Hírek

2016.02.27. 16:50

„A fiam hívott fel, hogy füst van a lakásban” - Néhány hét múlva visszaköltözhetnek a lakók a karácsony előtt kiégett lakásokba

Hévíz –" A tűz keletkezésének oka ismeretlen"-. idézte a szakhatósági vizsgálat eredményét a közös képviselő a lakógyűlésen, abban a társasházban, ahol december közepén több lakás is lakhatatlanná vált. A felújítás a tervek szerint néhány hét múlva befejeződik.

Keszey Ágnes

Nem sokkal karácsony előtt lobbant lángra egy Semmelweis utcai társasház tetőtere. Az oltás idején a tűzoltóság szóvivője elmondta, az elsődleges információk szerint tetőfelújítási munkálatok voltak az épületben, emiatt keletkezhetett a tűz. A tavaly decemberi tűzesetben három lakás vált lakhatatlanná. Azóta lezárult a keletkezési ok vizsgálata, az erről szóló jelentés szerint a tűz oka ismeretlen. A hévízi önkormányzat tavaly év végén több mint egy millió forinttal támogatta a tűzeset hét károsultját, s szállást biztosított a lakóknak. Az adventista egyház gyűjtést szervezett, s 125 ezer forint támogatást nyújtott. A társasházban csütörtökön lakógyűlést tartottak, ahol Andor Béla közös képviselő ismertette: a ház biztosítója fedezi a felújítási munkálatok költségeit. A társasházban most szigorú biztonsági megoldásokat is meg kell valósítani. Többek között hő – és füstelvezető rendszert építenek be, acéllal erősítették meg az új tetőt, tűzálló létrák kerültek a lakásokba.

A felújítást nézi lakásában Bicsérdiné Ódor Edina és Andor Béla közös képviselő

– Mi szeretnénk, ha húsvéti ajándékként akkora befejeződnének a munkálatok. A burkolatok nagyrészt elkészültek. A villanyszerelés majdnem kész, aztán a tapétázás, festés-mázolás, ajtók, ablakok cseréje következik – mondta Andor Béla.

Az egyik lakhatatlanná vált lakás lakója a december közepi délutánon a szemközti járdán állva nézte, ahogy a lángok mardossák az otthonát biztosító házat. Akkor könnyeit morzsolgatta, most már mosolyogni is tud, ha belép lakásába.

Nagy erőkkel vonultak a helyszínre a tűzoltók december közepén

– Három fiam van, a középső otthon volt, ő hívott fel, hogy füst van. Mondtam neki, hogy jöjjön ki. Mire hazaértem – ez körülbelül tíz perc volt – már lángolt az épület. Ezt senkinek nem kívánom: reggel elmegyek hazulról, délután ég a ház. Az összes bútorunk odalett. A ruházatunk, ágyneműnk nagy részét ki kellett dobni. A nappali mennyezete leszakadt aznap, a többi helyiségben az elkövetkezendő napokban. Nekünk volt belső ingóság biztosításunk, az egyezség már megtörtént, várjuk az összeget, ebből, amit tudtunk pótolunk- idézte fel Bicsérdiné Ódor Edina, akinek szülei és testvérei segítettek, hogy az első napokban, legyen hol álomra hajtani a fejüket. A három gyermekes család ezután hegyi házát téliesítette, de várják, hogy visszaköltözhessenek otthonukba.

Tíz nappal a tűzeset előtt vásárolta meg lakását az a férfi, akinek párja is ott volt a lakógyűlésen, de nevét nem szeretné közölni. A hölgy úgy érzi, többek szerint az ő a lakásukból indult el a tűz, mert az övék égett ki leginkább.

Három lakásba nem költözhettek vissza a lakók, ezek felújítása néhány hét múlva befejeződik

– Nálunk is volt felújítás, de csak festés és tapétázás. A párom éppen aznap vitte fel a laminált padlót, ami az egyik szobába került volna. A lakásban aznap nem volt senki. Mi is nagyon kíváncsiak voltunk, hogy mi okozta a tüzet. Senki nem érti meg, hogy milyen lehet átélni, hogy vannak, akik szerint miattunk tört ki a tűz. A mellette lévő házban élünk albérletben, de szerettünk volna saját lakást. A párom sok éves munkája, az összes megtakarított pénzünk benne volt ebben a lakásban. Mi is kerestük a választ, mi történhetett: a tűzvizsgálat szerint a tűz oka ismeretlen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!