Hírek

2017.03.14. 15:15

A fél országot átverte a csaló - még az utcán megszólított idegenektől is kapott kölcsön

Közel félmillió forint kárt okozott az a 42 éves férfi, aki fizetés nélkül lakott szállodákban, különböző ürügyekkel idegenektől és ismerőseitől csalt ki kisebb-nagyobb összegeket.

Arany Gábor

A bejelentett munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkező Sz. József Zsolt tavaly január 6-án hévízi szállodába jelentkezett be. Az első éjszaka árát kifizette és közölte, még néhány napot szándékozik eltölteni. Vendégként félpanziós ellátást kapott és ötvenezer forintnál is többet fogyasztott az italkészletből. Sz. József Zsolt a szállodai alkalmazottaknak azt állította, hogy a feleségét várja, aki Ausztriában dolgozik. Arra hivatkozva, hogy neje nem tud elszakadni a munkájától, 3-4 naponta hosszabbította a foglalását. A recepciósok azonban a hónap közepén felszólították, fizesse ki az akkor már 200 ezer forintos számláját. A férfi erre ígéretet is tett, ám először arra hivatkozott, hogy a bankkártyával nem tudott pénzt felvenni, később pedig arra, hogy az adóhatóság zárolta a számláját, így nem tudja rendezni 248 ezer forintos tartozását. Ez után kitették a szűrét a hotelből, de Sz. József Zsolt a távozását követően e-mailben több alkalommal ígéretet tett, hogy kifizeti a tartozását, ám erre nem került sor. Nem is tehette volna, mert egyéb kiadásaira is csalással teremtette elő a fedezetet. Még a szállodában lakott, amikor január 11-én délelőtt autójával Alsópáhokon megállt és az utcán megszólított egy nőt, hogy letiltották a bankkártyáját, nincs pénze tankolni, 10 ezer forintra lenne szüksége. Mint mondta, Sopronból Szegedre tart, de három nap múlva jön visszafelé és megadja a pénzt. Megkapta a kölcsönt, de nem fizette vissza. Ezt a mesét még további tíz alkalommal adta elő az ország több pontján és kért 10-20 ezer forintot azzal, hogy hamarosan meghozza a tartozását vagy postán elküldi. Erre nem került sor. Sz. József Zsolt júliusig folytathatta a kölcsönkéréseket, pedig a hévízi szállodai kaland után két nappal lebukott. Átköltözött ugyanis egy vonyarcvashegyi hotelbe, ahol több napig lakott, de nem fizetett, mondván, a feleségét várja. E közben egy hévízi szállodai recepcióstól is kicsalt 10 ezer forintot Sz. József Zsolt, aki pár nappal később telefonon azzal hitegette jótevőjét, hogy még Szegeden tartózkodik, de hamarosan viszi a pénzt. A recepciós azonban rájött az átverésre, és azt is megtudta, hol lakik a csaló. Értesítette a vonyarci hotelt, ezért rendőrt hívtak, ám nekik is azt mondta Sz. József Zsolt, hogy majd a felesége fizet, mert neki nincs pénze. Ezek után azért annyit megtett, hogy ismerősét megkérte, utaljon 50 ezer forintot a szállodának, így csak 28 ezer forint tartozást hagyott maga után, persze az 50 ezer forintot sem adta meg kisegítőjének.

Mindössze egy alkalommal nem járt sikerrel. Tavaly április 3-án Zsombón azt állította Sz. József Zsolt, hogy a benzinkúton visszatartották az iratait, mert nem tudott fizetni, ezért kér kölcsön 20 ezer forintot. A megszólított nő azonban felhívta benzinkutat, így kiderült a turpisság és elzavarta az autóval érkezett férfit.

A történtekről tájékoztatást adva dr. Pirger Csaba, a megyei főügyészség sajtószóvivője közölte a férfi ellen 11 rendbeli csalás és egy rendbeli csalás kísérlete miatt emelt vádat a keszthelyi járási ügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!