A bántalmazások alig harminc-negyven százalékáról számolnak csak be a gyerekek

Dr. Egri Tímea mesteroktató mondta mindezt lapunknak egy közelmúltban tartott zalalövői szakmai konferencia apropóján. A mesteroktató a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának tudományos segédmunkatársaként éveken át végzett felméréseket és vizsgálatokat az említett témakörben, s ezek eredményeit hasznosítva próbál útmutatást adni a pedagógusok számára.

- A gyakorló pedagógusok számára igen komoly problémát okoz az a generációs változás, ami az utóbbi években végbement - magyarázta dr. Egri Tímea. - Ezen elsősorban a kommunikációs gátak felszabadulását, illetve a stílusok megváltozását értjük. A szakmájukat régebb óta gyakorló pedagógusokat többnyire sokként érik az olyan változások, amelyek a pedagógiai-pszichológiai tanulmányaik során szerzett ismereteikhez vagy a pályakezdésükkor jelentkező tapasztalataikhoz képest jelentkeznek. E változások azonban a mai társadalmunk elkerülhetetlen velejárói. Gondoljunk csak bele, hogy míg néhány évtizede az otthont ábrázoló fotón általában egy asztal mellett ülve és közösen étkezve vagy éppen egymással beszélgetve voltak láthatóak a szülők és a gyerekek, addig ma egy ugyanilyen fotó már szinte elképzelhetetlen. Még ha le is ülnek együtt a családtagok, majdnem bizonyos, hogy a közös beszélgetés helyett mindenkinek a kezében mobiltelefon lenne.

Dr. Egri Tímea mesteroktató

Dr. Egri Tímea hozzátette: ezzel nem a technikai fejlődés ellen emeli fel a szavát, mert a mobiltelefonnak vannak kifejezetten hasznos funkciói is, az applikációi révén akár még a tehetséggondozáshoz vagy a felzárkóztatáshoz is segítséget nyújthat. A probléma inkább abban rejlik, ha a családmodell változásával a társadalmi szabályok fellazulása, a deviáns viselkedési formák elterjedése jár együtt.

- Három éve az ELTE végzett egy kutatást, amelynek az volt a célja, hogy megmutassa, mit gondolnak az emberek a család fogalmáról, és ezzel szemben mi a valóság - folytatta dr. Egri Tímea. - Ez egy nem reprezentatív, de nagyon széles társadalmi rétegeket elérő, nemtől, kortól, az iskolai végzettségtől és anyagi helyzettől független felmérés volt. A vizsgálat szépen kimutatta, hogy a résztvevők nemcsak a klasszikus családmodellt tartják az ideálisnak, de annak a legfontosabb funkcióival, például az apa védelmező szerepével is tisztában vannak. Ehhez képest viszont a válaszadók közel negyven százaléka nyilatkozott csak úgy, hogy a klasszikus családmodell alapján élnek. A realitás tehát az, hogy ma a gyerekek többsége csonka családban nő fel vagy olyan párkapcsolatban, ahol a házasság nem divat.

A gyerekek nagy része nem számol be a családon belüli vagy iskolai erőszakról. Ennek a félelem és a szégyenérzet is oka lehet - állítják a téma szakértői és kutatói. Képünk illusztráció Fotó: Shutterstock, A szerző

Dr. Egri Tímea szólt arról is, hogy bár a két jelenség között nem mutatható ki s nincs is ok-okozati összefüggés, de a családon belüli és az iskolai erőszak is egyre inkább jelen van napjaink társadalmában. Még akkor is, ha igen nagy a látencia, vagyis az esetek jelentős része nem válik ismertté. Pontos adatok sem a családon belüli, sem az iskolai erőszak nagyságrendjéről nincsenek, itt is a saját kutatásaikra tudnak hagyatkozni. Dr. Egri Tímea szerint azért lenne fontos ennek mértékéről megbízható számokkal rendelkezni, mert a látencia mellett azzal is szembesülni kell, hogy bizonyos kirívó eseteket a média felnagyít. Egyetlen példát említ: néhány esztendeje volt egy nagy port felvert eset, egy diák konyhakéssel támadt saját testnevelő tanárára. A bulvársajtó úgy tálalta a történeteket, hogy a diákot tették felelőssé mindenért, közben viszont kiderült, hogy a tanulót éveken át bántalmazta verbálisan a tanára.

- Ahogy a családon belüli, úgy az iskolai bántalmazások nagyságrendjét is nehéz pontosan mérni - sorolta tovább a mesteroktató. - Ennek is számos oka lehet, a szégyenérzet éppúgy, mint a félelem, de arra is számos példa van, hogy a gyerekek a bántalmazást játéknak fogják fel, azt gondolják, hogy a konfliktus megoldásának egyik eszköze, holott valójában durva erőszak rejlik mögötte. Amikor viszont arra a kérdésre adtak választ, hogy az őket ért erőszakos cselekményeknek hány százalékáról számoltak be az osztályfőnöküknek, aki a tanáraik közül vélelmezhetően a legközelebb áll hozzájuk, mindössze harminc-negyven százalékot említettek. Ez már egy jó kiindulási alap lehet ahhoz, hogy az esetek valós számáról legyen fogalmunk.