Hétvége

2015.08.14. 13:26

Újabb küldetés

A négy évvel ezelőtti 4. Mission Impossible film visszahozta az életet a sorozatba. A folytatásnak magas lécet kellett megugrania.

Péter Zsombor

Ethan Hunt (Tom Cruise) és társai egységét, az IMF-et felszámolják, illetve a CIA-hoz csatolják, aminek következtében hőseink már nem dolgozhatnak titokban. Ez nem tántorítja el Ethant a céljától, miszerint fel kell számolni egy Szindikátus névre hallgató titkos szervezetet, amely félresikerült kormányprojekt eredményeképp született.

Rögtön az első jelenet felkészít arra, hogy mit várhatunk a következő két órától. Ethan hatalmas repülőgép oldalán kapaszkodva próbál potyautasként feljutni, hogy az ideggáz-szállítmány ne kerüljön rossz kezekbe. Aztán érkezik az aktuális küldetés, ami szokás szerint minden eddiginél nehezebbnek, már-már lehetetlennek ígérkezik. A szuperügynök kezdetben egyedül kénytelen dolgozni, de idővel segítségére sietnek a társak is, Benji (Simon Pegg), Luther (Ving Rhames) és Will (Jeremy Renner) személyében, kiegészülve egy rejtélyes hölggyel, Ilsával (Rebecca Ferguson). Ez utóbbi új karakter, az írók viszont ügyeltek rá, hogy ne csak cicababa legyen, aki jól néz ki Hunt mellett. Ilsa piszok erős személyiség, kiismerhetetlen, veszélyes és karizmatikus. Egyenrangú partnerként tesznek rendet a jó ügy érdekében.

A MI sorozat velejárói a végletekig húzott akciójelenetek, a különös elektronikai kütyük és a már szinte megalomán izgalomhajhászás. Ez az aktuális epizódban sincs másképp, s noha a filmet nem szabad komolyan venni, szerencsére van benne annyi önirónia és humor, hogy a helyén tudja kezelni a saját határait. Épp ezért stílusosabb és szórakoztatóbb, mint a magát kissé komolyan vevő és gyakran röhejesbe átváltó Halálos iramban sorozat.

A Titkos nemzet történetileg van elég komplex ahhoz, hogy a zsáneren belül ne lehessen rá panasz, feszültség és akció terén pedig kiemelkedik az átlagból.

Ehhez persze kellettek Tom Cruise nyaktörő, életveszélyes mutatványai, amiket ténylegesen bevállalt (többek közt az ominózus repülőgépes jelenetnél), a hatás pedig garantált. Ha pedig az akciófilm képes lekötni az embert, akkor kit érdekel az esetleges logikátlanság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!