Falak tengeren innen és túl - egerszegi találkozás Dús Lászlóval

Pedig Dús László az egyetlen magyar festőművész, akinek művei olyan múzeumokban, intézményekben találhatók meg, mint például a New York-i Metropolitan Museum, a The Smithsonian Institution Washington D.C.-ben, vagy a NASA Űrkutatási Központja Houstonban. E napokban szülővárosában, Zalaegerszegen, a városi hangversenyteremben láthatók gigantikus festményei, installációi, amelyeket talált tárgyak, textúrák, fényképek elegyéből gyúrt ki, előszeretettel alkalmazva a kollázs technikáját. A szakma absztrakt expresszionizmusként írja le korai stílusát, mely később a pop arthoz közelít. Nekem az ugrik be munkái láttán: világvárosi fosszíliák.

Két világ, közös gyökerekkel Németh János keramikusművész (balról) gratulál Dús Lászlónak, utóbbi kiállításának megnyitóján. A tárlat az Amerikát megjárt festőművész 75. születésnapját köszönti, mely alkalomból reprezentatív album is megjelent

A megnyitóra felesége, Karsay Orsolya társaságában érkezett, művésztársak, barátok, tisztelők tucatjai várták.

- Milyen emlék tűnik fel leggyakrabban az egerszegi gyerekkorból?

- A zalai dombok

- Városi gyerek létére?

- Igen. Tízéves lehettem, amikor kitelepítettek bennünket a szőlőhegyre, így aztán csodálhattam eleget a lankákat. Olyan mélyen belém égett a látvány, hogy '56-ban, amikor a család indulni készült nyugatra, miattam maradtunk itthon.

Dús László a Téglatest című, 2015-ben vegyes technikával készült, 6 méter hosszú, 4 méter magas és 1 méter széles installáció előtt

Amúgy is éppen akkor vették fel a budapesti képzőművészeti gimnáziumba, s ez a lehetőség mindent felülírt. Hiszen addigra eldőlt, a képzőművészet lesz az útja. Már kisdiákként szinte megszállottan rajzolt, főként lovakat.

- Kijártam Rádiházára, hogy figyeljem, rajzoljam a ménest - emlékezik.

A ló mint motívum végigkísérte életét. A zalai közönség is ízelítőt kaphatott ebből még 2001-ben, a szép emlékű Altamira Galériában megrendezett tárlaton, ahol monotípiák, litográfiák és szitanyomatok adtak testet és lelket Dús paripáinak. Nem csak alkotta, gyűjtötte is a lóábrázolásokat, mára tekintélyes kollekciót mondhat magáénak egyebek közt etruszk és kínai remekművek másolataiból.

Textúrák, rétegek, formák és minőségek tobzódása a Sosta vietata című képen

De vissza a gyerekkorhoz, ami tartogatott még számára megrázó momentumokat. Kisgyerek volt, amikor apja emigrált.

- Tragédiaként éltem meg, hogy elhagyott bennünket, anyám magára maradt velem és a húgommal. Később is kemény leckéket kaptam tőle - idézi fel ügyvéd apja emlékét, aki Amerikába menve 26 nyelven szóló, sikeres rádiót alapított.

1956 ősze már a fővárosban találta a kamaszodó Dús Lászlót. A képzőművészeti gimnázium elsőseként vajon megérintették az események?

- Hát persze! Az osztályunk ott volt a Sztálin-szobor ledöntésénél, többen is húztuk az egyik kötelet

Totálkép a hangversenyteremben július 7-ig megtekinthető tárlatról Fotó: Katona Tibor

Másféle impulzusoknak sem volt híján, szállásadója, Farkas Erzsébet, Bozsó néni révén ugyanis belecsöppent a korabeli művészeti életbe.

- Amolyan irodalmi szalon működött nála, ahova képzőművészek, zenészek is jártak - meséli. - Megismerhettem Borsos Miklóst, Szabó Lőrincet, Kodály Zoltánt. Tersánszky Józsi Jenő furulyázott nekem, Németh László pedig megírta egyik magyar irodalmi dolgozatomat. Felejthetetlen élmény volt részese lenni annak a szellemi pezsgésnek.

