A bármikor sosem jön el

Sokat tudunk róla, hiszen gyakorlott médiaszereplő. Tudjuk, hogy egyik felmenőjének köszönhető a Sacher-torta, s hogy Mozart dédnagyanyját szintén Sachernek hívták. Imádja is a csokoládét és a barokk zenét, emellett saját bevallása szerint munkaalkoholista, koffein-, edzés-, pipa-, valamint sorozatfüggő. A függőséget olyan emléknyomként határozza meg, amitől nem tudunk szabadulni, s nem feltétlenül kívánkozik hozzá negatív előjel.

Két éve a Honvédkórház sürgősségi osztályának vezetője, de ifjan volt állatgondozó, éjszakai hólapátoló, culáger a csepeli szabad kikötőben, s ma is kiveszi a beteg alól az ágytálat, ha úgy hozza a szükség. Baleseti sebészként kezdte, de gumiallergiája miatt pályát kellett módosítania. Tizennyolc éven át mentőzött. A toxikológiát véletlenül sodorta elé az élet, de hamar szerelem lett a dologból. A Péterfy Sándor Utcai Kórházban nemzetközi hírűvé tette a toxikológiai osztályt. Pedig amikor odakerült, egy klasszikus tébolydához hasonlatos „öngyilkos osztály" fogadta, láncokkal, kémlelőnyílásokkal, 18 ágyas szobákkal. Gyakran kezelték ott korábban Domján Editet, Schütz Ilát, a sajtót mindig is vonzották ezek a hírek. Hát még, amikor egy szavakész, nyíltan fogalmazó, változtatni akaró doktor került a mikrofonok elé.

Fotó: Katona Tibor

-  Gyakran megismernek az utcán, de kevésszer láttam hátrányát az ismertségemnek – mondja. – A leghálásabb betegkör az aluljárók népe, ott mindig megkiabálnak, nagy szeretettel. Jó pár hajléktalannak szinte fejből tudom a TAJ-számát... Rémes sorsokba, tragédiákba lát bele az ember, az önártó szándéknak nagy keletje van Magyarországon. A férfi ugrik, akaszt, a nő inkább a gyógyszerhez nyúl. Ez a lépés mindig szörnyű, de egy végstádiumú daganatosnál, amikor már szóba sem jöhet a minőségi élet, talán emberileg megérthető. De annak is sokszor voltam tanúja, hogy egy-egy  vakvágányra  futott élet képes jó irányba fordulni.  Ez mindig felemelő.

Gyakran hallja betegeitől: „Doktor úr, képzelje magát az én helyembe..." Ez az, amit tilos megtennie.

- Nem szabad bevonódni – magyarázza. – Egyrészt, mert a harmadik esetbe belepusztulna az ember, másrészt, mert ha ugyanabban a problémakörben állok, mint a beteg, esélyem sincs rálátni az egészre. A végén a páciens engem hibáztatna, mert rám testálta a szörnyű gondjait, s mégsem voltam képes kivezetni közülük. Csak kívülről, szakmai szempontok mentén lehet megoldást találni.

Dr. Zacher Gábor és Nagy Réka az esten Fotó: Katona Tibor

Magyarországon az alkoholisták száma hamarosan megközelíti az 1 milliót, ugyanakkor a drogfüggőké 20 ezer körüli. A társadalom mégis az utóbbit látja nagyobb rákfenének. Emellett rengeteg előítélet is barázdálja a felszínt. Ha Pista bácsi biciklivel takarózva fekszik az árokban, lehet, hogy megkapja a részeg disznó titulust, de mit mondanak, ha egy nőt látnak ugyanígy...? A férfi alkoholizmus csapatsportág – nézzünk be egy kocsmába -, a női azonban egyéni, s a spájz rejtekén bontakozik ki – halljuk.

-  Az emberek a saját függőségüket általában elnézően kezelik, nem látják nagy problémának. Érthető, hiszen örömüket lelik benne.  A máséra azonban kemény kritikával tudnak lecsapni, anélkül, hogy felmerülne bennük a hasonlóság gondolata.

