219 ezer euróból oktatják a jövő technológiáját

2017. július 20., 12:13 szerző: Magyar Hajnalka fotós: Gallai András
komment
Ősztől már robotikát is tanulhatnak azon iskolák diákjai, amelyek bekapcsolódtak a horvát-magyar együttműködés keretében megvalósuló RoboTech projektbe.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Összesen hat iskola - három zalai és három horvát - 90, zömében alsós diákja vehet részt a közel 219 ezer euró támogatással megvalósuló tanórán kívüli képzésben. A projekt vezető partnere Koprivnica város önkormányzata, honi részről pedig a Zalaegerszegi Tankerületi Központ koordinálja a megvalósulást.

Herkliné Ebedli Gyöngyi, Kajári Attila, Bojan Solomun és Kenessey Tibor, az egervári iskola igazgatója egy robotvitézzel

Az új lehetőségről csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót a Levendula utcai Energiaházban.

Kajári Attila tankerületi igazgató elmondta, a Zalaegerszeget érintő nagyszabású fejlesztések - köztük a járműipari tesztpálya -, indokolttá teszik, hogy az oktatás is lépést tartson a jövőbe mutató tervekkel. Ennek szellemében dolgozzák ki tanárok, informatikusok, mérnökök közreműködésével a képzés tantervét. A dokumentumok horvát és magyar nyelven egyaránt megszületnek, s a jövőben lehetőség nyílik rá, hogy ezek alapján bármely további általános iskola elindítsa a robotika képzést. Zalai részről a csácsi Izsák Imre, valamint az egervári és a teskándi iskola vesz részt a programban.

A "lovas vitéz" távirányítással talál be a célba

Az érintett iskolákban szaktantermeket alakítanak ki, s minden intézmény kap 5-5 robotikai szettet, amelyek segítségével a gyerekek intelligens robotokat alkothatnak. A projekt 16 hónapja alatt a diákok a programozásban, az elektronikában és a robotok építésében is tapasztalatot szerezhetnek. Az oktatási modulok kidolgozását követően elsőként a tanárok kapnak felkészítést, majd szeptembertől indulhat az iskolai munka. A tananyag egységes volta miatt határon átnyúló versenyeket is rendeznek majd.

Bojan Solomun, a projekt horvát koordinátora hozzátette, e kezdeményezés fontos érdeme, hogy a legifjabb generáció számára kínál betekintést a robotika világába.

Herkliné Ebedli Gyöngyi, az Izsák-iskola igazgatója érdeklődésünkre elmondta, azért csatlakoztak a programhoz, hogy diákjaik számára megnyissák az utat az olyan zalaegerszegi fejlesztések felé, mint például a tesztpálya.


Jó reggelt!

A vitéz karddal a kezében, zsinóros mentében, lábán csizmával, fején tollas süveggel feszít  a lován. Igaz, a hátasnak négy kereke van, és sörénye helyén is egy drótocska kanyarog, de hát robot az istenadta. Illusztrációként mutatták be egy sajtótájékoztatón, ami a robotika általános iskolai oktatását  megelőlegező horvát-magyar projektről szólt. A vitéz persze nem elégedett meg csinos küllemének bemutatásával, a távirányítónak engedelmeskedve szépen becserkészte a célt, s kardját a közepébe döfte... Melyik gyerek ne élvezné ezt? Főként, ha ő maga építhette meg az engedelmes lovas katonát. Hogy eközben fejlődnek a manuális készségei,  programozást, elektronikát és  fizikát tanul? Hab a tortán. Ja, és  még történelemből is pallérozódik a csemete. A robotvitéz ugyanis – a  szomszédság jegyében – Zrínyi névre hallgat...

Magyar Hajnalka

Magyar Hajnalka

2017. július 20., 12:13 szerző: Magyar Hajnalka fotós: Gallai András

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...