A legkanizsaibb kanizsai - Kilencven éve nincs köztünk Halis István

Halis István 1855. augusztus 21-én született a dél-zalai városban. Középfokú tanulmányait követően a pécsi egyházmegye kispapja lett. Egy év után azonban levetette a reverendát és visszatért Kanizsára. 1876-ban iratkozott be Budapesten a Magyar Királyi Tudomány-Egyetem Jogi Karára, diplomáját 1880-ban szerezte meg. Miután tanulmányait befejezte, élete végéig Nagykanizsát szolgálta. Különböző városi tisztségeket töltött be: árvaszéki ülnök, majd városi tanácsos, illetve polgármester-helyettes lett. 1913-tól a város könyvtárosa és a létrehozandó múzeum vezetője. Írói tevékenysége rendkívül sokrétű: népszerűek történeti munkái, elbeszélései, színművei – ezek ma is a róla elnevezett városi bibliotéka szívesen olvasott művei közé tartoznak a kanizsai vonatkozású dokumentumok közt. Legértékesebbek a város történetével foglalkozó tanulmányai, könyvei, újságcikkei.

Czupi Gyula Halis István domborművével, Túri-Török Tibor alkotásával Fotó: Horváth-Balogh Attila

Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója évek óta kutatja a névadó életművét.

– Halis István az elmúlt években elfeledett figurából újra élő alakká változott át – bocsátotta előre az igazgató. – Köszönhető ez annak is, hogy mi itt a könyvtárban megpróbáljuk nagyon sokrétűen hasznosítani a munkásságát és mások is egyre gyakrabban nyúlnak vissza hozzá tanulmányaikban. Mindig grandiózus tervei és álmai voltak, ami abból fakadhatott, hogy a régi, nagy városházán dolgozott élete nagy részében. Büszke volt rá, hogy soha nem volt elmaradva a feladataival. Bizonyára, főnökei is precíznek tartották, mert rábízták például a gyámügyet, ami nagyon fontos terület és már régen sem engedtek akárkit a közelébe. Halis István azonban nem csak precíz, de korrekt is volt.

Czupi Gyula arra is rámutatott: a várospolitikusra már a maga korában úgy tekintettek, hogy a „mi Halisunk”. Ha megjelent Kanizsán egy jeles szerző, biztosan összehozták vele, hogy a vendég megismerje a „mi szerzőnket”.

– Tehát neki már életében volt egyfajta respektje, rá valamiféle alkotó hivatalnokként tekintettek – folytatta Czupi Gyula. – Írásaiban mindig arra törekedett, hogy a város szellemiségét jelenítse meg, s ez sikerült is. Minden fontos jelenségről megemlékezett, ha kellett, kellő iróniával. Azt is tudni lehet róla, hogy szabadkőműves volt. Erről nincs sok információnk, az viszont bizonyos, hogy Halis igazi filantrópként élt, aki tevékeny módon szerette embertársait. És a szabadkőművesség egyik fontos célja is ez volt: jót tenni az emberiséggel, segíteni a szűkebb és tágabb közösséget.