Hírek

2016.01.28. 11:08

A járvány már a szomszédban van - lassan terjed az influenza

Zalaegerszeg – Európa nyolc országában, köztük a szomszédos Szlovéniában is járványos méreteket öltött az influenza, nálunk azonban lassabban emelkedik a betegszám.

Magyar Hajnalka

Mint az Országos Epidemiológiai Központ által közzétett táblázatból kiolvasható, a harmadik héten Zala megyében 100 ezer lakosra vetítve 142-en fordultak orvoshoz influenza szerű tünetekkel. Ez mintegy 30 százalékkal haladja meg az egy héttel korábbi adatot. Országos szinten hasonló mértékű az emelkedés, ám a megyék eltérő képet mutatnak. Vasi, veszprémi és somogyi szomszédainknál jóval kevesebb a beteg, ám Pest megyében és környékén már bölcsődét, óvodát, iskolát is érintett a járvány.

Tavaly ilyenkor magasabb volt az országban az influenzások száma, s éppen a 4. héten mutat igen meredek emelkedést a grafikon. Idén azonban egyelőre lassan terjed a vírus, a szakemberek szerint még most sem késő oltatni. Az idei oltóanyag több komponensben eltér a tavalyitól, más vírustörzsek ellen nyújt védelmet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!