Lovrani emléktöredék

Amikor kitavaszodott, délutánonként mindenki eljött a térre a baráti társaságból: a meggörbült antennájú táskarádióból recsegve szólt a Délutáni Randevú vagy a Teenager Party, a srácok pedig rekedten ordították a Rolling Stones és Troggs dalok (Wild Things!) refrénjeit. A párocskák is hamar egymásra találtak, egy-egy csók is elcsattant, miközben az egyik gitáros „trubadúr” - akibe amúgy majd az összes lány belezúgott két dal után - Beatles és Bob Dylan örökzöldeket játszott és énekelt. Persze a Csak fiataloknak! slágerlistáját is betéve tudta mindenki, mégis bosszankodtak a fiúk, hogy az angol és amerikai popslágerek két-három hetes késéssel jutottak el rádióműsorainkba. Gabó is oszlopos tagja volt a trafóházi társaságnak,és nem mulasztott el egy alkalmat sem, hogy részt vegyen az élcelődésektől cseppet sem mentes délutáni traccspartikon, ahol időnként cigifüst-karikák is felszálltak a zöldellő bokrok között, mert ilyen „verseny” is előfordult akkortájt tini körökben.

Egy forró nyári napon felbolydult a társaság, mert többen az Adriára készülődtek: ez abban az időben még nagy élménynek számított, hiszen a jugoszláv tengerpart nyüzsgése és turistaáradata sokak számára kicsit a nyugati életérzést jelentette. Gabó és családja is felszállt a Misztrál gyorsvonatra és - mint a sebesen száguldó adriai szél - néhány óra múlva már az Adriai-tenger fjordokkal és szigetekkel csipkézett azúrkék látványában gyönyörködhettek az Isztria kapujában, Rijekában. A mediterrán - jócskán talján - hangulatú városban könnyűszerrel rátaláltak az autóbuszállomásra, ahonnan kényelmes Kvarner busz vitte őket egészen Lovranig, ahol tíz felejthetetlen nap várt rájuk.

A csodálatos üdülőhelyen szerencsére még volt „Zimmer frei” és egy jókedélyű - mint később kiderült - veterán partizán lakásában lehetett kvártélyt bérelni a sok élménnyel kecsegtető nyaraláshoz. Gabó boldogan vitte fel a bőröndöket a szobákba és nem sokkal később már a híres „lungomare” sétányon ejtőzött, amely tizenkét kilométer hosszan kígyózott a sziklákkal teletűzdelt lovrani tengerparton. Néhány nap múlva egy szépséges kísérőtársa is lett: az apartman-tulajdonos lánya, a derékig érő szőke hajfonatú Ljubica nagy hatással volt Gabó érzelmeire. Kölcsönös vonzalmat éreztek egymás iránt, talán végleg egymásba is szerettek volna, ha nem egy tovaröppenő adriai nyaralásról lett volna szó. Mindenesetre már kora reggel együtt mentek megmártózni a hűsítő hullámokban, és azon vetélkedtek, ki tud messzebb úszni a part mentén. Gabónak egyszer egészen a szomszédos üdülőhelyig, Abbáziáig sikerült tovaúsznia, barátnője pedig bátorítólag integetett neki a sétányról.

Egyik reggel megint „vizes randevúra” készülődtek, amikor a gimnazista fiú édesanyja így szólt: Most ne menj le a strandra, mert szeretném, ha velem jönnél. Gabó nem tudta mire vélni a dolgot és kicsit dohogott is magában, mert a nap minden percét a szintén középiskolás „isztriai sellővel” szerette volna tölteni. Végül elindultak édesanyjával a szűk és kanyargós lovrani utcákon, és kisvártatva megálltak egy virágokkal díszített csinos kis szálloda előtt. Gabó még mindig értetlenül lépdelt édesanyja mellett, aki hirtelen bekopogtatott az egyik szoba ajtaján. Tessék! - hangzott a válasz és mindketten beléptek az ajtón. A fürdőszobában egy borotválkozó - vagy inkább már félig megborotválkozott - idősebb úr állt a tükör előtt, és - borotvahabbal az arcán - széttárta a karjait. Kisfiam! Ez itt az édesapád! - szólt könnyeivel küszködve az anya, miközben gyengéden előretolta Gabót a fürdőszobába.

Gabó megpillantotta az idegen férfit és közben úgy érezte, mintha már régóta ismerné, mert édesapja oly kedvesen és szeretettel ölelte magához, és még egy kis borotvahab is jutott a fiú arcára. Gabó ekkor döbbent rá, hogy a már tavasszal emlegetett és idejében előkészített lovrani nyaralás egy mérföldkő volt mindannyiuk életében, hiszen az ötvenhatos forradalom leverése után hosszú évekre emigrációba kényszerült apával a gyönyörű isztriai üdülőhelyen találkozott először - akkor még titokban -, és a találkozásról még édesanyja sem beszélt neki, akkoriban teljesen érthető óvatosságból.

Ezt a „titkot” talán azóta is őrzik a néha haragos, de többször szelíd Adriába nyúló sziklaszirtek, amelyek késő éjszakába nyúló beszélgetések néma tanúi lettek, amikor apa és fia a sétányon Abbáziáig vagy Ika-Icsicsi üdülőhelyig elsétálva „dobták fel” a különböző témákat a forradalom történéseitől kezdve, a „puha diktatúrán” át egészen a svájci és amerikai emigráció keserédes éveinek felidézéséig. Gyorsan teltek az együtt töltött napok, és eljött a búcsúzás ideje, de ez a tíznapos isztriai nyaralás - Apával és a családdal, no meg persze Ljubicával - évekre bearanyozta Gabó szívét-lelkét, és gyakran mesélt róla később a fiúknak és lányoknak az öreg trafóház melletti „grundon”.