A gimnázium után Kmetty Jánosnál csiszolta tehetségét, majd a képzőművészeti főiskolán Bernáth Aurél tanítványa lett.

- Olyan mester volt ő, hogy már attól kirázott a hideg, ha csak nézte a munkámat. Az egyik korrektúra alkalmával azt gondoltam, most olyan portrét rajzoltam, amitől hasra fog esni. A mester leült, s nézte a képet. Eltelt vagy tíz perc, de nem mondott semmit, csak rázta a fejét, morgolódott. Már teljesen kész voltam, amikor végre fölállt, s megkérdezte: tudja, milyen ez a kép? Ilyen! - s beleordított a képembe. Ez a rajz beleüvölt az arcomba, ez nem művészet - mondta. Az ott kezdődik, amikor a rajz nem a papíron, a festmény nem a vásznon van, hanem amögött... Soha nem mondott nekem ilyet senki más.

A diploma után bent maradhatott volna a főiskolán Bernáth Aurél mellett, mégis visszatért Zalaegerszegre. Mi hozta haza?

- Két dolog. Egyrészt a zalai dombok... Ez nem vicc! - reagál derülésemre. - A másik az, hogy első feleségemet, Ercsei Katalin belsőépítészt akkor már szerződés kötötte a Zala Bútorgyárhoz. Én pedig rohantam utána Született egy csodálatos kislányunk, Bernadett, szép műtermet kaptam a Páterdombon, s elkezdtem ügyködni a város művészeti életében.

Életet lehelt a Móricz később legendássá vált rajzszakkörébe, s elindította az egervári művésztelepet. A Dús-szakkört számos képzőművész mondhatja iskolájának, többek között Frimmel Gyula, Gábriel József, Bedő Sándor, Zalakovács József, Béres János, Farkas Ferenc, Vidák Györgyi, Szórádi Zsigmond. A hetvenes évek elején sokak szemét szúrta a szakkör szabad szellemisége, de még az is, hogy a tanítványok aktot rajzolhattak.

- Ha békén hagyott volna a korabeli hatalom, talán soha nem hagyom el az országot - vetíti előre későbbi döntését Dús László. - De állandóan szorongattak. Amikor pedig 1971-ben nagy keservesen kiengedtek egyéves tanulmányútra Amerikába, be akartak szervezni. Tele voltak ötletekkel, mi mindent kéne nekem ott csinálni a festés helyett...

A helyzet akkor durvult el igazán, amikor a tanulmányútról - amely alatt Dalíval is találkozott -, egy ezüst színű Ford Taunusszal tért haza.

- A kint eladott képeimből vettem, de azt akarták rám sütni, hogy az amerikai államtól kaptam, mert nekik kémkedek... Hátborzongató volt. Mindenféle módon rám akartak ijeszteni, a magánéletemet sem kímélve zsaroltak, sosem látott leveleket lobogtattak. Nagyon elegem lett belőle, mondtam nekik: azt csináltok, amit akartok, akkor sem adok információkat se a szakkörről, se Amerikáról.

A helyzet odáig fajult, hogy 1974-ben feleségével és kislányával disszidált. Jó adag bátorság kellett ehhez, hiszen hiába élt odakint az apja, tőle nagy támogatást nem remélhetett.

- Amikor Münchenig eljutottunk, írtam apámnak és egy barátomnak, hogy sikerült, végre szabad földön vagyunk, hamarosan érkezem. A barátom lelkesen válaszolt, s küldött 100 dollárt. Apám meg azt írta, forduljunk vissza, vagy maradjunk Németországban, hozzá nem mehetünk. Megijedt, hogy a fia disszidálása tönkreteheti a magyarországi kapcsolatait. Sokan máig azt hiszik, hogy az amerikai karrierem az ő segítsége révén indulhatott be. Hát, nem így volt...

Clevelandban telepedtek le, az első három év rengeteg küszködéssel telt.

