Hétvége

2016.07.22. 15:35

Életmódváltás gyászolóknak

Jake Gyllenhaal jó ideje nem tud mellényúlni. Most zsinórban a második filmjében játszik olyan karaktert, akinek hasonló problémái vannak. Tehetős, élete csúcsán levő férfit, akinek tragédia árnyékolja be az életét és újra talpra kell állnia.

Péter Zsombor

Míg a Mélyütés egy működőképes, de sablonos dráma volt, addig a Demolition jóval sötétebb vizekre evez, mégis könnyedebb hangvételű. Lássuk, hogy ez miként lehetséges.

Davisnek (Jake Gyllenhaal) jó állása, szép felesége van, modern, giccses házban él. Egy nap a nő autóbalesetben meghal, Davis pedig sajátos módon gyászol, úgy, hogy nem gyászol. Folytatja a szokásos életét, annyi különbséggel, hogy rendszeresen ír panaszleveleket egy ételautomata üzemeltetőjének, amikben a lelki világát vesézi ki. Így ismerkedik meg a szintén nem egyszerű eset Karennel (Naomi Watts).

Persze most mondhatjuk, hogy ilyet milliószor láttunk, a srác traumából felépülve hosszas huzavona után egy másik nőnél találja meg a boldogságot. Ezt akár el is felejthetjük, a Demolition ennél jóval komplexebb. Kicsit talán sok dologba is kóstol bele, így nem tudjuk merre tart, mire akar kilyukadni és mi is az igazi konklúzió. Davis megismerkedik Karennel, jól érzik magukat, aztán jön egy váltás, és a főhős a nő fiával kerül közelebbi kapcsolatba. Közben folyamatosan emlékképek gyötrik és abban leli örömét, hogy dolgokat szed szét. A saját házát is kvázi ledózerolja, hogy új életet kezdhessen. Okkal feltételezzük, hogy ez egy metafora, az otthon szétzúzása a saját darabokra tört életét szimbolizálja, amiből majd valami új, talán jobb dolog fakad. Ez jogos, de mint említettem a Demolition ennél jóval szerteágazóbb. Ott vannak a már említett emlékképek, így magát az alapkonfliktust egy hatalmas kérdés övezi: Davis eddigi élete tényleg ennyire sekélyes volt, hogy nem érez semmit? Nem szerette a feleségét, a munkáját, a házát, kvázi az életét sem? Vagy csak így képes feldolgozni a traumát, mi több még a saját érzéseivel sincs tisztában. Jean-Marc Vallée rendező, pedig ha nem is ad egyértelmű választ, bőven szolgál gondolkodnivalóval miután lepörgött a stáblista. A fő kérdés az, hogy milyen is a Demolition? Nem mondom, hogy minden eleme a helyére került, nincsenek meg mindig a jó arányok és nehéz értelmezni, hogy mit is akartak ezzel közölni. Mégis annyira sokszínű, változatos és jól összerakott filmről beszélünk, hogy nem tudtam nem szeretni. A végtelenül lehangoló és komor felütés mellett kiváló feketehumorral operál Vallée, ráadásul a karakterek is vannak annyira erősek, hogy nagyban emeljék a színvonalat.

A Demolition tehát nem egyszerű film, számos zavarba ejtő eleme van és a komplexitása ellenére is nehéz kibogozni a mondanivalóját. Emiatt sokan nem is fogják szeretni, pedig megérdemli, mert kevés ilyen egyedi élményt adó alkotás készül manapság. Egy szélsőséges érzelmi kálvária, szuper hangulattal, szenzációs zenével és egy tökéletes Jake Gyllenhaallal, akit megint nem fognak Oscarra jelölni, pedig járna neki. A Demolition pedig azt hiszem egy alulértékelt gyöngyszemként vonul be majd a filmtörténelembe.

Címkék#mozi#film

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!