Vagonban az éhhalál felé - fényképek, okiratok, hivatalos és magánlevelezések kerültek elő

Ugyan a tábor még javában zajlik, a résztvevők – levéltáros szakemberek és a kutatómunkát végző diákok – azonban már a második nap délutánján elégedetten számolhattak be az eddigi eredményekről. Többnyire családtörténettel kapcsolatos képanyagokra és iratokra bukkantak, melyek mikrotörténelmi szempontból jelentősek. A helyiek emellett olyan eseményekről is beszámoltak, amelyek még a szakemberek számára is ismeretlenek voltak.

– Az idei tábornak magyar részről a Vas Megyei Levéltár volt a házigazdája, így a határ magyar oldalán egy vasi településen, Kercaszomoron végzünk kutatást – mondta Paksy Zoltán, a Zala Megyei Levéltár munkatársa. – Szlovén oldalon pedig két nagyon izgalmas helyszínre, Fiksincire és Kamarovcira esett a kollégák választása. Mindkét település németek által lakott falu volt, ezért még érdekesebben alakult az itt élők sorsa, s ez természetesen a magán- és hivatalos iratokból, valamint az itt élők elbeszéléséből is visszatükröződik.

– A dokumentumok azonban nem csak a történelmi tények miatt lehetnek izgalmasak, számomra például az volt érdekes, hogy néhány évtized alatt hogyan változott a nyelv – tette hozzá az angol-magyar szakos Fixl Szilvia. – Maga a nyelvhasználat, és az íráskép is egészen más volt abban az időben. A kutatás során megtalált levelek még tele vannak olyan szavakkal, melyek azóta már archaizálódtak. Aztán az is igen komoly kihívást jelentett, hogy egyes dokumentumok, a dátum nélküli feljegyzések és levelek keletkezésének pontos idejét megállapítsuk. Ebben például nagyon sokat segített a nyelv, például az, hogy az „utca" írása még cz-vel, vagy már csak c-vel történt.

– Én először veszek részt a tábor munkájában, s nem hittem volna, hogy ilyen különleges érzést jelent, ha az ember egy 100-150 évvel ezelőtt keletkezett iratot foghat a kezébe – folytatta Ludvig Mátyás. – Tegnap Fiksincin egy doboznyi iratot tett a kezünkbe egy ott élő férfi. Akkor talált rájuk, amikor megvásárolta a házat. Eddig őrizte őket, s most egyszerűen a kezünkbe adta. Jellemzően várnak már bennünket, s jó előre ki is készítik a dokumentumokat, de lesz néhány olyan ház is, amit a padlástól egészen a pincéig átkutathatunk.

Paksy Zoltán kezében egy 1927-ből származó bizonyítvánnyal. Mellette balról Fixl Szilvia és Ludvig Mátyás, jobbról Šövegeš Lipovšek Gordana, a Maribori Területi Levéltár főlevéltárosa, illetve két ifjú szlovéniai kutató Ana Gobec és Mojca Žižek

Paksy Zoltán szerint a legizgalmasabb fejezetek a II. világháború idejéhez köthetőek. Jugoszlávia megszállása után a két település ugyanis nem Magyarországhoz került vissza, hanem a német nemzetiségű lakosság miatt az Ausztriát addigra már bekebelezett Német Birodalomhoz csatolták.

– Ez a tény még számunkra is ismeretlen volt ez idáig – folytatta a levéltáros szakember. – Miután azonban olyan személy volt az adatközlő, aki maga is átélte a korabeli eseményeket, nincs okunk kételkedni annak valóságtartalmában.

A történet ezzel természetesen nem ér véget, a XX. század embert próbáló sorsfordítóinak egy újabb fejezete is kibontakozott a helyiek elmondása során. A II. világháború befejezését követően a magyarul Kismáriahavasnak, illetve Határfalvának nevezett településekről az ott élő németeket hamar kitelepítették. Bevagonírozták őket, s útnak indították Ausztria felé. Egyik szerelvényt azonban Magyarország felé küldték. A vonat Murakeresztúrig jutott, a magyar hatóságok ugyanis nem akarták az országba beengedni. A szerelvény hetekig vesztegelt a falu közelében a nyílt pályán, a deportáltakra – akik akár el is mehettek volna onnan, ha lett volna hova – az éhhalál várt. Néhány falubeli segített nekik túlélni ezeket a napokat, míg a vagont vissza nem fordították.

– Erről az eseményről nekem már korábban is voltak ismereteim, a diákok viszont megdöbbenéssel hallgatták a történeteket, hogy az itt élőknek milyen hányattatásokban volt részük – tette még hozzá zárásként Paksy Zoltán.