Hírek

2015.10.07. 13:09

A diák tudása a mérce - Interjú Galló Istvánnéval a Pedagógusok Szakszervezete elnökével

Zalaegerszeg – A fizetésemelés jó híre érkezett a hét elején a pedagógusok háza tájáról, eközben az önértékelés feladata osztja meg őket és a társadalmat is. Ez utóbbiról is kérdeztük Galló Istvánnét, a Pedagógusok Szakszervezete elnökét, aki a napokban Zalában járt.

Arany Horváth Zsuzsa

A Pedagógusok Szakszervezete közel 25 ezer aktív taggal rendelkezik, emellett 8-10 ezer a nyugdíjas tagok száma. Ettől függetlenül a szakszervezet érdekképviseleti és érdekvédelmi tevékenységével az egész pedagógus társadalmat képviseli, amikor a javadalmazás, a munkakörülmények, az előbbrelépés lehetőségeinek kereteit határozza meg az állam. Emlékezetes, tavaly novemberben került sor egy tüntetésre, amely az elnökasszony szerint általában a végső eszközök egyike. Ezúttal nemcsak magukért, hanem a gyermekszegénység miatt emelték fel a szavukat. Kiálltak azon közel 40 ezer, nem pedagógus végzettségű óvodai, iskolai, kollégiumi dolgozó anyagi érdekeiért is, akik 2008 óta nem kaptak fizetésemelést. Ez ügyben sikert könyvelhetnek el, hiszen szeptemberben egyszeri 25 ezer forint fizetéskiegészítést kaptak, s ugyanekkora összegre van remény novemberben.

- A tüntetés a béremelést szorgalmazta, ez nem valósult meg, de a sztrájkbizottság elérte a kiegészítést - mondta Galló Istvánné, amikor a zalai kollégákkal való találkozásakor beszélgetésre kértük.

A tárgyalóasztalnál szeretnénk megvívni a csatáinkat Fotó: Pezzetta Umberto

- Tudják az érintettek, hogy a szakszervezetnek köszönhetik a kiegészítést?

- A kollégák nem érzékelik az erőfeszítéseinket, pedig, aki ismeri a viszonyokat, tudja, manapság a magyar kormányból pénzt kiénekelni bármire, művészet.

- Nagy vihart kavart a pedagógus önértékelési csoport létrehozásának ötlete, nemcsak szakmai körökben.

- A pedagógusokat már most is több módon ellenőrzik, minősítik. A tanfelügyeleti rendszer szintén őket figyeli. Most egymást is értékelniük kellene. Ha hozzávesszük az etikai kódex meglétét is, látjuk, ezzel a jelentésdömpinggel megvalósul a pedagógusok totális ellenőrzése. Ez ügyben próbálunk a szakállamtitkárral tanácskozni, megegyezésre jutni, hiszen ezzel az intézmények belső autonómiája sérül, amellett, hogy számos kérdést vet fel. Nem igaz, hogy a pedagógus minőségi munkáját nem szavatolta semmi, hosszú ideje létezik többek között a minőségbiztosítás, munkaközösségek értékelik saját munkájukat, szülők mondanak véleményt. Kérdés, hogy az új elképzelés megvalósulása során vajon a pályakezdő értékeli a mestertanárt, magyartanár a fizikatanárt? Alkotó műhelynek kéne lennie a tantestületnek, nem egymást figyelők társaságának. A pedagógus eredményességének legfőbb mércéje a kétévente lezajló mérés-értékelés, amely a tanulók tudását térképezi fel. Annál jobb mutató, minthogy hogyan teljesítenek a diákok, nem kell. Ahol kirívó a rossz eredmény, ott szükséges beavatkozni, feltárni az okokat fenntartói és intézményi szinten. A minőségi oktatásnak egyébként sem csak a pedagógus a záloga. A legalább ennyire fontos tárgyi feltételeket márpedig a fenntartó KLIK, financiális hiányosságok miatt nem képes biztosítani. Ha a kémiaszertárban évek óta nincs feltöltve a vegyszeres szekrény, elszakadt a térkép, összetört a földgömb, elavultak az óvodai játékok, nincs elegendő labda, akkor hiába ellenőrzik egymást a tanárok. Az sem elfogadható, hogy minden gyereknek minden iskolában ugyanabban a percben ugyanazt kell megjegyeznie. A személyre szabott haladás igénye, szabadsága vész el így. A gyerekek nem egyformák. Ez így nem esélyegyenlőség, hiába látszik annak.

- Milyen állapotban van szakszervezet tekintélye lefelé és felfelé?

- Magyarországon a szakszervezetek tekintélye nagyon alacsony. Mi vagyunk a legnagyobbak, de folyamatos a tagi átépülés. A kommunikációnk is hiányos talán, de látni kell, ez a kormány nem szívesen tárgyal a munkavállalók képviselőivel, nagyon nehéz megállapodást kötni. Nekünk 2013-ban sikerült, munkahelyeket mentettünk meg, amit az érintettek természetesnek vettek a végén.

- Mi vezet célra: tárgyalás, diplomácia vagy a hangos, utcára vitt tiltakozás?

- A mi filozófiánk a tárgyalást részesíti előnyben, de ha szükséges, erősebb eszközhöz kell nyúlnunk. Sztrájkra még nem került sor, de nem mondtunk le róla. Ezzel együtt, ha van készség a megegyezésre, akkor az a tárgyalóasztalnál fog eldőlni.

- A KLIK működéséről biztos van tapasztalat.

- Egyfajta nem kipróbált metódusról van szó, s az elmúlt két év gondjai bizonyították, a KLIK a rámért feladatot nem képes ellátni. Sok oka van, a legfőbb az, hogy nem megfelelő a finanszírozása. Pontosan lehetett tudni eddig is, mennyibe kerül a közoktatás működtetése, nos, azt a pénzt nem kapta meg a KLIK. A tetemes tartozást, úgy tudni, a napokban rendezték, de minden döntés egyre feljebb került. Az iskolaigazgatók nem felejtettek el iskolát vezetni, csak elbizonytalanodtak. Soha nem tudhatják, egy döntésük után vajon megdicsérik-e vagy elmarasztalják őket.

- Zalában nagy gondot jelent a falusi kisiskolák fenntartása, pedig egy község életében nagy szerep hárulna rájuk.

- A vidéki kisiskolákkal kapcsolatban 2011-ben készült háttéranyag, amely érdekes adatokat tartalmazott. A nem túl széles körben ismert -dokumentumban szerepelt, az új köznevelési törvény 633 kisintézményt szüntetne meg, ott ahol nincs párhuzamos felső tagozati osztály, helyettük oktatási központ jönne létre. Ez 2800 pedagógust, 53 ezer gyereket érintene. Most újra lehet hallani az oktatási központról. A tankötelezettség 16 évre való leszállítása 4900 pedagógust érint. Ez is szerepelt a munkaanyagban, nem én találom ki. Azzal tízezer tizenéves kallódik, perifériára kerülve.

A realitáshoz tartozik, hogy az iskolákban ma 1,3 millió hely van, gyerek pedig csak 700 ezer.

Galló Istvánné végül érdeklődésemre elmesélte még, vannak rossz élményei, őt már fellökték a metrón, a tüntetés során pedig a rendőrök kellett, hogy megvédjék, de ez nem jelenti azt, hogy ne tenné a dolgát, amíg a pedagógusok bizalmat szavaznak a szakszervezetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!