Hírek

2010.06.09. 05:51

Mit csinálnak a képviselők, akik nem jutottak be?

Az előző ciklus zalai kötődésű országgyűlési képviselői közül hatan nem jutottak be a parlamentbe a mostani választásokon – volt, akinek nem sikerült, s olyan is akadt, aki nem akart. A volt honatyákat arról kérdeztük, mihez kezdenek a „civil” életben?

zaol.hu

 
Borsos József egy ciklus erejéig dolgozott a parlamentben, a megyei területi listáról jutott be az Országházba. Előtte a Zala Megyei Önkormányzat szociális és egészségügyi területekért felelős alelnökeként tevékenykedett. Az Országgyűlés honlapján szereplő adatok szerint az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság és a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság tagja volt. Az idei választásokon a Fidesz nem jelölte újra. Szerettük volna őt is kérdezni a hogyan továbbról, ám Borsos József elhárította érdeklődésünket, mondván: már nem közszereplő.

 


Kiss Ferenc területi listáról bejutva egy ciklust töltött a parlamentben az MSZP színeiben, 2006 és 2010 között.   Kiss Ferenc az idei választásokon már önszántából nem indult, mint mondta, nem érezte volna jól magát a kialakult légkörben. Visszatért a Zala Volán Zrt.-hez, ahol immár 1969 óta dolgozik.

– Napjaink politikai kultúrája távol áll a stílusomtól, én mindig a normális párbeszéd híve voltam, nem az erőből való politizálásé – mondta érdeklődésünkre az immár humángazdálkodási főosztályvezetőként dolgozó Kiss Ferenc. – Meg az az igazság, kicsit már elég is volt, szerettem volna visszatérni a szakmámhoz... Hozzátette: a politikából most már csak a zalaegerszegi közgyűlés maradt meg neki.

 

 

Kovács Kálmán, a Szabad Demokraták Szövetsége színeiben 1998 óta volt szereplője a parlamenti munkának, mindegyik ciklusban a párt országos listájáról került be. Volt miniszter és államtitkár is. Mint elmondta, a mostani választásokon pártja és az MDF választási együttműködésében nem is akart indulni. Inkább visszatért korábbi munkahelyére, ahol képviselősége alatt is folyamatosan dolgozott.

 – 1986 óta tanítok a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, s a kapcsolatom még időlegesen sem szűnt meg az intézménnyel, miniszterségem idején is tartottam órákat – magyarázta. – Amikor pedig az SZDSZ kilépett a kormányból, fokozatosan visszatértem a katedrára, s most már ismét teljes erőbedobással tanítok, például klasszikus analízist.

 

 

Mohácsi József a Magyar Szocialista Párt területi listájáról lett parlamenti képviselő 2006-ban. Egy ciklust töltött ott, az idei választáson nem tudott újrázni. – Azt gondolom, nincs okom és nincs okunk szégyenkezni az elmúlt 4 év miatt, persze, voltak sikertelenségek, de jutott a sikerekből is – bocsátotta előre.

– Választókörzetem, Zalakaros, Hévíz és Keszthely térsége a legtöbb uniós támogatást tudta lehívni az EU-ból, s ebben benne volt a mi munkánk is. Mohácsi József elmondta még: jelenleg egy vendéglátóipari nagykereskedés kereskedelmi vezetője. Fontolgatja, hogy indul Keszthelyen az őszi önkormányzati választásokon, akár még polgármesterjelöltként is – ami nem lenne idegen számára, hiszen 2002 és 2006 között már betöltötte ezt a funkciót.




A kanizsai Teleki László 2002-től két ciklust töltött a parlamentben. Mindkétszer a párt országos listájáról került be, országgyűlési pályafutása során volt államtitkár, s miniszterelnöki megbízott. Az idei választásokon nem kapott befutó listás helyet.

– A két ciklus alatt folyamatosan elláttam a nagykanizsai cigány kisebbségi önkormányzat elnöki teendőit, ami a továbbiakban is munkát ad – mondta érdeklődésünkre. – Ezenkívül az MSZP parlamenti frakciójának főtanácsadója lettem június elsejétől.




Nógrádi László, Lenti polgármestere 1998-tól, 3 cikluson át dolgozott szenátorként, egy ideig közlekedési miniszter volt. Az idei választásokon a Fidesz nem őt indította, függetlenként pedig nem tudott sikert elérni.

