Hírek

2010.12.18. 06:30

Nagy levegőt vesznek: szállodát építenének Zalaegerszegen

Az innovációs díjat a Göcsej Nyomda Kft. és a Zalavíz Zrt., a mecénás díjat a Lambda Systeme Kft. kapja, hangzott el a közgyűlést követő városházi sajtótájékoztatón Zalaegerszegen.

Szabó Judit

Gyutai Csaba polgármester a fentiek bejelentése után közölte: négy stratégiai döntést hozott a közgyűlés. Támogatta a számviteli főiskola karrá válását (melyről Balaicz Zoltán alpolgármester beszélt részletesen), s a Semmelweis terv várost érintő intézkedését, amely kitüntetett helyzetbe hozná a megyei kórházat.

Döntöttek arról, hogy megpróbálnak az eddigi befektetővel továbblépni, mint elhangzott, nagy levegőt venni, s elindítani Gébárton egy szálloda-, stresszklinika- és szaunavilág- építést. Gyutai Csaba leszögezte, az eddigi vitás kérdéseket tisztázni kell, de úgy gondolja, egyetlen alternatíva van, a fejlesztés, nem pedig a megépített létesítmények üzemeltetési problémáinak hangsúlyozása.

A stratégiai döntések közé sorolta a Deák Ferenc Gazdaságélénkítő Program elveinek elfogadását. A Városfejlesztő Zrt.-n keresztül kisebbségi tulajdonosként venne részt az önkormányzat a Széchenyi-tervre pályázó, de önrésszel nem rendelkező vállalkozásokban.

Az önrészt a zrt. állná részben vagy egészben, később a tulajdonrészeket visszavásárolnák a cégek. A közgyűlés meghoszszabbította Nagy András megbízását, újabb öt évig vezetheti a Városgazdálkodási Kft.-t. A Strand Kft.-t beolvasztották az Egerszegi Sportcsarnok és Stadion Kft.-be. A cégek felügyelő bizottságaiba zárt ülésen új tagokat választottak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!