Zalai húsvét 1945-ben: A polgári lakosság félelemmel vegyes bizonytalanságban várta sorsát

Zala megyét lényegében menetből, közel egy hét alatt foglalta el a szovjet Vörös Hadsereg. A mai, akkorihoz képest kisebb megye területén, éppen a húsvéti nagyhéten dúltak a harcok. A szovjetek túlerejével szemben a magyar és német csapatok nem tudtak érdemi ellenállást kifejteni. A német-magyar véderő elvonulásával a visszamaradt polgári lakosság félelemmel vegyes bizonytalanságban várta sorsát. A pattanásig feszült idegek olykor felmondták a szolgálatot, többen – nem egyszer családjukkal együtt – az öngyilkosságot választották. Mások a menekülés és a maradás között vacillálva próbálták a front ideérkezéséig biztonságba helyezni szeretteiket és értékeiket. A megyében, különösen a városokban, Zalaegerszegen és Nagykanizsán több ezer menekült zsúfolódott össze, akik a keleti országrészből, Erdélyből vagy Budapestről menekültek a biztonságosnak vélt nyugati határszélre.

Ritka felvételek – egy szovjet tiszt temetésén készültek 1945 tavaszán.

1945. március végén azonban már nem volt hová hátrálni az országon belül. A kiürítési parancsoknak már nem lehetett érvényt szerezni és eszköz sem nagyon volt a menekültek és a helyi lakosság evakuálására. Aki tehette biztonságos fedezéket keresett magának háza pincéjében vagy a falvak, városok körüli hegyi hajlékokban. Mivel a Vörös Hadsereget már jóval megelőzte a híre, a fiatalabb nőket, lányokat elmaszkírozták, öregasszonynak öltöztették be, sok helyütt még a bort is kiöntözték... Március 28-án a megyeszékhelyet elhagyó német és magyar alakulatok az el nem szállítható hadianyag-készleteket az azt tároló épületekkel együtt felgyújtották, a Zalán átívelő, szinte új közúti és a vasúti hidat felrobbantották, mindössze néhány órával késleltetve ezzel a szovjet csapatok városba való bevonulását. Aznap éjjel a zalaegerszegi vasútállomást bombázták a szovjetek, ahol találatot kapott egy lőszeres vonat is. Egy bátor masiniszta megpróbálta kihúzni a szerelvényt az állomás területéről a nyílt pályára, miközben sorra robbantak be láncreakciószerűen a robbanóanyaggal megpakolt szerelvények. A vasútállomás súlyos károkat szenvedett, a teteje és az egyik szárnya romba dőlt. Ennél is súlyosabb volt azonban a pótolhatatlansága miatt az a kár, ami a keszthelyi múzeum és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum anyagában keletkezett, mivel ezek is becsomagolva, elszállításra vártak a zalaegerszegi pályaudvaron.

A Vörös Hadsereget jóval megelőzte a híre.

Másnap, március 29-én, keleti és északi irányból megérkeztek a város határába a szovjet 27. hadsereg egységei, amelyek komolyabb ellenállás és harcok nélkül vették birtokukba Zalaegerszeget. Legelőször a katonai infrastruktúrát szervezték meg, illetve vették át, így ahol korábban – mint például a Notre Dame zárda épületében – katonai kórház volt, azt ők is erre használták, illetve más középületeket is igénybe vettek ilyen célból. A következő napokban a romeltakarításra és különösen a közlekedési vonalak helyreállítására szinte a teljes lakosságot közmunkára rendelték ki. A katonák által elkövetett zabrálások, erőszakoskodások miatt nem csökkent a félelem, ráadásul a temetetlen halottak és a megromlott közegészségügyi viszonyok miatt a városban tífuszjárvány tört ki. Tíz nappal később, április 8-án megalakult a Zalaegerszegi Nemzeti Bizottság, amely már magyar részről segédkezett a szovjet katonai hatóságok által kiadott parancsok és utasítások végrehajtásában.

Nagykanizsára április 1-jén, húsvét vasárnap vonultak be az 57. szovjet és az 1. bolgár hadsereg katonái. Bevonulásukat szintén légitámadással készítették elő március 29-én. A következő két napban a németek itt is elvégezték a hátra maradt készletek megsemmisítését és a közlekedési infrastruktúra rombolását. Felrobbantották az 1. sz. posta épületét, a dohányraktárt, a temetőnél az átjáró hidat, a szeszfinomító épületét, a Futura szövetkezet raktárait és több Fő út eleji házat. Még a szovjet bevonulás előtt tűz ütött ki a városháza épületének földszintjén lévő drogériában, amely oltás hiányában tovább terjedt, így az épület java része teljesen leégett. A húsvéti liturgiához kapcsolódó vallási szertartások sok helyütt elmaradtak, amiről a Nagykanizsai Ferences Rendház különböző helyi eseményeket rögzítő évkönyve, historia domusa is természetesen megemlékezett: „Húsvét vasárnapján szentmise után a húsvéti ételek megáldása: elmaradt. Délelőtt ünnepi szentbeszéd: elmaradt. Majd ünnepi szent mise papi segédlettel: elmaradt. 1945. ápr. 1-én reggel fél hatkor az utcán hallottuk az oroszok hangját. Megtörtént a megszállás. A pince tele hívekkel (circa 340) ott voltak a szentmisék a délelőtt folyamán, míg ezen idő alatt az istálló melletti falnál felállított ágyúkkal a német menekülő hadsereget ágyúzták! Órákon át ágyú, pergőtűz volt."

A következő pár napban a szovjetek elfoglalták az olajvidéket, ami nem szenvedett jóvátehetetlen károkat, mivel a németek az utolsó pillanatig termeltették az olajat, amely az utolsó jelentősebb forrásuk volt. Április 3-án a bolgárok elérték a Murát, át is keltek rajta Kotornál, mire a magyar csapatoknak két nappal később fel kellett adni a letenyei hídfőt, levegőbe repítve a Mura-hidat. A Muraközben – amely akkor Zala megyéhez tartozott – még három napig folyt a védekezés. Egy hónappal később véget ért egész Európában a háború.

Káli Csaba

Zala Megyei Levéltár