„Igyék, ha már erre járt, egy-két korsó meg nem árt” - Brüsszel óta kitart a lendület

Leginkább azok, amelyek a híres, de elvtelenül romba döntött legendás Nagykanizsai Sörgyárhoz, annak egykori termékeihez kötődnek.

– 2005-ben indult a gyűjtőszenvedélyem a söralátétekkel – idézte fel a kezdeteket. – Brüsszelben jártam a testvéremnél, ahol nagyon szép alátétekkel találkoztam és akkor kapott lendületet a dolog – ugyanis abban az időben már volt itthon pár száz, csak addig nem folytattam tudatosan a gyűjtőmunkát. Azt követően azonban ismerősöktől, barátoktól, a testvéremtől, mindenkitől azt kértem, ha külföldön járnak, a kocsmákból hozzanak nekem egy-egy söralátétet. Ma már több, mint tízezer különböző darab van a birtokomban A söralátétek 160 országból érkeztek, nyilván, Európa az alap, de az öreg kontinensről származókról kívül van még egyebek közt namíbiai, ecuadori, Pápua Új-Guinea-i és kambodzsai is.

– Hogy mi számít különlegesnek? Az afrikai és az ázsiai mindenképpen egzotikus. Leginkább a színviláguk miatt – egyébként ha egy gyűjtő csak ránéz a söralátétre, már abból meg tudja állapítani, hogy honnét származik, mert egy-egy országban jellegzetes színeket és motívumokat használnak. Az orosz alátétek például nagyon színesek. Azt azonban mégsem mondanám, hogy azok a legszebbek, mert mindegyik szép a maga nemében. A legértékesebbek viszont az 1948-as államosítás előtti időszakból származók. Ezek még szitanyomással készültek. Érdekes, hogy anno levelezőlapként is használták ezeket, tehát megcímezték őket, üzenetet írtak, bélyeget ragasztottak rájuk, a posta pedig lepecsételte és kivitte őket a címzetthez A sör alá valókon kedves rigmusok is biztattak a sörfogyasztásra: „Igyék, ha már erre járt, egy-két korsó meg nem árt.” Vagy: „Nekünk a per nem kellett, elintéztük ser mellett.” Érdekesek Csaba számára napjaink kis sörfőzdéinek alátétei is, mert azokból nem sok készül. Az alátéteken kívül még a Nagykanizsai Sörgyárhoz és annak termékeihez kapcsolódó poharakat, korsókat, hordóvégeket, címkéket is gyűjt a nagykanizsai férfi, akinek annyira megtetszett a sörös téma, hogy maga is megpróbálkozott a házi sörfőzéssel – saját bevallása szerint nedűje közelít a jó felé.

– A recepteket az interneten, illetve könyvekben találtam, s ezeken finomítottam mindig valamit és még finomítok is, legutóbb már egészen iható sört tudtam csinálni – mondta nevetve, hozzátéve: a családnak, barátoknak főzött seritalaihoz címkét és – természetesen – alátétet is készített.

Jelezte végül: azért még mindig szívesen kortyolná a messzi földön híres, jóféle kanizsai sört is – ha lenne sörfőzde a dél-zalai városban. Ám – mint mondta – ő nem sok reményt fűz hozzá, hogy a hagyományos nagykanizsai sörgyártás valaha is újraéledhet. De azért a kanizsai sörhöz kapcsolódó emlékek, relikviák gyűjtését folytatja – és örömmel veszi, ha ilyenekkel megkeresik.