Miki sose jött vissza a könyvekért - A Lentiben élt zsidók története tovább szövődik

Egy hónapja idéztük fel Lenti és a kis olasz falu, Altavilla Silentina különleges kapcsolatát. A Nápolyban újságíróként dolgozó Nico Pirozzi 15 éve foglalkozik a ténnyel: a Lentiben élő zsidók koncentrációs táborba hurcolásuk előtt az itáliai faluból származó, olasz állampolgárságot igazoló papírokkal rendelkeztek. A mentési akció sajnos sikertelen lett, a németek az olasz kiugrási kísérlet után már nem vették figyelembe az okmányokat. Így pusztult el az auschwitzi koncentrációs és megsemmisítő táborban a Lentiben született, akkor 13 éves Mitzger Miklós és testvére, Katalin, Titi. Nico a róluk készült, s kalandos úton, egy leszármazott révén Kanadából előkerült fotót hozott haza Lenti polgármesterének.

Mitzger Miki és Titi. A fotó bejárta szinte az egész világot, mire az olasz újságíró, Nico Pirozzi jóvoltából és Kanadában élő leszármazottak felajánlása révén egy hónapja hazaérhetett Lentibe. Ahonnan a képen látható kisgyerekeket mint a korabeli hivatalos Magyarország számára nemkívánatos zsidókat az auschwitzi koncentrációs táborba hurcolták az addig szülővárosukban köztiszteletben álló szüleikkel, nagyszüleikkel együtt

E kép láttán hívta fel e sorok szerzőjét a 85 éves Szabó Gyula, a Dunaújvárosért Díj kitüntetettje.

- Több mint hetven év után is megvisel a visszaemlékezés. - Már a hévízi szálló halljában ülünk, ahova a dunaújvárosi vendéglátás aktív részeseként az utóbbi évtizedekben érdemeket szerzett beszélgetőtársam rendre megérkezik egy kis „karbantartásra”.

- Amikor elolvastam azt a cikkét, újraéledt bennem az a szörnyű korszak, amit a negyvenes-ötvenes években kényszerültünk gyerekként átélni.

S ebben csak az egyik elem az, hogy a pajtását meggyilkolták. A családját ugyanis az ötvenes években kitelepítették.

- Az akkori idők feljelentői azt állították, hogy az internált nevelőapámnak kapcsolata volt a titói Jugoszláviával. Nem szabad elfelejteni, a határsávban éltünk, igaz, én akkor már Budapesten.

A lenti születésű Szabó Gyula több mint hetven év után emlékezik a gyerekkori pajtása tragédiájára  (Fotó: Arany Gábor)

Visszakanyarodunk.

- Mielőtt Mikiéket elvitték, eljött hozzánk, hozott három könyvet. Azóta is bánt, hogy nem emlékszem a címükre. Arra kért, hogy rejtsem el a kedves könyveit, hogy meglegyenek, amikor majd visszajöhet. Jóban voltunk, anyám különösen jó viszonyt ápolt mindenkivel, persze a velünk szemben lakó jóravaló zsidó családdal is. Mindenki szerette őket, afféle nagykereskedelmi boltjuk volt, ahonnan a környező kisfalvakba is vittek árut.

A kiskamasz természetesen eldugta a könyveket az udvaron a farakások közé. Valaki azonban meglátta, s azt hívén, nagyobb értéket bízott rá a zsidógyerek, szétszedték a fáskamrát, a könyvek elvesztek.

A Mitzger fiú és családja pedig soha nem tért vissza. Szabó Gyula számára persze csak a háború végén lett világos, hogy mi történt kis barátjával.

- Anyámtól hallottam, Olaszországból vártak papírokat, amik megmenthetnék őket. Szombathelyen volt rokonságuk, azoknak sikerült is megmenekülni. Ma Izraelben élnek maradékaik, ezt a hajdan szintén Lentiben élt Hetés Tibor történész kutatta fel.

- Hogy viszonyult Lenti a zsidók elhurcolásához?

- Sokan kikísérték őket a vasútállomásra, tudtuk, hogy Zalaegerszegre vitték őket a gettóba. Anyám a csendőröket kijátszva csomagot is küldött nekik, rá is pirítottak, ne tegye, mert bajba kerülhet. De rajta kívül is sokan ki merték fejezni szimpátiájukat. Én is nagyon megsirattam Mikit és a többieket.

Nem volt mindenki együttérző. A lakásaikat kinyitották, az értékeket elvitték, romokat hagytak. Az Mitzger-üzletet, a nagy raktárakat az alkalmazottak próbálták őrizni, remélve, nem tart örökké a háború és a nácik uralma.

Pár év, és ismét fordult a történelem szekere. Jöttek a kitelepítések. A korszakot feldolgozó történészek szerint a szovjet mintára, Sztálin Rákosinak írt levele alapján indított „kuláktalanítás” roppantotta meg végleg a vidék minőségi mezőgazdaságát, a szorgalmas, igyekvő magángazdálkodás eredményeit.Szabó Gyula pár éve a hévízi tónál pihenve találkozott azzal a - ki tudja, miért - ma Svédországban élő férfival, aki az ő kitelepített családja helyére, a házukba került. Tőle hallotta: az ott lakókat 50 kilós csomaggal vitték el egy éjszaka. Gyula bácsi a saját édesanyja tragédiáját hallotta. A hihetetlen errefelé gyakran valósággá válik.

Büntetés vagy jutalom?

„Soha nem politizált, mégis tizenhét évesen bevitték a hírhedt Andrássy út 60-ba, ahol több hónapot kellett eltöltenie... kétszer is állt bíróság előtt 1956-ban, pedig mint mondja, nem volt forradalmár, noha most lehetne dicsekedni vele...” - írta Szabó Gyuláról 85. születésnapja városi ünnepsége kapcsán laptársunk, a Dunaújvárosi Hírlap.

Úgy tűnik, a Kárpát-medencében sehogyse lehet kikerülni a politika vargabetűit. A kitűnő szellemi kondíciónak örvendő Szabó Gyulát például még azért is elővették az ’56-os forradalom után, mert az általa vezetett dunaújvárosi étterem pincéjéből a tudta nélkül vittek el italokat fegyveresek. Neki kellett volna megakadályozni...

Azt mondják, a szocialista mintavárosnak kinézett Dunaújvárosba vagy büntetésből vagy jutalomból küldték Pestről az embereket. Előbbi okán különös és sokféleképpen képzett emberek gyűltek össze, így fordult némileg visszájára a kurzus szándéka. Szabó Gyula saját szándéka, politikamentesnek remélt élete sem szűkölködött fordulatokban: a kezdetekkor képzettsége, rátermettsége ellenére nem végezhetett adminisztratív munkát, csak a konyhán jutott neki hely. Elfogadta, most épp ilyen a világ. Majd felfedezték, többre képes, így aztán tanári oklevelet szerezhetett, negyven évig taníthatott, mi több, még nyugdíjasként is képezhette magát. Európai uniós, német pályázat hozott számára kétéves menedzserakadémiát, az ott szerzett tudást a rendszerváltás után kellett volna hasznosítani.

Nem csoda, hogy születésnapi ünnepségén a tisztelők megtöltötték a termet. Lássák azt, aki hosszú élete alatt látott ezt azt, s mindannak az ellenkezőjét is.