Madárbalett porcelánon, kerámián - Szabó Kinga a Zsolnay-gyár és a Parlament számára is sokat dolgozott

Kisebb kerámiáival még tíz napig a gébárti Kézművesek Házában ismerkedhetünk, Szabó Kinga ugyanis az országos fazekasfesztivál vendégeként érkezett Zalaegerszegre.

Művészetkedvelő családban cseperedett Budapesten, festőművész bátyja Bernáth Aurél tanítványa volt. Érettségi után Szabó Kinga az iparművészeti főiskolát célozta meg, de nem sikerült bejutnia. Sebaj, gondolta, addig is kitanulja a fogtechnikusi szakmát.

Szabó Kinga munkái közt Gébárton
Fotó: Pezzetta Umberto

- Sötétben indultam és sötétben értem haza, de megtanultam fémet önteni, gipszet készíteni. A legfontosabb tanulsága mégis az volt e kitérőnek, hogy ráébredtem, az ember nem élhet úgy, hogy a munkája nem a szenvedélye. Úgy vészeltem át ezt az időszakot, hogy minden este elmentem egy hangversenyre...

Amint rátalált az útjára, semmilyen erőfeszítés nem tűnt nehéznek a cél érdekében. Amikor például a pécsi Zsolnay-gyárnak tervezett, három napba zsúfolta a heti munkát, s éjjel-nappal dolgozott, hogy Pesten élő családjától se szakadjon el. Ágyat vitetett az irodájába, hogy legyen mire ledőlnie pár órára.

De itt még nem tartunk, hiszen az ifjú Kinga épp most készül fölmondani a fogtechnikában. Arra nyílt ugyanis lehetősége, hogy textilt fessen. Az ’50-es évek végén járunk, akkoriban volt divat a bő, húzott szoknya, amihez kézzel festett kartonanyagot használtak. Élvezte, mert szabad kezet kapott. De még nagyobb reménnyel töltötte el, hogy baráti ajánlásoknak köszönhetően a Fészek klubban megismerkedhetett Domanovszky György néprajzkutatóval és Gorka Géza Kossuth-díjas keramikusművésszel. A találkozás oda vezetett, hogy a legendás keramikus tanítványává fogadta. Lányán, Gorka Lívián kívül csak Szabó Kinga mondhatja ezt el magáról.

- Ahogy koronghoz ültem, s megéreztem, hogy az agyagrögből miként röppen ki a forma, tudtam, hogy ezt a csodát akarom egész életemre. Sajnos csak pár hónapot tanulhattam Gorka Géza mellett. Rám bízott ugyanis egy betanítást az Iparművészeti Vállalat üzemében, ahol a saját butaságom és tapasztalatlanságom miatt ólommérgezést kaptam a mázaktól. De rengeteget tanultam is, hiszen az üzemekben gyorsan és látványosan mutatkoznak meg a hibák, ott lehet a legtöbb tapasztalatot szerezni.

A szentendrei marcipánmúzeum madaras pannója

Innentől kezdve már nem fájt a hajnali kelés, semmi nem volt olyan fárasztó, olyan nehéz, hogy ne végezte volna a legnagyobb örömmel. A mezőtúri fazekas szövetkezethez már tervezni szegődött el. Hogy felvértezze magát, hónapokat töltött a Néprajzi Múzeum cserépraktárában, tanulmányozta, rajzolta a kerámiák motívumkincsét, a szélkiképzések, fülek jellegzetességeit. Budai lányként e módon ásta bele magát a népművészetbe.

- Mezőtúron akkoriban ágon ülő csízeket és fekvő farkaskutyákat készítettek, nem csoda, hogy a bezárás fenyegette őket. Rengeteget dolgoztunk, évi 60 elfogadott prototípusra szerződtem velük, de  sokkal többet csináltam. Sikerült is  talpra állítani a gyártást - idézi fel.

