Hírek

2017.06.09. 17:44

A hitvallás örök: évfordulókat ünnepeltek a nagykanizsai iskolák

NAGYKANIZSA - „Én iskolám, köszönöm most neked, hogy az eljött életcsaták között volt mindig hozzám víg üzeneted. Tápláltad tovább bennem az erőt: szeretni az embert és küzdeni, s hűn állni meg Isten s ember előtt.”

Horváth-Balogh Attila

Ady Endre Üzenet egykori iskolámba című verséből vett részlettel mondott köszönetet Dénes Sándor polgármester, egykori „nagyrácos” diák a Rácz utcai iskolában eltöltött 8 évért az intézmény alapításának 135., a Templom téri iskola fennállásának pedig 175. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi gálaesten tegnap. Az eseményre a Hevesi Sándor Művelődési Központban került sor. A közönséget először Molnár István igazgató köszöntötte, aki ünnepi beszédében kiemelte: bár az idő halad, az iskola hitvallása örök. E szerint az iskola legyen olyan hely, ahol a gyerekek vállalják magyarságukat, ápolják szép és gazdag anyanyelvüket, s ahol megértő, motiváló, szeretetteljes légkör veszi körül őket.

Dénes Sándor polgármester pedig beszédében felidézte az ősök nagyságát, akik annak idején fontosnak tartották, hogy Kiskanizsának legyen saját iskolája.

– Anyagi hozzájárulásukkal áldoztak az iskola megalapítására, s a tanítóról – aki ellátta a kántori és a jegyzői teendőket is – szintén ők maguk gondoskodtak. Ez a magatartás minden időben, így napjainkban is példamutató és követendő. Rájuk is emlékezünk ma – jelezte.

Beszéde végén a polgármester az évforduló alkalmából emléklapot adott át Molnár Istvánnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!