2013.09.06. 13:20
Újabb adományok a Kanizsai kórháznak
Nagykanizsa - Együttműködési megállapodást írt alá pénteken a Kanizsai Dorottya Kórház és a Zala Megyei Cigány Civil Szervezet, amely értelmében az intézményt a jövőben is támogatják a betegellátást segítő eszközökkel.
Mint azt Szolnok Ferenc, a Zala Megyei Cigány Civil Szervezet elnöke elmondta: adományozó tevékenység immár 3 éve folyamatos, ami annak köszönhető, hogy partnereik közt tudhatják a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetét és az osztrák Volkshilfe Wien csoportot, akik már korábban is több millió forint értékben jutattak el kötszereket, egészségügyi ruházatot és egyéb, a betegellátást segítő eszközöket.
- Az adományokkal szeretnénk elősegíteni, hogy a kanizsai kórház magasabb színvonalú szolgáltatást, ellátást tudjon biztosítani a betegek számára - mondta Szolnok Ferenc, aki hozzátette: a kanizsai kórháznak nem első alkalommal adhattak át adományt, s reményei szerint nem is utoljára. - Terveink között szerepel, hogy a jövőben nem csak adományozási szinten marad a civil szervezet és az intézmény kapcsolata, hanem szakmai együttműködést is ki tudunk alakítani a kórház vezetésével.
A kórház főigazgatója, Dr. Brünner Szilveszter megköszönte a mai és a korábbi adományokat is, majd jelezte: ezidáig közel 10 millió forint értékben kaptak eszközöket - kötszereket, műtőruhákat, különféle védőeszközöket, beteghordó kocsit és egyéb eszközöket -, melyeket ugyan Ausztriában már nem használ az egészségügy, de ettől ezek az eszközök jó minőségűek és remekül használhatók a betegellátásban. Mindez nagy segítség az intézménynek.