Hírek

2016.09.30. 20:00

A csapatépítő sportágban a Thúry György Szakképző Iskola az élen jár Nagykanizsán

Testépítők, táncosok és atléták. A fiatal hobbisportolókban közös, hogy mindannyiuk ereje egy sárkányhajóban egyesül.

Benedek Bálint

A Thúry-szakközépiskola ifjú csapatának ez most olyan jól sikerült, hogy a Velencei-tó melletti Sukorón rendezett országos bajnokságon kategóriájukban bajnoki címet nyertek.

A társaság motorja immár évek óta Barbalics László, aki a sportág megszállottjaként különös gondossággal válogatja össze a tehetséges tanulókat.

- Nem elég csak jó fizikummal rendelkezni, valódi csapatjátékosnak kell lenni - vélekedett a testnevelő. - Mindig a diák jelleme határozza meg, bekerülhet-e az együttesbe. Ez egy olyan rosta, amit a pedagógusszem lát a tanórákon. Előfordult már, hogy helytelenül, pusztán az állóképesség alapján határoztam, ám szerencsére az edzések alkalmával hamar kiderült, hogy rosszul tettem. A nagykanizsai versenyek hatására mára a sárkányhajózás a fiatalok kedvelt sportjává vált, így az utánpótlásbázis is széles, a Thúry-iskola pedig ebben az élen jár. Extra kihívást jelent, hogy az állomány állandóan frissül, hisz a végzősök kirepülnek, bár az összetartás miatt rendszeres visszatérőink is vannak.

A kanizsai Keri Junior egységes csapata országos bajnoki címet szerzett. Fotó: Thúry Szakképző Iskola

A testnevelő korábban a kanizsai baseball gárda meghatározó játékosaként sikeres volt, s pontosan tudja, hogy mindez a jó csapatmunka eredménye. A diákjai azzal, hogy egy hajóban evezve képesek a nehézségeken felülkerekedni, és egymást segítve előrejutni, komoly személyiségfejlődésen mennek keresztül.

- Pusztán a társaság kedvéért, a jó hangulatért csatlakoztam az együtteshez - fogalmazott Richter Dávid. - Tíz éve a komoly fegyelmet igénylő kung-fuban igyekszem a maximumot nyújtani, de az izomzatot alaposan átmozgató sárkányhajózás is feltölt.

Hasonlóan vélekedett a testépítéssel foglalkozó Major Botond és Molnár Kevin is. Molnár Gábor a tótszentmártoni labdarúgó csapat csatára, valamint Balogh Balázs és Magdics Martin is magára talált a lapátot fogva. A hajó hölgy tagjai, Buti Nikolett, Horváth Bianka, Domján Krisztina, Magdics Maja és György Viktória szintén rajonganak a sárkányhajózásért, és örülnek, hogy ilyen jó társaság kovácsolódott össze.

A Keri Junior középiskolásokat tömörítő kategóriájában ezúttal öt csapat állt rajthoz 200 méteren. Az ország több pontjáról érkeztek egységek, ám a kanizsaiak megállíthatatlanok voltak, fél hajóhosszal verték a mezőnyt. Barbalics László szerint a csapategységen felül sokat jelentett még, hogy augusztus vége óta heti háromszor edzettek a Csónakázó-tavon. A „kerisek" lendületét semmi sem törheti meg, jövőre ismét elindulnak minden fiataloknak kiírt viadalon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!