Hírek

2016.07.27. 11:15

A Balaton mindenkié

Gyenesdiás – Nehéz sorsú családokat segít a Demokratikus Koalíció: megszervezte balatoni nyaralásukat és biztosítja a költségeket.

Keszey Ágnes

Három családot lát vendégül a DK három napos balatoni nyaralásra. Az erről szóló sajtótájékoztatón elhangzott: a szállást annak üzemeltetője, Papp Csilla ajánlotta fel, az étkezések, strandbelépők költségeit a párt és támogatók biztosították.

Az egyik nyaraló család Győrből érkezett: (hátsó sorban) Bogdán László és Krisztofer, elöl László Vivien,  István és Tifani, csíkos pólóban édesanyjuk: Sárközi Olga, a kép két szélén Nagy Zoltán és Kovács Viktória

– Élhetőbb Magyarországot szeretnénk: a sokak Magyarországát, amit a programunk is meghirdetett. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy a Balatont, az ország turisztikai kincsét mindenki ismerje meg – mondta Kovács Viktória választókerületi elnök. A választókerületi vezetők segítségével választották ki a családokat: ők Nagykanizsáról, Győr- Moson – Sopron és Borsod megyéből érkeztek. – Egyre nagyobbak a társadalmi szakadékok, sokan vannak, akik nem tehetik meg, hogy a Balatonhoz utazzanak, s láthassák. Többen jelezték, hogy szeretnének segíteni, így jövőre még több családot szeretnénk vendégül látni – szólt a folytatásról Nagy Zoltán megyei közgyűlési képviselő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!