Kovács Richárd kórházlelkész megkeni akár a vajas zsemlét is

Kovács Richárd atya ő, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház augusztus 1-je óta szolgáló kórházlelkésze.

- Egy hónapja érkezett Zalaegerszegre, s a papi feladatok talán legnehezebbikét kapta. Mire gondolt, amikor értesült Veres András püspök atya döntéséről?

- Hogy miért pont én - vágja rá azonnal, hozzátéve: miután három helyen összesen hat évet szolgált káplánként, s letette a plébánosi vizsgát is, várható volt az előléptetés , de ilyen feladatra már csak fiatal korából adódóan (Richárd atya mindössze harminc esztendős) álmában sem gondolt . Ő nem is találja alkalmasnak magát erre, ám kedves történeteiből és megnyerő személyiségéből a kívülálló pont az ellenkezőjére következtet

A kinevezést kihívásként éli meg, hiszen a megyei kórházban korábban nem működött kórházlelkészség, így egy új rendszert kell felépítenie, működtetnie. Ám a terep teljesen nem ismeretlen számára: káplánként Sárváron és Körmenden is látott el hasonló szolgálatot.

- Az elmúlt napokban elkezdtem ismerkedni a kórházzal: a betegekkel és a dolgozókkal is. Jó érzés volt, hogy örömmel, szeretettel fogadtak, a beszélgetésekből pedig az is kiderült, hogy várták már a kórházlelkészt. Volt dolgozó, aki elmesélte: sokat imádkozott ezért.

Kovács Richárd atya kórházi munkájához türelmet, segítséget, imádságot kér
Fotó: Katona Tibor

- Ön pedig azt tervezi, nem csak a betegeknek, a segítőknek is segít...

- Hogy ez mennyire sikerül, nem tudom, de úgy gondolom: ezzel is járna a kórházlelkészség Ami biztos: a lehetőség adott lesz, hogy akinek igénye van rá, elmondhassa, ami a lelkét nyomja. Az ügyeleti telefonon elérhető vagyok, súlyos vagy halálközeli esetben akár éjjel is.

A kórház életéhez mostantól jobban hozzátartoznak majd a kórházkápolnában tartott szentmisék, amelyek augusztus 10-én indultak újra. Ezeken a szerdai alkalmakon fél öttől nemcsak a betegeket és a dolgozókat, hanem a látogatókat és a környékbelieket is szívesen látja Richárd atya.

- Hogyan tud ön papként a betegség drámájában segíteni?

- A kórházlelkészség célja, hogy a kórházba került emberek Isten közelében érezhessék magukat. Hadd tudatosuljon bennük: Isten nem kívülálló, a szívünkben, lelkünkben lakozik, és bennünk való működése, ha figyelünk rá, vigaszt nyújthat a szenvedésben is. A betegek egy részének felbecsülhetetlen jelentőségű, ha a szentségekhez járulhat, gyónhat, áldozhat, és részesülhet a betegek kenetében. Sokaknak viszont már az is elég, ha a lelkipásztor meghallgatja őket, figyel rájuk, beszélget velük. De ha arra van szükség, szívesen megkenem akár a vajas zsemlét is... Megtiszteltetés, ha megnyílnak nekem, jólesik, ha segíthetek. Ahogy egy idősebb pap mondta nekem: ez keresztény művészet, életfeladat.

- Említette a betegek szentségét. Sokan ódzkodnak ennek felvételétől, mivel utolsó kenetként is emlegetik

- A betegek kenetében azok a megkereszteltek részesülhetnek, akik egészségi szempontból kritikus helyzetben, halálközelben vannak, komoly betegségben szenvednek, és természetesen ok lehet rá az öregség is. Súlyos operáció előtt állók, köztük akár gyerekek is megkaphatják. A betegek kenete tehát nem csak egyszer vehető fel, ezért is nem utolsó kenet a neve, a 65 év fölöttiek akár évente is részesülhetnek benne. Ebben, mint minden más szentségben, Isten működik, megerősítést, békét és bátorságot adva. Megújítja a beteg bizalmát és hitét Istenben, erőt ad a kétségbeesésben és a halálfélelemben. Előtte ajánlott a szentgyónás. S előkészíthetjük környezetünket is: tegyünk ki az asztalra, éjjeli szekrényre egy feszületet, gyertyát, esetleg virágot. A kórházban persze erre nincs mindig mód: itt előfordul, hogy a beteg melletti üres ágyra kerül az Oltáriszentség

- Honnan merít erőt ehhez az embert próbáló feladathoz?

- Ehhez imádság és emberi kapcsolatok kellenek, hogy, miközben a pap ad, emberként érezhesse: ő is kap

Kovács Richárd két év kápláni szolgálat után Lentiből érkezett Zalaegerszegre. Mint mondja: nehéz volt a búcsú, adódtak közben megható, lélekemelő pillanatok. Meséli: miután lapunk egyházmegyei hírei közt megjelent, hogy elindult a zalaegerszegi kórházlelkészség, egy templomba járó idősebb asszony az ügyeletes telefonszámon felhívta Lentiből, hogy hogyléte felől érdeklődjön. Meghatotta a gesztus.

Richárd atya fő profilja a kórházlelkészség, ám a hívek a kertvárosi plébánián is találkozhatnak vele, ahol Kürnyek Róbert plébános mellett kisegítő lelkészi szolgálatot lát el.

- A kertvárosi hívek tárt karokkal fogadtak, a fizikain túl lelki értelemben is kaput nyitva ahhoz, hogy otthon érezhessem magam. Zalaegerszeg egyébként nem teljesen idegen számomra, élnek itt rokonaim.

- Ha már a rokonoknál tartunk: családi indíttatásra fordult a papi hivatás felé, és egy hittanórai sugallatra...

- Felső tagozatos diákként egyházi iskolába jártam, s egy hittanórán belém nyilallt az érzés: olyan akarok lenni, mint pap hitoktatóm. Az általános iskolát a szombathelyi premontrei gimnázium elvégzése követte, majd Győrben tanultam teológiát, ott készítgettek a papságra. Veres András püspök 2010-ben szentelt pappá szülővárosomban, Szombathelyen. Így végignézve egyenesnek tűnik az utam, ám voltak benne kitérők. Abban, hogy idáig jutottam, komoly szerepe volt nagypapámnak, az ő háttérimádságának, példamutatásának. Vele kezdtem el templomba járni, ő kísért el a ministráns foglalkozásokra is. Ő már jó helyen van.

Richárd atya kórházi munkájához türelmet, segítséget, imádságot kér.

- Ha hívőnek tartjuk magunkat, ha nem, Kodály Zoltán gondolata legyen ott az orvosok, ápolók és a betegek között: Két ember közt a legrövidebb út egy mosoly - jegyzi meg, természetesen mosolyogva...