Zalaegerszeg - A következő hónapok új esélyt kínálnak arra, hogy a természetvédelem szakemberei széles körben elmagyarázzák, mit is jelent tulajdonképpen a Natura 2000-es területvédelem.
-
A természetvédők ismét megpróbálhatják elmagyarázni, mi az a Natura 2000
-
A korábbi elképzeléshez képest másfél ezer hektárral nőtt a kukorica területe
Befejeződött a tavaszi vetésZalaegerszeg - A Zala Megyei Kormányhivatal Földmúvelésügyi Igazgatóságának tájékoztatása szerint befejeződtek a megyében a tavaszi vetések. Hagyományosan kukoricából és napraforgóból vetettek legtöbbet a gazdálkodók.
-
Karneváli hangulat Nagykanizsa utcáin
Nagykanizsa - Karneváli hangulatban, tapsolva és éljenezve vonultak az International Dance Federation modern tánc világbajnokság résztvevői szerdán a HSMK elől a Fő utca közepén egészen az Erzsébet térig.
-
Eltűnt magyar hegymászók: minden órával fogy az esély a túlélésre
Eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter, a Kancsendzönga-expedíció két csúcsmászója ereszkedés közben, 8000 méteres magasságban. Minden órával fogy az esélyük a túlélésre.
-
Tánc, zene, irodalom az Adyból
Zalaegerszeg - Immár nyolcadik alkalommal adtak számot tálentumukról művészeti bemutató keretében szerdán az Ady iskola tanulói.
-
Pályázatot adott be a város a helyreállítás finanszírozására
Zalaegerszeg - Mint arról nemrég hírt adtunk, a város vis maior támogatási igénnyel fordult a Belügyminisztériumhoz a kora tavaszi viharkárok elhárítása érdekében. A pályázatot a minap küldte el a polgármesteri hivatal szakembere, az elbírálás pár hónapon belül várható.
-
A Harley-Davidson fesztivál és a biztonság
Felbőgő motorokAlsóörs és Paloznak várja az idei Harley-Davidson Open Road Fest vendégeit és már nagyban készül a fogadásukra - mondta el szerdán Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere.
-
Traffipaxjelentés Zala megyében (05.23.)
Zala megye - Csütörtökön is mérnek a rendőrök Zala megyében. Tájékozódjon, mielőtt elindul!
-
Hat méter magas keresztet állítottak fel Rédicsen
Rédics - Mintegy hat méter magas keresztet állítottak fel szerdán a határ menti községben.
-
Biztonság a balatoni szezonra
Keszthely - A nyári szezonban, júliustól augusztus végéig százöt, a térségbe vezényelt rendőr erősíti a Balatoni régió közbiztonságát.
-
Milliós értékű ápolási eszközöket kapott a kórház
Nagykanizsa - Közel két millió forint értékben adományozott ápolási eszközöket és különféle gyógyászati segédeszközöket szerdán a Zala Megyei Cigány Civil Szervezet a Kanizsai Dorottya Kórháznak.
-
Kifestették a diákok az aluljárót
Zalaegerszeg - Kifestették a vasúti aluljárót a Páterdombi Szakképző Iskola diákjai.
Magazinok
-
Otthon |
Kósa Klára a reneszánsz világát örökíti át a mába
-
Biokertészet |
Biokertészet hókuszpókusz nélkül: csákóval védett csalánlével edzett csucsorgyerekek
-
Otthon |
Környezettudatos lakásberendezés
-
Receptek |
Túrós pogácsa
-
Otthon |
Heti tipp: védekezés szúnyogok ellen
-
Otthon |
Keressük a legszebb kertet Zalában
-
Bulivan |
EFOTT, a balatoni buli
-
Programok |
Programok, rendezvények Zala megyében május 20-tól
-
Bulivan |
A Pannónia Fesztivállal hivatalosan is beindult a fesztiválszezon
-
Bulvár |
Eurovíziós Dalfesztivál: ByeAlex döntős
-
Bulivan |
Koncertek, fellépők a hosszú hétvégén Zalában
-
Bulvár |
Akik első körben nem jutottak be az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe - vajon miért?
-
Laza |
Biciklis futár cica - MJ az internet új sztárja
-
Állat |
Benézett egy őz a szélvédőn (videóval)
-
Video |
Negyed óráig röhögtek a parkolással kínlódó nőn (videóval)
-
Video |
Aerobic a strandon: a pocakos urat figyeld!
-
Állat |
Liba vs. gorilla, 1-0
-
Külföld |
Videó: pucér mellekkel ijesztettek Putyinra
A nap lánya
Cikkajánló
-
1
Gazdaság
Csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma áprilisban
-
2
Hírek
A vargánya szezonja
-
3
Külföld
Milliókért kelt el egy pár sárgadinnye Japánban
-
4
Belföld
Halálos késelés Pécsen: előzetes letartóztatásban a támadó
-
5
Rendőrségi
A nagykanizsai rendőrök lefülelték a tiltott határátlépőket
-
6
Sport
Nyirád-rali: Európa- és világbajnokok a mezőnyben
-
1
Hírek
Több, mint egy éve vár arra, hogy újra rokkantnyugdíjas lehessen
-
2
Bulvár
Horváth Éva és Sipos Peti Skóciába szöktek
-
3
Belföld
Bele kell törődni Erőss Zsolt és Kiss Péter elvesztésébe
-
4
Hírek
Lövés vetett véget a verekedésnek Pacsatüttősön
-
5
Sport
A Zalaszentgrót és az Andráshida a döntős
-
6
Zalai Hírlap Online - Zala megye friss hírei
Öt éve járja az országot a móri mesemondó
-
1
Belföld
Bele kell törődni Erőss Zsolt és Kiss Péter elvesztésébe
-
2
Sport
Elődöntős a magyar férfi tekeválogatott a vb-n
-
3
Hírek
Lövés vetett véget a verekedésnek Pacsatüttősön
-
4
Laza
Biciklis futár cica - MJ az internet új sztárja
-
5
Hírek
Több, mint egy éve vár arra, hogy újra rokkantnyugdíjas lehessen
-
6
Hírek
Ádert is horgász nagykövetté avatták Agárdon
Cimkefelhő
Cseresnyés Péter foci gazdaság Gyutai Csaba Hévíz hírek horoszkóp játék Keszthely kézilabda koncert kosárlabda Lendva Lenti Magyarország Nagykanizsa sport teke traffipax video Zala megye Zalaegerszeg Zalai Hírlap Zalakerámia-ZTE KK Zalalövő Zalaszentgrót ZTE ZTE NKK






































