"Gyújtsd alám az ágyat!" - Eszenyi Enikő kibeszélte a vágyainkat

Vörös tollas-borzas felöltőben érkezett és tangózenére énekelt. Ezt el is várhatja a zalaegerszegi közönség a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben is, Eszenyi Enikő - hisz róla van szó - Kossuth-díjas színművész tangórajongása közismert. Jó pár éve elutazott Dél-Amerikába, hogy az argentin klubokban originális körülmények közt tanulhassa. (Néha úgy tűnik, az élete csupa véletlen determináció: a tangóval már a Cha-cha-cha című filmben dolga volt 1981-ben.)

Eszenyi Enikő vörös keppben. Mindig tudja, mit akar. A Forbes magazin kétszer választotta meg a legbefolyásosabb nőnek a hazai kultúra területén

Az egerszegi estébe az Egerszegi Páholy vendégeként érkezett, sokak örömére. De azt kevesen tudják, már láthattuk az egerszegi színházban, amikor Pásztor Edina helyett ugrott be évtizedekkel ezelőtt a Trükk című darabba.

A Gyönyörben nincs középút című, harmadik önálló estje - A combok csókja és a Ping Sving után - 2007-ben készült, s előadója bár azóta elsősorban a Vígszínház igazgatójaként ég ezer fokon, a felhangzó versek és dalok az első pillanattól, mondhatni gyújtóan érzékiek, de nem csak azért, mert a "Gyújtsd alám az ágyat" verssor hangzik fel az elején Karafiáth Orsolya kortárs költőtől. (Később Kiss Judit Ágnes, Nagy Gabriella, Rakovszky Zsuzsa, Forgács Zsuzsa Bruria, Tóth Krisztina érzelemtelt sorai is felbukkannak.)

A nézőtér székein, a nézők vállán is énekelt...

A Vígszínház direktoraként is átélt már néhány rázós időszakot, támadást, miközben a színház nézőserege egyre gyarapszik, Shakespeare-sorozatuk világhírű, múlt ősszel Kínában Nádas Péter darabját játszották, úgy, hogy az utat a szentpétervári partner fizette. Ha már nemzetközi hír: Prágában, Pozsonyban, New Yorkban rendez évtizedek óta, ami teljességgel elképzelhetetlen, hiszen, mint állítja, gyakorlatilag a Vígszínház épületében él.

Szóval a vörös kepp hamar lekerült, s a fekete, itt-ott áttetsző hosszú szoknya energikusan söpörte a színpadot, míg a zongoránál Darvas Ferenc játszott, civilben fejszámoló művész, mi meg ámultunk, "milyen nagy ravasz ez a művész..." Eleinte prózában és dalban kapták meg a férfiak a magukét, lírai szösszenetek sziporkáztak az évezredes manipuláció édességéről, aminek a végén nincsen győztes. Csak a művésznő, aki belakta a pódiumot, mintha csak az otthoni nappaliban szaladgált volna önfeledten fel-alá. Nem palástolja, ha elfelejti a szöveget, felüti a kötetet. Minden mozdulat természetes. Vagy nagyon is kiszámított. Épp ettől varázslat. Most kicsit kimegyek átöltözni, jó?, figyelmeztetett, Darvas Ferit arra kérte, addig játsszon már nekünk pár könnyű Wagner-futamot.

...Jennyként a vérvörös gályát várta...

Az egyik visszatérés drámai, a nézőtéren székek karfáján imbolyogva énekelt Brecht-darabokból Kurt Weill-dalokat, előtte Kocsma Jenny, Polly balladája töltötte be a teret. A közel ülő férfiak mérsékelten és jólesően rezzentek össze, amikor a szemük közé kiabálta: "Lesz maga juszt is az enyém, csak az enyém..." Akkor még nem tudtuk, hogy a végén a "Gyere te nímand..." kezdetű Zerkovitz Béla-nótát muszáj valamennyiünknek megtanulni, mert a bájos Enci mögül előlépett a szigorú rendező, a kőkemény Eszenyi, és belénk verte. (Mondják, a színházát is ezzel a kompromisszumot nem ismerő elszántsággal vezeti, de itt Egerszegen is jelezte, az anyagi gondok miatt távozik a Vígből épp most kilenc művész.)

Hány óra?, szólt le a nézőtérre, aha, jó sokáig maradunk, állapította meg, s magasabb fokozatra kapcsolt. (Egynémely dalok nagyonigaz szövege sajnos e helyt nem tűri a nyomdafestéket, pedig kötetekben láttak napvilágot. Lapozzák például Kiss Judit Ágnes verseskönyveit, keressék a Balladákat.)

...s néhány magyar versben meg is találta...
Fotó: Katona Tibor

Elég az hozzá, hogy a naiv csitri, a bimbózó tini, az öntudatos harmincas, a kényes bálkirálynő, a korossá lett hajléktalan asszony mind-mind odasereglett, akárhány nőalak ott tolongott a színpadon. Hogy lehet egy ember ennyire sok?

Ezt firtatta az önálló est végén zajlott röpke beszélgetésben Karáth Anita, az Egerszegi Páholy háziasszonya is. Hát úgy, hogy az 1961-ben Csengerben született, Debrecenben felnőtt, 1983-ban színi diplomát szerzett lány mindig színész akart lenni. Miért ne lenne kifogyhatatlan, amikor elérte a célját: Bob Wilson, a világ egyik legjobb rendezője angol szlengben dicsérte az alakítását. És azt is, hogy Csenger város legyen.