- Amikor már összeállt egy komolyabb anyagom, valakinek meg akartam mutatni New Yorkban. Fölhívtam vagy száz galériát, de senki nem állt velem szóba. Az utolsó volt a sorban Leo Castelli. Szerencsémre ő maga vette fel a kagylót, s azt mondta, menjek azonnal. Fogtam két hatalmas mappát, s lerohantam a Nyolcvankettedik utcából a SoHo-ba, ami hatalmas távolság. Már vártak. Belépek, s látom, nincs egyedül. Az egyik sarokban ott ül Robert Rauschenberg, a másikban meg Andy Warhol. Ecseteljem...? Castelli neve akkor már fogalom volt, ő volt a modern művészet pápája, a legnagyobb művészek dolgoztak neki. Nagyon tetszettek a munkáim. Castelli még ott, előttem felhívott két galériát, s az egyik megvettek minden munkát, ami nálam volt. Tizennyolcezer dollárral mentem vissza Clevelandbe.

Vajon miért éppen ezt az irányt vette művészete? A várt válaszban a szabadságvágyat, a formabontás igényét, a sokféle hatás motivációját sejdítem, de Dús konkrét történettel áll elő az egerszegi időszakból.

- Szerettem éjszaka dolgozni, s hogy ne zavarjam a családot, többször ott is aludtam a páterdombi műteremben. Hatalmas üvegablakai voltak. Egyik téli reggelen, amikor felébredtem, lenyűgöző látvány fogadott. Az üvegtáblát valami csodálatos gazdagsággal szőtte be a jégvirág, s az egészen átragyogott a kelő nap. Megláttam ezt a grandiózus „kompozíciót”, s belém hasított: nem festek többé portrét, csendéletet, olyat akarok festeni, ami nem létezik. Mint ez a tünemény. Amerikában még jobban megerősödött bennem ez az irányultság, hiszen a műfaj legnagyobbjai közé kerültem. Ráadásul ott el is ismerték ezt a törekvést.

A siker megállíthatatlannak tűnt, Dús egyre ismertebb és elismertebb lett. Munkája évről évre többet ért, Amerika egyik legjobban fizetett művésze lett.

- 1999-ben mégis hazatért, s Budapesten, a Százados úti művésztelepen rendezkedett be. Miért?

- Időközben megromlott a házasságom, elváltam, s az egészségemet is megtámadta a szklerózis multiplex. Ez a betegség rendkívül sokféle lehet, az ember elvesztheti mozgását, hallását, látását, a szellemi képességeit, az artikulált beszédét.

- Most mégis jár és beszélgetünk...

- Igen, én vagyok a clevelandi klinika hőse - mosolyog. - Talán az egyetlen páciensük, aki kijött a tolószékből. Az orvosom, a legzseniálisabb SM-szakértő azt mondta: ez gyógyíthatatlan betegség, igazából csak te tudsz magadon segíteni. A terápia: bízzál, higgyél, mozogj sokat. Megfogadtam...

Ennek köszönhetően máig dolgozik, amit visszhangos kiállítások sora igazol, Chicagótól Budapestig. Legnagyobb sikerének mégis lányát, Bernadettet tartja, aki látványtervezőként dolgozik a filmszakmában, s két unokával is megajándékozta.

Dús László zalaegerszegi származású festőművész sok mindenről nevezetes. Egyebek közt arról, hogy több száz fogadott keresztlánya van. Hogy miként tett szert a népes hölgycsapatra? A dolog anno úgy kezdődött, hogy miután megszületett saját csodás kislánya, a festőbarátoknál ugyancsak sorra érkeztek a szebbnél szebb leánygyermekek. Dús pedig, büszke lányos apukaként, szimpátiája jeléül keresztlányává fogadta valamennyit. A jelenség egy idő után önálló életre kelt, a felcseperedő keresztlányok hozták a barátnőiket, majd azok is a sajátjaikat, akikre szintén kiterjesztette keresztapai védelmét. A dolog persze csak jelképes, mindenki a keresztlánya, aki tehetséges, szép és okos. Ez aztán a nagy család