Hétvége

2014.10.24. 10:15

Hetven évvel ezelőtt angol B-24-es Liberator bombázó zuhant le az alsócsödei Zsigray-erdőbe

Az alacsonyan szálló, lángoló repülőgép élesen jobbra fordult a Zala völgye fölé, ereszkedett, mintha leszállóhelyet keresett volna a folyó melletti réten, aztán eltűnt a Zsigray-erdő fái között.

Arany Gábor

- Hallani lehetett, ahogy a fiatal fenyőfákat eltördeli a repülőgép. Alighogy lezuhant, az emberek elindultak az úton arrafelé, megnézni, mi történt. Éjszaka volt, október 20-a, 1944-ben - idézi fel a tragédiát Horváth István, aki akkor hatévesen a nagyanyjánál töltötte napjait Alsócsödében.

Éppen hogy lefeküdtek, amikor a nagyszülője felriasztotta: gyere kisfiam, ég a házunk. Kimentek az épület elé, a pitvarba, akkor látták meg a közeledő, lángoló négymotoros bombázó repülőgépet. A Szombathelynél vívott légi csatában lőtték meg. Az idő tájt mindennaposak voltak errefelé a bombázások. A szövetségesek által már elfoglalt olaszországi repülőterekről szálltak fel a gépek, az amerikaiak nappal, az angolok este. Ez bombázó, egy B-24-es Liberator, kilencfőnyi angol személyzetével már igyekezett vissza délnek, de nem jutott haza. Alsócsödétől nyugatra ért véget az útja. Lezuhanása után nem sok idő elteltével hatalmas robbanás hallatszott, majd sűrű fekete füst emelkedett az ég felé.

Horváth István néhány B-24-es roncsdarabbal, Sütheő Jánosné Balogh Laciról mutat fényképeket

- Kisfiam, akik ott voltak, azok mind meghaltak, ezt mondta akkor a nagyanyám - meséli Horváth István.

A repülőgép személyzete odaveszett, a detonáció a testeket szanaszéjjel vetette. A kíváncsiskodókat, vagy aki segíteni akart a pilótáknak a robbanás leterítette, megsüketültek, a fémtárgyakat a detonáció kitépte zsebükből, a ruha cafatokban lógott rajtuk...

- Úgy mesélték utána, akadt, aki látta vagy csak vélte látni, hogy a robbanás előtti pillanatokban a gép személyzetéből valaki még kiintegetett, mintha igyekezett volna elküldeni a repülőtől az embereket. Erre azonban a legkevésbé se figyeltek, mert addigra sokan sereglettek össze a környező falvakból - meséli Horváth István.

B-24, a legnagyobb számban gyártott amerikai bombázó volt

A történetet Zalalövőn, a Petőfi utcában hallgatom Sütheő Jánosné otthonában. Az asztalon régi képek: gyönyörű grafika reprodukciója, a rajzon csecsemő látszik, a másik fényképről pedig szülei, testvérei körében, Bocskai-kabátos kamasz néz ránk. Az ő kezét dicséri az apróságról készült rajz, amihez modellül unokaöccse, Sütheő Jánosné Schrádi Gabriella édesapja szolgált. A tehetségesen rajzoló fiatalember Balogh László. Azon az éjszakán leventeként őrszolgálatot adott és társaival odament megnézni a bombázót. Ő lett az egyetlen civil áldozata annak a repülőgép szerencsétlenségnek, alig 17 évesen.

- Nagyanyám testvére, Laci hatgyermekes iparos családba született harmadikként, 1927-ben - veszi át a szót Sütheőné. - A család valamikor a Czinder, mai Csány László utcában lakott, ott szinte minden házban iparosok éltek. Laci nagyon érdeklődő, sokoldalú gyermek volt, az elemit Zalalövőn végezte, a polgárit Zalaegerszegen járta, ez után kereskedőtanuló lett. Nagy álma, hogy beiratkozzon a csáktornyai gimnáziumba és képzőművészetet tanuljon a háborúval szertefoszlott. Ügyesen muzsikált is, keze alatt szinte énekelt a harmonika. Nagyon szeretett rajzolni, azonnal grafitceruzát fogott, ha valami megragadta a figyelmét. Szobrocskákat is készített, tökéletesen megformálva modelljeit Sütheő Jánosné szavait igazolni látszik az egyetlen megmaradt grafika is.

Balogh László alakját megörökítette Bicsák József, Megrabolt ifjúság című könyve is. A háborús időket felidőző műben úgy írja le, egy Zalalövőt bemutató kiállításra László nevezetes emberekről készített mellszobrokat, a megszólalásig hű hasonlatossággal.

Balogh Laci hetven évnél régebbi grafikája Süthőné édesapjáról

A tragédia helyszínére ma már semmi sem emlékeztet, az erdőben azonban még mindig találnia a repülőgép jellegzetes, szegecselt alumínium lemezdarabjaiból. Persze a használható részeket már a tragédia utáni napokban széthordták a környékbeliek. Kiszerelték a rádiót, a szelepekből gyűrűket készítettek, a kábelek gumiborításából meg csúzlit fabrikáltak maguknak a nagyobb gyerekek, akik a fedélzeti fegyverek lőszeriből is sokat elvittek és szétbontottak, szerencsére nem robbant fel egyik se..

A pilótákat az alsócsödei temetőben hantolták el, majd a háború után pár évvel exhumálták őket és a solymári angol katonai temetőben leltek végső nyughelyükre. Balogh László a lövői temetőben alussza örök álmát, bár a család a mindszenti részen lakott. Az elbeszélések szerint azért döntöttek így, mert egy héttel korábban Laci a barátaival a lövői temetőben sétálva a búvóhelynek is ígéretes Tasi-kripta körül járva azt kérdezte társaitól: vajon kit temetnek jövő héten a Tasi-kripta mellé, talán engem? A többiek elütötték a kérdést, de pár nappal később dermesztő volt rá visszagondolniuk.

B 24 Liberator a második világháborúban alkalmazott amerikai hadászati nehézbombázó repülőgép volt, melyet a Consolidated Aircraft fejlesztett ki és gyártatott az Amerikai Hadsereg Légiereje számára. Kifejlesztése 1939-ben kezdődött el, első bevetésére 1941-ben került sor. Tervezésénél azt a célt fogalmazták meg, hogy egy ellenálló, minden célra használható modell készüljön el. Személyzete: 7-10 fő, 1200-3600 kg bombát vihetett. A legnagyobb számban készült amerikai bombázó volt, a Liberator nevet a brit légierőben kapta.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!