Hétvége

2016.06.10. 11:16

Zalai feltalálók egykor - A kettős zabos zsáktól a vasúti váltón át az adót spóroló pálinkafőzőig

A magyar feltalálók napját június 13-án ünnepeljük. Szent-Györgyi Albert 1941-ben e napon jelentette be C-vitamin készítmények előállítására vonatkozó felfedezését. Néhány kiragadott példával emlékezzünk megyénk egykori kreatív elméire, újítóira, nem feltétlenül az elért sikert és jelentőséget tartva szem előtt.

Hazánkban először az 1822. évi helytartótanácsi rendelet foglalkozott a szabadalmakkal, de a kihirdetés alkotmánysértő módja miatt felfüggesztették a szabadalomlevelek kiadását 1840-ig. A szabadságharc után az 1852-es császári nyílt parancs rendelkezett a szabadalmakról, már magyarul is be lehetett nyújtani a bejelentéseket.

1862-ben a zalaegerszegi börtön árnyékos cellájában gyúlt szikra a bankóhamisítással vádolt Szollár Mihály tapolcai születésű fiatalember fejében, hogyan lehetne az elektromos energiát hadi célokra használni. A rab bölcsészetet végzett, 1848-ban országgyűlési gyorsíró, a szabadságharc alatt honvéd, majd újságíró lett. 1855-ben hazajött, a kerületi jegyzőségek 1861-es feloszlatása következtében „kényszerült" pénzhamisításra. A vármegye főispáni helytartójának börtönlátogatásakor a fogoly előadta neki, hogy „egy titok nyomára jutott, melly őt képesíti arra, hogy az összevont villanynak egy hajón vagy tengelyen szállítható egyszerű gép segélyével kifejlesztett hatása által a nyílt tenger közepén bár melly erős hajót, a szárazon bár milly nagyszerű várt, erődöt pár percz alatt semmivé tehessen". A rab műveltsége, „kutató vágyat eláruló külseje" meggyőzte Novák Ferenc főispánt, s levelet írt a Helytartónácshoz. Az ügyet felterjesztették a hadügyminisztériumhoz, de sajnos elutasító válasz érkezett. Hadieszközzel később 1941-ben jelentkezett Torda László zalaegerszegi asztalosmester, harci kocsija sajátossága, hogy haladása közben egyúttal árkot ás a gyalogság részére. A hadügy terén Torkos Aladár, a keszthelyi honvédhuszárok parancsnoka ért el sikert 1890-ben, kettős zabos zsákjából 13.000 darabot rendeltek a lovasságnak.

1896-ban lépett életbe az önálló, korszerű magyar szabadalmi törvény. Bejelentésen alapult, ám az újszerűséget nem vizsgálta. Ezt követően az 1945-ig terjedő időszakban Zalaegerszegről 31, Keszthelyről 37, Nagykanizsáról 84, Zalaszentgrótról 16 bejelentés érkezett a Szabadalmi Hivatalhoz. Elmondható, hogy a szőlészeti-borászati eszközök - szivornya, permetező, hordóemelő, szőlőprés - bejelentésszáma kiemelkedő. A tanítók közül többeket a számológép megalkotása foglalkoztatott. Legtöbben saját mesterségük fejlődéséhez járultak hozzá újításaikkal.

Schilhan Jánosnak, a Déli Vasút mérnökének például tucatnyi vasútüzemi találmánya volt, biztonságos váltóját 1905-től Nyugat-Európában, 1906-tól pedig a Déli Vasútnál is bevezették. A közismert vasúti beton rácskerítés Aradi (Ansorge) Antal kanizsai pályamester ötlete volt 1921-ben. Kunze Antal keszthelyi órásmester az örökmozgó kitalálásán fáradozott. A feltalálók párizsi egylete rendes tagjává választotta. Készített felhúzást nem igénylő ingaórát és zsebórát is.

Sok találmány bizonyítja azt a gyakorlatias nézetet, hogy a szükség a leleményesség forrása. Kubina Jenő zalaegerszegi gimnazista 1901-ben az időpazarló öltözködést egyszerűsítette. Az addig különálló gallért, ingmellet és nyakkendőt egyesítette. 1905-ben Horváth Pál fűzvölgyi tanító, kisgyermekes családapa az éjszaka nyugalmát akarta visszaszerezni, ezért Meszlényi Ferenc helybéli iparossal önműködően ringó bölcsőt szerkesztett.

Skublics Imre zalaegerszegi közjegyző borászati és közlekedésbiztonsági szabadalommal is rendelkezett

Voltak, akiket inkább a szakmájuktól távol eső problémák ihlettek meg. Skublics Imre zalaegerszegi közjegyző szenvedélyesen borászkodott. 1909-ben mustszűrő és gyűjtő berendezést, 1912-ben por alakú, vagy folyékony anyagok szórására alkalmas permetezőt szerkesztett. 1913-as szabadalma címe: „Berendezés villamos vasúti kocsik által való elgázoltatások megelőzésére és elhárítására". Vajon egy személyesen látott baleset késztette a probléma megoldására? Nem tudni. A találmány tárgya a kocsi két végére szerelt, gumiborítású, hálóval befont U-alakú vascsőkeret, mely az útjában állót vagy oldalra, vagy a hálóba tereli, megakadályozva, hogy a kerekek alá kerüljön. Ütközéskor a hátratolódó vascsőkeret a féket is működésbe hozza. Ezzel egy időben Thassy Gábor, Zala vármegye tiszti főorvosa rugalmas kereket tervezett, mely a légtömlő kiküszöbölése miatt tartós, veszélytelen, ezáltal segítheti az automobilok elterjedését. A kerékkoszorút és az agyat összekötő, rugólemezből készült és a kerék haladási irányában elhajlított küllők a lökéseket csillapítják, törés esetén könnyen kicserélhetők. A főorvos többször is a köz szolgálatára állt járművével. Gróf Battyhány Pált, a kerület országgyűlési képviselőjét 1912-es látogatásakor ő szállította. Máskor a munkásgimnázium kerékpárbajnokságán versenybíróként követte a biciklizőket.

Skublics Imre villamosgázolást kiküszöbölő találmányának szabadalmi rajza

Voltak életképtelen, vagy éppen törvénytelen megoldások is. A hottói Nagy István 1909-ben fából faragott benzinmotort, melyre hatósági műszaki vizsgálatot kért. 1910-ben arról számolt be a Balatonvidék, hogy Szécsényi Ferenc hegykerületi gazda sokallván a pálinkafőzés adóját, dupla nyakat csinált a kazánra, az egyik egy fordítással levált. A finánc ezt a lejáró nyakat pecsételte le, így az ezermester vidáman folytathatta a zugfőzést. Hamarosan azonban rajtakapták, s elkobozták az agyafúrt találmányt.

Festetics György herceg 1933-tól igazgatta a család birtokait. Német Béla gazdasági akadémiai tanárral 1939-ben burgonyaszaporítási, 1940-ben pedig a répafélék körében magtermesztő eljárást dolgoztak ki.

Ugyan nem zalai, sőt nem magyar találmány, de letenyei birkák adták vérüket a John Reenstierna svéd professzor által előállított lepra elleni szérumhoz. Andrássy Imre gróf és svéd származású felesége hívták meg a tudóst letenyei birtokukra az 1930-as évek elején, s a kastélyparkban berendezett laboratóriumban maguk is asszisztensként dolgoztak.

Simon Beáta

Zala Megyei Levéltár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!