A fiatalok közt újabban terjedő jelenség a rohamivás, aminek egyetlen célja, minél előbb eljutni az ájult részegség állapotába.

- Ezt magam sem értem – reagál dr. Zacher Gábor. – Az ember elvileg azért megy bulizni, s fogyaszt alkoholt, hogy jól érezze magát. De a rohamivás eredménye nem a felszabadult, csicsergő kedély, hanem az, hogy a delikvens ott fekszik a sarokban, mint egy szügyön lőtt albatrosz. Mi abban a jó? Nem azt kell célul tűzni, hogy 10 millió absztinens országa legyünk, hanem hogy belül tudjunk maradni azon a keretrendszeren, ahol még mi irányítunk és nem az alkohol. Nem érdemes elvárnunk a gyerekeinktől olyan dolgokat, amiket mi magunk sem lennénk képesek teljesíteni.

Ha szórakozni megy, s már ivott életében, nem kell azért könyörögni, hogy egy kortyot se fogyasszon. Érdemesebb azt beláttatni vele, hogy tartsa kontroll alatt a fogyasztását. Hogy ne legyen harmadik sör, mert általában ott szakad át a gát. A felemelt mutatóujjal, összevont szemöldökkel előadott elrettentés amúgy sem ér semmit, nincs visszatartó ereje.

Dr. Zacher Gábor és Nagy Réka az esten Fotó: Katona Tibor

Ezt igazolja a statisztika is, hiszen a magyar ember évente átlagosan 14 liter 96 százalékos alkoholnak megfelelő italt gurít le a torkán. Háromszor isszuk ki a hévízi tavat, s evvel a negyedikek vagyunk Európában. Még sincs hadra fogható alkoholstratégiánk. Pedig a gyakorló függők külső segítség nélkül aligha képesek kitörni az ördögi körből. Az egyik legnépszerűbb önáltató mondatuk: bármikor abba tudom hagyni. Csak éppen sosem jön el a bármikor. Mert függők.

Ha a szenvedély szilárdan beépül a napi élet rutinjába, ha a működést az alkohol „olajozza", már szenvedélybeteggel van dolgunk. Akkor is, ha az illető mindeközben nem rúg be. Ennek belátása, felismerése nem megy önerőből, hiszen átalakult a belső értékrend.

A preferált szerre mindig lesz pénz, akármit kell is beáldozni érte. Hogy ez mennyire igaz, bizonyítja, hogy például a kábítószer használat az 50 ezer forint alatti átlagjövedelemmel bírók körében a legmagasabb. Mégis hozzájutnak a droghoz, mert a piacot az utóbbi bő egy évtizedben elárasztották az olcsó, ismeretlen összetételű szintetikus készítmények, mint például a biofű. Idén 40 új szer jelent meg a piacon, tavaly 98, előtte 101.

- A mai kábítószer használat jószerivel egyenértékű az orosz rulettel – világítja meg a helyzetet dr. Zacher Gábor. – A Távol-Keletről három hét alatt elérnek hozzánk az új készítmények, amelyekről senki meg nem mondja, hogy mi van bennük. Csak azt látjuk, hogy a hatásuk a marihuánához képest vagy harmincszor erősebb.

Függeni nem csak az alkoholtól és a kábítószertől lehet, a játék, az internet, a munka, a vásárlás, a sport, az evés, a hashajtó, az orrcsepp ugyanúgy addiktív lehet. Ki hinné, hogy 25 ezer orrcsepp függő van Magyarországon?  És a sorozatok is képesek beszippantani az embert. Még Zacher Gábort is, aki egyebek közt a Walking Dead, a Trónok harca, a House of Cards, s a Vikingek lelkes nézője.

- A sorozatokon belül sajátos világ a szappanopera, amit nem fogok rossz szóval illetni – szolgál érdekes fordulattal. – Sok embernek ezek a romantikus mesék segítenek a túlélésben. Amíg ugyanis Esmeralda bőrébe bújva sétál a fövenyen, vagy Markóként lovaspólózik a barátaival, kiszabadul az otthoni pszichoszociális gettóból. Lélegzethez és ábrándokhoz jut, lelkére öleli a világot...