– Minden rosszban van valami jó – eddig elég kevés idő jutott a családra, mostantól viszont végre nagyobb figyelmet szentelhetek nekik. Annál is inkább, mert az 5. unokámat várom – mondta Nógrádi László. – Nemrég felkértek az Európai Kis- és Középvállalkozások Szövetsége magyarországi tagszervezete régióvezető társelnökévé. Nógrádi László az őszi önkormányzati választásokon való indulásával kapcsolatban elmondta: konkrét választ nem tud adni, amíg nem tisztázódik, hogyan alakul át a választási rendszer. Hozzátette, 2002-ben sem saját ambíciójából vállalta a polgármester-jelöltséget, hanem felkérésre. Ha lesz ilyen, ringbe száll.   




 
Választás 2010 – klikk ide!

Hírek az új kormányról itt!

 

 

OLDALTÖRÉS: Akik bejutottak Zalából

 

 

 


A területi listák Zala megyében (százalék, kapott érvényes szavazat) - 100 százalékos feldolgozottság

1. FIDESZ - KDNP (57,22 százalék, 85.256 szavazat)
2. JOBBIK (16,91 százalék, 25.199 szavazat)
3. Magyar Szocialista Párt (16,85 százalék, 25.101)
4. Lehet Más a Politika (5,80 százalék, 8.640 szavazat)
5. MDF (2,64 százalék, 3.936 szavazat)
6. MSZDP (0,58 százalék, 859 szavazat) 


Zala megye - választókerületek egyéni jelöltek

Dr. Gyimesi Endre, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Zala megye 1. választókerületében
(Zalaegerszeg) az Országos Választási Iroda adatai szerint. A politikus ezzel mandátumot szerzett.

    1. Dr. Gyimesi Endre (FIDESZ-KDNP ) - 51,44 százalék
   
    2. Major Gábor (MSZP ) - 20,46 százalék
    3. Pete Róbert (Jobbik ) - 16,60 százalék
    4. Viant Zsolt (LMP ) - 7,86 százalék
    5. Baján Antal (MDF ) - 3,64 százalék


Cseresnyés Péter, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Zala megye 2. választókerületében
(Nagykanizsa) az Országos Választási Iroda adatai szerint. A politikus ezzel mandátumot szerzett.

    1. Cseresnyés Péter (FIDESZ-KDNP ) - 50,03 százalék
   
    2. Dr. Fodor Csaba (MSZP ) - 23,16 százalék
    3. Zakó László (Jobbik ) - 19,14 százalék
    4. Röst János (MDF-SZDSZ ) - 4,86 százalék
    5. Bogár Ferenc (MSZDP ) - 2,81 százalék


Manninger Jenő, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Zala megye 3. választókerületében (Keszthely) az Országos Választási Iroda adatai szerint. A politikus ezzel mandátumot szerzett.

   1. Manninger Jenő (FIDESZ-KDNP ) - 63,87 százalék
   
    2. Mohácsi József (MSZP ) - 19,70 százalék
    3. Dr. Pap Ervin (Jobbik ) - 16,43 százalék


Pintér László, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Zala megye 4. választókerületében (Lenti) az Országos Választási Iroda adatai szerint. A politikus ezzel mandátumot szerzett.

  1. Pintér László (FIDESZ-KDNP ) - 53,41 százalék
   
    2. Nógrádi László (Független ) - 15,97 százalék
    3. Völgyi Zoltán (Jobbik ) - 15,83 százalék
    4. Rada Tamás (MSZP ) - 13,92 százalék
    5. Nagy Imre (MSZDP ) - 0,87 százalék


Vigh László, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Zala megye 5. választókerületében (Zalaszentgrót) az Országos Választási Iroda adatai szerint. A politikus ezzel mandátumot szerzett.

   1. Vigh László (FIDESZ-KDNP ) - 59,60 százalék
   
    2. Péntek László (Jobbik ) - 17,92 százalék
    3. Baracskai József (MSZP ) - 15,58 százalék
    4. Mező János Bálint (LMP ) - 4,99 százalék
    5. Dr. Szigethy István (MDF ) - 1,91 százalék


Területi listáról mandátumot szereztek:

Kövér László (FIDESZ)
Gyutai Csaba (FIDESZ)
Sáringer-Kenyeres Tamás (KDNP)
Zakó László (Jobbik)
Baracskai József (MSZP)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!