Hírek

2012.02.14. 06:37

Csőtörés - Így zubogott a víz Batthyányban (videóval)

A Batthyány-gimnázium dolgozói és a Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. munkatársai tegnap együtt láttak neki a csütörtöki csőtörés után használhatatlanná vált tantermekben a kárelhárításnak.

Benedek Bálint

- A sokkon túl vagyunk. A kollégákkal kihordtuk a bútorokat, letakartuk a szekrényeket - mondta el tegnap Balogh László igazgató.

- Rendszeresen szellőztetünk, igyekszünk minél gyorsabban kiszárítani az elázott osztálytermeket - folytatta az igazgató. - A legnagyobb kár persze abban a teremben keletkezett, mely közvetlenül a padlástérben elrepedt cső alatt helyezkedik el.

A gimnázium érintett szakasza továbbra is zárva tart a tanulók előtt, hiszen még mindig félő, hogy újabb vakolatdarabok szakadnak le a mennyezetről és a falakról. Tegnap a helyszínen az átvizesedés nyomán terjengő dohos szagot is éreztük a folyosón. Az épületben vannak olyan, a csőtörés közelében lévő osztályok, ahol továbbra sem használnak elektromos áramot - a diákok tegnap is csak nappali fénynél tanultak.

- A szakemberek a villamosvezetékeket is átvizsgálták, így elképzelhető, hogy a földszinti termekbe napokon belül visszatérhetnek a diákok - folytatta Balogh László. - Az első emeleten viszont a tavaszi szünetig biztosan nem lesz tanítás. Sőt, a statikusok szóbeli véleménye szerint a padláson a szalufákat is át kell nézni, hiszen a kiszáradást követően elhasadhatnak.



Göbölös Kristóf, a Batthyány-gimnázium 11. osztályos tanulója videót készített a csőtörés éjszakáján:






Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!