Hírek

2016.11.06. 19:14

A hét végén rendezték a IX. Zala Opent

Zalaegerszeg - Kilencedszer adtak randevút egymásnak a standard és latin formációs táncokat bemutató együttesek a megyeszékhelyen.

Arany Horváth Zsuzsa

A Gála Társastáncklub Egyesület szervezésében szombaton délelőtt kezdődött meg a kétnapos IX. Zala Open nemzetközi latin és standard formációs táncverseny, formációs ranglista verseny, valamint szabadidősport országos kupa verseny a Városi Sportcsarnokban. Az évente megrendezett vetélkedésre idén 30 csapat nevezett. Debrecen, Szombathely, Pécs, Kaposvár mellett Lengyelország, Szerbia és Nagy-Britannia egy-egy csapata is képviseltette magát a seregszemlén, amelynek résztvevői ezzel a megmérettetéssel már a hamarosan sorra kerülő pécsi, illetve brémai standard és latin tánc világbajnokságra is készültek. Kuzma Péter, a Gála Társastáncklub Egyesület vezetője szombaton ottjártunkkor arról tájékoztatta lapunkat, hogy körülbelül 400 fiatalt láthatott az erre az alkalomra feldíszített sportcsarnokban a közönség és a hét pontozó bíróból álló nemzetközi zsűri.

A lapunk által is támogatott verseny szombat esti formációs döntőjében több új koreográfia mutatkozott be, a köszöntő műsorban pedig fellépett az Albatrosz Táncegyüttes és a Városi Vegyeskar is. Előtte már órákon át zsúfolt volt a sportcsarnokbeli parkett, hiszen az előtáncok alkalmával a benevezett együttesek utánpótlás csapatai is bemutatták tudásukat, köztük természetesen a házigazda Gála Társastáncklub is.

A szemlélő láthatta, a formációs táncok szinte mindegyike történetet beszél el, a kosztümökben pedig divatosak az élénk neon színek és a katonai ihletésű férfiruhák.

- A Gála tagjaival vadonatúj koreográfiákkal és kosztümökkel, fellépő ruhákkal készültünk, valamint március óta az edzőtáborokon kívül heti tizenkétszer 40 perces edzésen vettek részt a táncosaink - mondta Kuzma Péter, akit Salamonné Kuzma Renáta, a testvére segít a munkájában.

A magyar rangsor szempontjából fontos etap a IX. Zala Open. A hazai együttesek listáját e pillanatban a Gála vezeti, de a közelgő világbajnokságok miatt senki nem pihen a babérjain, a köztes versenyek is a felkészülést szolgálják.

Vasárnap zajlott a klubközi vetélkedést jelentő 17. Gála Kupa, amelyen két kategóriában mérték össze tudásukat a gyerekek, a táncpárok vagy lányszólók és formációk az évente egyszer rendezett szabadidősport országos kupaverseny keretében. A felnőtt korosztállyal együtt vasárnap 300 pár lépett parkettra, tehát hatszáz fiatalt láthatott a zalaegerszegi közönség. A szabadidősport kategória győztesei a magasabb osztályba jutásért dolgoznak.

A ranglista versenyhez a Gála Társastáncklub évente pályázatot nyújt be a Magyar TáncSport Szakszövetséghez, ez idáig csak ők rendeznek hazánkban nemzetközi standard és latin formációs versenyt.

A felnőtt latin formációs versenyt a Gála „A" csapata nyerte, a standard táncokét pedig az Adria-Szigó, s junior kategóriában több helyezést is szerzett a Gála.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!