Hírek

2015.11.03. 14:38

A harmadik pápai áldás - Zalai zarándokok a csatkai keresztet is elvitték Rómába

Zalaegerszeg – Ferenc pápa meghívására mintegy hétezer roma zarándok érkezett október végén Rómába, az európai cigánytalálkozóra. Magyarországról 150-en keltek útra, s zalaiak is csatlakoztak a küldöttséghez.

Horváth A. Attila

Dr. Székely János püspök, a katolikus püspöki kar cigánypasztorációért felelős tagja szervezte a magyarországi delegációt. A zalalövői Kövesi Csaba és neje, Ágnes is Rómába utazott, s magukkal vitték a csatkai keresztet, amely egyre nagyobb szimbolikus értékkel bír a hazai  katolikus roma közösség számára.

– Nagy megtiszteltetés, hogy Székely püspök úr meghívott minket a római találkozóra. Az Európa számos országából érkezett  roma zarándokok társaságában mi is részt vettünk a jól szervezett programokon, szentmiséken, valamint a találkozó csúcspontján, a pápai kihallgatáson. Ez utóbbit október 26-án tartották a vatikáni nagy audienciateremben, ahol számunkra különösen nagy jelentőségű esemény történt: Ferenc pápa, amikor észrevette a kezemben tartott keresztet, egyenesen odajött és megáldotta. A szentatya nagy szeretettel fogadta a cigányokat, és egyértelműen látszott rajta az öröm, amikor a keresztet felismerte – mondta el lapunknak Kövesi Csaba.

Jobbról Kövesi Csaba és neje a csatkai kereszttel

A kereszt ugyanis nem először „jár” Rómában: már harmadik alkalommal részesült pápai áldásban. A feszületet a 12 évvel ezelőtti római cigány zarándoklatra készítették, majd hazatérve – az azóta szentté avatott egyházfő, II. János Pál pápa áldását közvetítendő – országos körútra vitték, végül a Komárom-Esztergom megyei Csatkán, a romák hagyományos kegyhelyén emelt kápolnában helyezték el. Éppen két éve, 2013 novemberében ismét útra keltek a magyarországi romák, velük együtt – Kövesi Csabáék szervezésében – zalaiak is, akik  elvitték Rómába a csatkai keresztet, s a vatikáni Szent Péter téren Ferenc pápa megáldotta azt (az útról lapunk is tudósított). Ezúttal pedig az európai cigánytalálkozó adott alkalmat az  egyházfői áldásra.

Ferenc pápa, amikor észrevette a korpuszt, odalépett hozzá és ismét megáldotta Fotó: ZH / zarándokok

– Azzal a céllal mentünk most Rómába, hogy Ferenc pápa áldását kérjük és meghívjuk őt Magyarországra, ugyanis  szeretnénk viszonozni neki azt a nagy szeretetet és tiszteletet, amellyel ő fogadott minket. Számos kegytárgyat, szentképet hoztunk haza az útról, ezeket sok-sok emberhez eljuttatjuk azzal a szándékkal, hogy a pápai áldás hatással legyen az életükre – jelezte Kövesi Csaba. Hozzátette: a keresztet visszaviszik Csatkára, és ezentúl még erőteljesebben odafigyelnek rá, segítik az útját. Országos összefogással, az egyházzal együttműködve csoportot alakítanak a kegyhely és a kereszt gondozására.

A római találkozón több küldöttség zenével, énekkel köszöntötte Ferenc pápát; Magyarországról a Kalyi Jag együttes adott műsort. Ferenc pápa az audiencián a tanulás és a hitbeli nevelés jelentőségét is hangsúlyozta, továbbá VI. Pál pápa 50 évvel ezelőtti, romákhoz intézett – történelmi jelentőségűként számon tartott – beszédét idézve úgy fogalmazott: „Ti az egyházban nem a periférián vagytok, hanem bizonyos értelemben a középpontban, a szívünkben.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!