Hírek

2017.08.22. 16:30

Lenyűgöző fotók a borról és a borászatról - Bor címmel nyílt kiállítás Hévízen

HÉVÍZ A csütörtök estig tartó Borünnep nyitányaként hirdették ki a Bor címmel meghirdetett fotópályázat eredményét, s kiállítás is nyílt a könyvtárban a zsűri által legjobbaknak ítélt alkotásokból.

Keszey Ágnes

Amikor fotót készítenek, gondolják át, mi az a többletjelentés, ami ebben az egyetlen, hárombetűs szóban összesűrűsödik - kérte a Bor című pályázatot meghirdető hévízi művelődési intézmény igazgatója, Hermann Katalin a kiírás idején, majd így fogalmazott: a keresztény kultúrában a bor, a szőlő Krisztus szimbóluma. A bor valami, ami igazán nemes, fenséges. Isteni. Rengeteg emberi törődés eredménye.

Év végéig látható a Bor című kiállítás a könyvtárban Fotó: A szerző

A beérkezett pályaművek közül sok tükrözte e gondolatokat. A fotókat Tényi István Balázs Béla-díjas filmrendező, Karnics Tibor festőművész, fotós és Barta Zsolt Péter Balogh Rudolf-díjas fotóművész bírálta el. A zsűri elnökeként ő értékelte a beérkezett műveket.

A Bor című fotópályázat első díjat elnyert képe Szabó Ferenc Borfejtés című alkotása

- A fotográfiát és a bort különös szálak fűzik össze. Mindkettőnek fényre, illetve napfényre van szüksége. Az analóg fényképezés idején még azt a hasonlóságot is elmondhattuk, hogy a fizikai és kémiai folyamatok útján esszenciális tartalom jön létre - hozta közel egymáshoz a nedűket és a képeket a fotóművész, aki elmondása szerint szeret részt venni ilyen eseményeken, mert láthatja mások képpé váló gondolatait. A szakember úgy véli, a fotográfia korunk népművészete, de más jelenségekre is felhívta a figyelmet.

A második helyezett kép. Puskás Dániel: Gondoskodó kezek

- Ami meglepett, az a képek minősége. Megnyugtatóan konstatáltam, hogy a kivitelezési szakszerűség alappá vált a mai műkedvelő, amatőr és természetesen a profi fotósoknál is. Az én fiatalkoromban nem voltak ilyen színvonalúak a fotográfiák.

3. megosztott helyezés:  Lipódi László Emberpor- szőlő-bor sorozata, ennek egyik képe az Üveglopók ellenfényben

Mára látszik, hogy beérett egyfajta technológiai tudás is, vagy maga a technológiai háttér könnyebbé vált, hiszen digitális kamerákkal dolgozik mindenki. Ami viszont szintén meglepett - de máshogyan - az, hogy tömegével láttam egyéni gondolatok helyett reklámfotókat. Ez önmagában nem baj, csak látszik, hogy a médiának milyen erős szerepe van - elemezte a beérkezett képeket

3. megosztott helyezés:  Gönzöl Gábor A bor koronája

Ezért a zsűrizés során nem ezeket, hanem a többletjelentést hordozó, az egyéni gondolkodást tükröző képeket részesítették előnyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!