1992-től több mint tíz évig dolgozott a pécsi Zsolnay-gyárban. Pedig a porcelánnal leginkább csak teríteni szeretett, kicsit hideg volt számára ez a világ a népművészet bájához képest. Négy év múltán már művészeti vezető volt, ’99-től művészeti igazgató. Az együttműködést csak kötetlen munkaidővel vállalta, ebből lett a korábban emlegetett 3 napos hét és a gyárban éjszakázás. Szerda esténként rohant vissza Pestre, várta a három gyerek, a háztartás, s már kezdhetett is előre főzni a következő hétre. De gyönyörű munkákat hagyott maga mögött, mint például a Phoenix madaras étkészlet, aminek motívumai a fazekas hagyományban gyökereznek, vagy a Barocco étkészlet, amit a bécsi magyar nagykövetség barokk terme ihletett. Utóbbi terve BNV Nagydíjat ért.

- Rengeteget kínlódtam a színekkel - utal a munka buktatóira. - A barokkra jellemző Viktória zöldet akartam elérni, de az arany kontúr mindig megváltoztatta a szín hatását. Tizennégy féle zöldet alkottam meg, mire rátaláltam az igazira. A készletből számozott példányok készültek.

Kicsit fájlalja, hogy a szép porcelán kiveszett a háztartásokból, aminek az életstílus megváltozása mellett az is oka lehet, hogy az aranyozás nem tűri a mosogatógépet. De már dolgoznak rajta...

Egyik kedvenc motívuma a madár.

- Feltűnt, hogy jobbára csak erdélyi tárgyakon láttam madarat, nálunk  legfeljebb egy kis pinty gubbasztott néhány butellán. Elhatároztam, én ennél szebb, élőbb madarakat akarok ábrázolni. Terveztem is rengeteget. Hiszen a madár röpül, szárnyal, a lénye maga a szabadság. A nyaka íve, ahogy a fejét hátrahajtja, a kecses lába, a szárnymozgása, csupa gyönyörűség. A szentendrei Szamos marcipánmúzeum számára készített pannóimra is került belőlük jó pár, s az életem fő művének tartott szökőkutamon szintén két madár a központi elem.

A 2,8 méter magas kút a svábhegyi miniszterelnöki rezidencia kertjében áll, értékét a rengeteg szabadkézi munka növeli. A Parlamenthez is több munka köti. Ő felügyelte 2000-ben a miniszterelnöki dolgozószoba eozin berakásos bútorainak felújítását, a bútorhoz lámpát, gyümölcsös tálat, teás, mokkás és süteményes készletet tervezett. Ezekből csak 1-1 példány készült.

- A bútorokat Thék Endre és Zsolnay Vilmos alkotta meg az 1800-as évek végén. A Rákosi-érában tönkre akarták tenni a berendezést, a Parlament építészmérnöke mentette meg. A pompás berakásokon a narancsvörös és a sárgászöld árnyalatai dominálnak. Ez a színhatás később eltűnt a gyár palettájáról, de sikerült újra életre keltenem, s ezt alkalmaztam a porcelánokon. A berakásokat a legfinomabb indiai és török motívumokkal díszítették, ezek inspiráltak engem is. Egy mesterfestő 3 hónapig dolgozott a készleteken. Nemrégiben újra dolgoztam a Parlamentnek, tálakat és kaspókat készítettem a reneszánsz terembe.

A miniszterelnöki rezidencia kertjében álló, 2,8 méter magas szökőkút

Munkáit átjárja a líra, a szépség iránti rajongás. Mint mondja, képtelen deformált, vagy csúnya tárgyakat alkotni, pedig az manapság divat.

- Jó érzést, örömet akarok ébreszteni, az ezt tápláló forrásokból merítek. E tekintetben rokonléleknek érzem az egerszegi Németh Jánost. Az ő kerámiáiban megjelenő ízes plasztika, a figuráiban bujkáló humor csodálattal tölt el. Nagy rajongója vagyok