Hírek

2017.08.28. 16:02

A becsengetés előtt interaktív napra várták a gólyákat a Cserhátiban

NAGYKANIZSA A szeptemberi iskolakezdés előtt az intézmény működését bemutató gólyanapot tartottak tegnap a Cserháti szakképző iskolában.

Benedek Bálint

Az ötlet nem új keletű, hiszen az iskolakomplexum pedagógusai közel húsz éve azon fáradoznak, hogy lehetőleg még a becsengetés előtt megismertessék leendő diákjaikkal intézményüket.

- A kilencedik évfolyamos tanulóink nem a zsúfolt intézménybe érkeznek, sokkal barátságosabb légkörben ismerkedhettek meg egymással és az adott szakmájukba is betekintést nyerhettek - fogalmazott Gyöngy Gabriella szervező. - Például a gépi forgácsolók már most beléphettek a műhelybe, ahol eszközbemutatóval várták őket, sőt, a többi berendezést is láthatták.

Ottjártunkkor az egyik csoporttal éppen Ring Balázs oktató foglalkozott, aki az autószerelés rejtelmeibe igyekezett bevezetni a leendő diákokat.

Fotó: Gergely Szilárd

- A gépjárműdiagnosztikai műhely jó felszereltségű, ami a közlekedésbiztonsági, illetve környezetvédelmi vizsgálattal kapcsolatos, az itt mind elvégehető - fogalmazott Ring Balázs. - Emellett olyan eszközökkel rendelkezünk, amik a gépkocsik működését, felépítését jól szemléltetik. A fiatalok kedvence a mozgatható benzines és dízelmotor, ezekkel számos mérést végezhetünk.

A gyerekek komplex ismeretanyaggal gazdagodnak, így válhatnak majd jó szakemberekké. Az oktató szerint egyre többen ismerik fel a szakma szépségét, s ha most épp nem is, előfordul, hogy akár érettségi után tanulják ki azt.

Peti Dániel a Rozgonyi-iskolából tudatosan, az autószerelés iránt érdeklődve választotta az intézményt. Elmondta: szereti a kihívásokat, a logikus gondolkodást és a fizikai munkát.

- A gépészet és az autószerelés egyaránt érdekel, egyelőre nem is tudok dönteni, de lesz még rá időm - mondta Landek Balázs. - Az iskola tetszik, nagyon felszerelt, s remélem, sok ismerettel felvértezve dönthetek majd a jövőmről.

- A gimnázium helyett inkább az álmom felé vezető utat választottam, hiszen egyszer gépészmérnökként tanulnék tovább - mondta határozottan a nagyrécsei Németh Botond.

Nem az egyik fiút kísérte, hanem autószerelőnek készül a palini Gozdán Emília. Édesapja autóját gyakran bütyköli, ezért egyértelmű volt a választása.

- A srácok nagyon meglepődtek amikor kiderült, hogy az osztálytársuk leszek - mosolygott Emília. - Imádom az autókat, főleg a keleti blokk járművei nyűgöznek le, szeretném kitanulni, miként szerelhetem ezeket a verdákat.

A kilencedik évfolyamon közel 110 diáknak csengetnek be szeptemberben.

- Ágazati képzésben az érettségire készülők közlekedésgépész, gépészet, távközlés, villamosipar és elektronika, valamint pedagógia és családsegítő szakokon tanulhatnak - így Marton László igazgatóhelyettes. - Utóbbi új képzésben csak lányok tanulnak, az ő jelenlétük a jórészt fiú közösség számára építő jellegű lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!