Hétvége

2017.01.06. 17:21

Kicsi lány nagy tehetséggel a zongoránál

Csöppnyi kislány ül a zongoránál. Fejecskéje alig látszik a hangszer mögül, s csodás dallamokat játszik - kotta nélkül.

Keszey Ágnes

A hévízi általános iskola termében először Mozart egyik szonátája, majd a Für Elise szól. A lányka teljes átéléssel, mosolyogva zenél, még copfjai is röpködnek, mintha a dallamok szárnyán táncolnának. Kádár Viktória kétévesen, édesanyjával ült először zongorához.

- Nekem nem volt meglepő, hogy érdeklődött a zene iránt, hiszen én is szeretek zongorázni. Saját szórakozásunkra zenéltünk. Most pedig itt tartunk: mint a szivacs, szívja magába a hangokat - mesélte a hétéves kislány édesanyja, dr. Kádárné Szarvas Veronika.

Viktóriát hallgatja édesanyja és tanárnője

Nem csak zenében jeleskedik Viktória. Évek óta szerepel táncversenyeken, a nép-, a modern- és a művészi táncot, a balettet és a rock and rollt is magában foglaló open kategóriában. Szólótáncosként tavaly Európa-bajnok lett. Énekelni is szeret, területi népdalversenyeken arany minősítéseket érdemelt ki. Tavasz óta indul zongoraversenyeken is, melyeken sorra az elsők között végez. Nyáron egy nemzetközi megmérettetésen a 12 évesek kategóriájában külön dicséretes oklevelet kapott.

- Szeretek versenyezni. Felkészülünk, odaülünk a zongorához, eljátsszuk a darabot, és meghallgatjuk a többieket - mesélte Viktória a hévízi iskolában. Itt tanul, s itt csiszolja zenei tudását Babos Judit.

Örömmel zenél, élményt ad. Nehéz darabokat is játszik Kádár Viktória

- Tavaly nyáron ismerkedtünk meg. Csodaként éltem meg a találkozást. Nem tapasztaltam még ilyet, hogy egy hétéves gyermek ilyen nehéz darabokat játszik. A muzikalitását emelném ki: meglepődtem, milyen átéléssel zenél - idézte fel a zongoratanárnő. - Ő már Mozart-szonátát játszik, ami főiskolai szintű darab. Viktóriát nem is nagyon kell tanítani. Ösztönösen jól csinál mindent, magától értetődően jön neki a hangok megtanulása és az előadás is. Persze szoktam neki mondani, mit hogyan szeretnék, ezt gyorsan lereagálja. Néha viszont nem úgy zenél, de nem azért, mert elfelejti, amit mondok, hanem mert belőle éppen az jön - és az is csodálatos. Akkor azt mondom, válasszuk azt, amit Viktória, mert így is szép és jó.

A kislány legkedvesebb tantárgya a matematika, ám a tánc és a zene áll a szívéhez a legközelebb.

Babos Judit és  dr. Kádárné Szarvas Veronika

- Minden nap jövök Judit nénihez. Otthon is szoktam zongorázni. Ha rossz kedvem van, akkor vidám zenét játszok - mesélte Viktória. Elárulta: Bach műveit tartja a legvidámabb daraboknak, kedvenc zeneszerzője Mozart.

- Ha most megkérnélek, hogy olyan zenét játssz, amihez leginkább kedved van, mit választanál? - kérdeztük.

- Bachot vagy Mozart szonátáját, abban szép dallamok vannak, és az eleje, az első tétel nagyon tetszik - válaszolta Kádár Viktória, s örömmel ült a zongorához. Édesanyja és tanárnője is büszkén hallgatta. Babos Judit úgy érzi, mindketten tanítják egymást.

- Én magam is rengeteget tanulok tőle. Nehéz szavakba önteni, érdekes érzés. Beszívom, amit ő ad, és ettől én is több leszek...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!