A jó iskola élményt ad, elfogadó, befogadó és toleráns

A Nagykanizsán dolgozó Cs. Nagyné Sipos Edit klinikai és mentálhigéniai gyermek- és ifjúsági szakpszichológussal folytatunk eszmecserét a baljósan közelgő tanévkezdés okán az iskoláról, azaz hogy a jó iskoláról. Mint mondta, épp a hónap közepén konstatálhatta, hogy negyed százada kezdett el dolgozni a klasszikus nevelési tanácsadásban, s kb. ugyanennyi időt töltött életéből iskolarendszerű tanulásban is.

Így kapcsolatba került minden minőségben tanuló, szülő, szakember, kolléga mindenfajta nevelési-oktatási és gyermekvédelmi intézménnyel, pedagógusokkal, gyerekekkel, szüleikkel.

- Saját iskolai múltjában talál-e vonzó, pozitív tényezőket, amikre nagyszerű visszaemlékeznie?

- Hogyne! Az óvodától kezdve az egyetemig mindenütt volt szerencsém olyan pedagógus egyéniségek keze alatt növekedni nevelkedni , akik motiváltak, irányítottak, terelték az érdeklődésemet, formálták a jövőképemet, ettől aztán remek hellyé lett az iskola is.

- Akkor ön nem sorolja azok közé magát, akik azt mondják: pokolba az iskolákkal!

- Nem, nem! Az iskola alapvetően nem az ördög műve, és nem azzal a szándékkal működtetjük, hogy a szegény gyermekeket megnyomorítsuk és megszomorítsuk, hanem azért, hogy neveljük, ápoljuk őket; nyesegessük, ami vadhajtás, és segítsük szárba szökkenni, kilombosodni mindazt, ami jó és szép bennük.

Cs. Nagyné Sipos Edit: A jó iskola élményt adó hely, ahol nem csak füzetet és könyvet lát a gyermek, hanem ahol gondolkodni tanul és orientációs módszert a világban való eligazodáshoz Fotó: Kovács Krisztián

- Van egyáltalán jó iskola? Milyen az?

- Találkozom szerencsére jó iskolákkal is. Egy jó iskolában nem túl sok a gyermek limitáljuk talán 300 főben. Szemléletét illetően elfogadó, befogadó és toleráns, megerősítő és nem elbátortalanító. Minthogy zaklatott világunk lenyomata gyermekeinken mutatkozik meg, tolerálnia és kezelnie kell tudni mindazokat a jelenségeket, melyeket az érzelmi, anyagi, szociális egyenlőtlenségek, vagy testi-szellemi sérülések okoznak. Sokszor felmerül: neveljen-e az iskola, dolga-e a család szocializációs hiányosságait enyhíteni? Dolga, igen. Együttműködésben a szülőkkel. Néha pótolnia kell, néha elég csak kicsit kiegészíteni, vagy korrigálni, de nem pattoghat a ki neveljen labda a család és az iskola között. Sokszor kell tanítani a szülőket. Ha nem történt meg a szerepükre való megfelelő felkészülésük gyermekeik megszületése előtt, akkor az intézményes nevelés-oktatás kell, hogy enyhítse az ilyesfajta hiátust. Rendelkeznie kell olyan helyiségekkel, melyekben kulturált körülmények között, túlzsúfoltság nélkül, megfelelő mozgáslehetőséget biztosítva tudja fogadni és foglalkoztatni a tanulóit. A túlzsúfoltság negatív következményekkel jár, feszültségfokozó és agressziókeltő. Nem vagyok ellene a szaktantermi rendszernek sem felső tagozatban , ha van egy bázisosztályterem, ahol ott van egész tanítási idő alatt az adott gyerekcsoport minden holmija, azaz ahol nem többkilós táskákkal, utcai és torna öltözéket vonszolva, a folyosón töltik az órák közi szüneteiket pihenés, lazítás, mozgás, bolondozás, falatozás helyett. Ez a bázisosztály jó színvonalú informatikai infrastruktúrával van felszerelve, ami által oly sok mindenhez hozzáférhetnek a gyerekek, hogy alig kell szaktanterembe menniük. Gyermeklétszámhoz kötődően megfelelő számú, sokoldalú, nyugodt, kipihent, türelmes és jó humorú pedagógus nélkül nincs jó iskola, hisz az ő elismerésükért tanulunk elsősorban, nem az iskolának. A pedagógusok munkáját szerteágazó képzettségű szakember csoport segíti, pszichológushoz fordulhat, aki szorong, rosszkedvű, vagy csak kontaktusra vágyik. Gyerek és felnőtt egyaránt. Élményt adó hely. Nyújthat közösségi, egyéni, kreatív, művészi vagy mozgásos élményt, ahol nem csak füzetet és könyvet lát a gyermek, hanem ahol gondolkodni tanul, egy viszonyulást és orientációs módszert a világban való eligazodáshoz. Meg kell értenünk, hogy a mai felnőtt társadalom digitális bevándorló a gyermekeinkhez digitális bennszülöttekhez képest, ezért csak arra törekedhetünk, hogy hozzásegítsük őket ezen lehetőségek, csatornák megfelelő, jó használatához.

- Mit üzen a gyerekeknek, szüleiknek, pedagógusaiknak?

- Ne hagyjanak az utolsó pillanatra semmit vásárlás, rendezkedés hétvégére legyen már kész minden az iskolakezdéshez. A gyerekeknek üzenem, hogy tartsanak ki, próbálják élvezni az iskolát az az évezredes tapasztalat, hogy az iskolát ezidáig még mindenki túlélte! Későbbi életünkben, felnőttkorunkban pedig vicces vagy szívszorongatóan kedves emlékek tárházává válnak az iskolai évek higgyék csak el nekem! A szülőknek azt, hogy lazítsanak. A pedagógusoknak nem üzenek, hanem kívánok: erőt, türelmet, kedvező, támogató, tevékenységüket elismerő, nem félévenként változó követelményeket támasztó társadalmi közeget, együttműködő szülőket és gyerekeket.