5-én hajnalban a Mura-hidat felrobbantva visszavonultak az ekkor Zala vármegyéhez tartozó Muraközbe, ahol még két napig tartották magukat.

Mivel a megye területén a harcok lényegében egyetlen hét leforgása alatt véget értek, az ország más területeihez képest jóval kevesebb volt a polgári áldozatok száma. A halotti anyakönyvek tanúsága szerint megközelítőleg 600 fő esett áldozatul a harcoknak és a légitámadásoknak, melyek során több mint ötven települést ért bombatámadás.

A Zalaegerszeget elfoglaló szovjet katonák egy csoportja
Fotók: Göcseji Múzeum

Ám a fegyverropogás elültével sem lélegezhettek fel a megye lakói, ugyanis állandóan ki voltak téve a megszálló szovjet katonaság erőszakoskodásainak és fosztogatásainak. A járási főjegyzők jelentései arról tanúskodnak, hogy a Vörös Hadsereg katonái szinte minden mozdítható értéktárgyat, ruhaneműt, valamint élelmiszert összeszedtek, elhajtották az állatokat, de sok helyen szétverték a lakások berendezését, összetörték a bútorokat. Nem csoda hát, hogy Zalaegerszeg város polgármestere elkeseredetten és talán némi túlzással jelentette az alábbiakat: "A lakosság olyan anyagi károkat szenvedett különböző javakban, hogy értesülésem szerint ily nagymérvű károsodás aligha volt az ország egész területén." Vidéken sem volt jobb a helyzet, például a letenyei járás jegyzője jelentésében arról panaszkodott, hogy a "legtöbb családnak a rajta való ruháján kívül több ruhája, fehérneműje, ágyneműje nincs, sőt ágyneműje Letenyének nincs is, mert a vánkosokból még a tollat is kiszórták". Mivel a boltokat és közraktárakat is kifosztották, a lakosság ellátása teljesen megbénult, a cukor, só, szappan és petróleum hónapokon át hiánycikknek számított.

A fosztogatások és rablások mellett sokkal nagyobb sokkot okoztak a szovjet katonák által elkövetett gyilkosságok és nőkkel szembeni erőszakoskodások. Utóbbiak kapcsán a leglesújtóbb beszámolók az akkor még Zala vármegyéhez tartozó Sümegről származnak, a város megszállásának napjáról a helyi plébános a következőket jegyezte fel: "A nők (gyermeklányok és öregek is) lettek ennek a gyászos éjszakának legszerencsétlenebb áldozatai, [...] mert legnagyobb részük a meggyalázáson kívül még fertőzést is szenvedett." A megye belső területein sem volt jobb a helyzet, így például a zalaegerszegi járásból még április végén is azt jelentették, hogy az alakulataiktól elszakadt katonák a "női megbecstelenítéseket sorozatosan követik el". A novai járás főjegyzője pedig június elején kért eligazítást arra nézve, hogy miként járjanak el a teherbe esett nőkkel szemben, engedélyezzék-e számukra a nem kívánt terhességek megszakítását. Persze voltak szerencsésebb települések is, így például Bagola lakói az oroszul jól beszélő plébánosuk bátor fellépésének köszönhették, hogy a helybeli asszonyok és lányok megmenekültek az erőszaktól. Több beszámoló is szól arról, hogy a falvakat övező erdőkben, szőlőhegyeken sikerült elbújtatni a nőket.

A Vörös Hadsereg katonája pózol PPS 41 típusú géppisztolyával

A megszállás első heteiben fegyveres magyar karhatalom hiányában a lakosság teljesen ki volt szolgáltatva a szovjet katonaság kénye-kedvének, aki pedig megpróbált ellenállni, az saját életét tette kockára. Több esetben is előfordult, hogy a család női tagjait védeni próbáló férfiakat gyilkoltak meg. Április folyamán a zalaegerszegi járás falvaiban 25 embert lőttek agyon az oroszok. Közülük kilencen voltak nők, a legfiatalabb áldozat mindössze 1 éves, a legidősebb 70 éves volt. Lenti és Letenye környékén pedig nemcsak a Vörös Hadsereg katonái garázdálkodtak, hanem a Muraközt megszálló jugoszláv partizánegységek fosztogatásai is súlyosbították a helyzetet. A közbiztonság csak nagyon lassan állt helyre, a nagykanizsai járás főjegyzője még június végén is a következő sorokkal zárta a főispánnak küldött jelentését: "a lakosság tudatában van annak, hogy fegyvertelen és karhatalmi erő nélkül védtelen és, hogy ki van szolgáltatva minden önkényeskedésnek és ezért némán megadja magát szomorú sorsának".

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!