Hírek

2017.09.03. 18:10

302 élőlény került a vadonleltárba - Elengedték a felnevelt macskabaglyot

ZALAEGERSZEG Az időjárás sem tudott kibabrálni a hét végén a botfai kastélyban tartott vadonleltáron. A hivatalos nevén Magyarország 2. Bioblitzén mintegy 70 lelkes természetbarát gyűlt össze.

Fincza Zsuzsa

- Az első Bioblitz is Zalához kötődik, ugyanis az orosztonyi Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány szervezte a PANGEA Kulturális és Természetvédelmi Egyesülettel közösen május végén Gödöllőn. S miután itt Botfán már több sikeres természetbúvár akciónk volt, gondoltuk, éppen aktuális, hogy összességében is számba vegyük a környék élőlényeit - tájékoztatott a rendezvény egyik fő szervezője, dr. Illyés Zoltán.

A találkozónak otthont adó Mindszenty Ifjúsági Ház vezetőjeként és az Összefogás Botfáért Egyesület tagjaként is tevékenykedő dr. Illyés Zoltán hozzátette: bár szakemberek vezetik a programot, a hangsúly a lakosság bevonásán van.

- A lista nem teljes körű, csak az kerül a vadonleltárba, amit 24 óra alatt összegyűjtünk - tájékoztatott.

Klein Ákos, az orosztonyi székhelyű Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány vezetője szabadon bocsátotta a felnevelt macskabaglyot
Fotó: Fincza Zsuzsa

Biztos, ami biztos, a szakemberek már szombaton kora délután gyűjtőkörútra indultak, hogy akkor is legyen mit górcső alá venni, ha az eső beváltja a meteorológusok fenyegetőzését. Szerencsére este hat órakor Darázsi Zsolt, a Göcsej Természetvédelmi Alapítvány elnöke, Albert László (Budapest) és Nagy István (Gyula) mikológusok, Óvári Miklós, a Zöld Zala Természetvédelmi Egyesület vezetője és dr. Szépligeti Mátyás, az Őrségi Nemzeti Park botanikai szakfelügyelője vezetésével útnak indulhatott a gyűjtőedényekkel felfegyverkezett csapat, hogy a Válicka-parti égererdő és környezete rovar-, gomba- és növényvilágából összegyűjtse, ami az útjába kerül. Találtak is párszázezer forintot, igaz, nem bankjegy, hanem a védett égertinóru formájában.

Visszatérve a kastélyba, nagy nyüzsgés alakult ki a PANGEA asztalánál, Patkó Lászlónak, Ujhegyi Nikolettnek és Bombay Bálintnak csak egy szavába került, s megnézni, mit fogtak a kisemlős csapdák, a zuhogó esőbe is kilábalt velük a fellelkesült aprónép. Később, mintha csak homokoznának, úgy matattak a bagolyköpetben. Az éjszakai denevérles az eső miatt elmaradt, de Fehér Csaba Endre, a Fehér Holló Természetvédelmi Egyesület vezetője a detektorával fogott pár jó denevérhangot, s kárpótlásul bemutatta a közelben talált törött szárnyú rőt koraidenevért. A 23 órás csapdavizitkor előkerült egy kis erdei egér, s 23 óra 15 perckor Sebestyén Adrienn, az Őrségi Nemzeti Park munkatársa egy zöld varanggyal tért vissza az árokvizitről. Éjfélkor túl voltak a 100. beazonosított növényen.

Vasárnap a madaraké volt a főszerep, Darázsi Zsolt a kertben segítő kis ingyen napszámosokat, Klein Ákos, a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány vezetője pedig Bobit, a gyöngybaglyot mutatta be a szépszámú érdeklődőnek. Ezután gombászni, rovarászni indult a társaság, majd Horváth Jenő, az Őrségi Nemzeti Park halászati szakértője segítségével megnézték, van-e lakója a Válicka pataknak.

A Bioblitz vasárnap 15 órakor szép eredménnyel zárult: 302 különböző élőlényt gyűjtöttek be, a növények, az állatok és a gombák között szép számmal akadtak védettek is. A kétnapos rendezvény örvendetes eseménnyel zárult: Klein Ákos útjára bocsátotta a fiókaként megsérült, majd felnevelt macskabaglyot.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!