Hírek

2017.06.29. 15:16

A kebel önvizsgálata már középiskolás korban indokolt

ZALAEGERSZEG Tényleg értik? Erre a kérdésre építette előadását Puskás Gabriella, az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány elnöke a minapi regionális védőnői továbbképzésen, amely a fiatalok és az emlőrák kapcsolatára fókuszált.

Magyar Hajnalka

E korcsoport megcélzását az indokolja, hogy tovább emelkedik az emlődaganatos megbetegedések száma, s ezen belül egyre több fiatal, 35 év alatti nő is érintett. Korukból fakadóan őket még mammográfiás szűrésre sem hívják (a korhatár 45 év), így esetükben kiemelten fontos az önvizsgálat.

- A védőnők, akik ott vannak az iskolákban, valamint a kismamák mellett, sokat tehetnek azért, hogy a fiatalokban kialakuljon a személyes felelősségérzet saját egészségükkel szemben. Hogy tényleg megértsék, tudatosítsák, rajtuk is múlik, hogyan alakul az életük. A Mellünk Egészségéért Védőnői Program célja, hogy a védőnők már középiskolában megtanítsák a fiatal lányokat az emlő helyes önvizsgálatára. Na de miként lehet hatásosan megszólítani ezt a korosztályt? Hogyan jutunk el hozzájuk? Erre dolgoztunk ki egy felkészítő kurzust a védőnőknek.

A programot 2016 elején indította el a fővárosi Uzsoki utcai kórházban működő alapítvány, akkora érdeklődést kiváltva, hogy nem is tudtak mindenkit fogadni. Így aztán idén - egy kozmetikai cég támogatásának köszönhetően - újból megszerveztek négy nagylétszámú képzést az országban. Ezek egyikének Zalaegerszeg adott helyet.

Puskás Gabriella: – A fiatalok úgy érzik, őket még nem érintheti ez a betegség Fotó: Pezzetta Umberto

- A fiatalok elérése nem könnyű feladat - folytatja Puskás Gabriella. - Úgy érzik, őket még nem érintheti ez a betegség, elengedik a fülük mellett az intő jeleket. Az érdeklődésük, figyelmük felkeltéséhez személyes példákra, élettörténetekre van szükség, hogy át tudják érezni e betegség reális kockázatát. A Zala Megyei Szent Rafael Kórháztól érkezett is hozzánk egy felajánlás arról, tudnának mozgósítani olyan betegeket, akik szívesen elmesélnék gyógyulásuk történetét a fiataloknak. Kiemelve persze, hogy az örvendetes felépülés a daganat korai felismerésének volt köszönhető. Egy-egy ilyen történet mély nyomokat hagyhat a kamaszokban.

Az is fontos, hogy a fiatalokkal kisebb csoportokban foglalkozzon az iskolai védőnő, hogy merjenek kérdezni, s oldott, interaktív legyen a párbeszéd. A kamaszok nem egyformák, minden célcsoport másféle kommunikációt igényel. A „stratégia" kidolgozásánál tehát az egyéni, helyi sajátosságokra is figyelemmel kell lenni, a legjobb, ha pszichológus, osztályfőnök és védőnő közösen lát a feladathoz - halljuk.

- Ha már megnyertük a figyelmüket, jöhetnek a szakmai részletek, tehát az önvizsgálat megfelelő technikájának tanítása. Minden hónapban a menstruációt követően kell erre sort keríteni, szerencsére ma már az interneten is fellelhető több applikáció az önvizsgálat mikéntjéről. S azt is el kellene érnünk valamiként, hogy később, az iskolából kilépve se vesszen el a megszerzett információ, a kialakított odafigyelés. Az ideális az volna, ha ezek a fiatalok már ebben a szellemben nevelnék a saját gyermekeiket, sőt, esetleg édesanyjuknak, nagymamájuknak is továbbítanák az üzenetet.

Magyarországon évente 6500-7000 új mellrákos megbetegedést diagnosztizálnak, s 2300-2500 nő bele is hal e betegségbe. Ha korai stádiumban fedezik fel a bajt, a gyógyulási esély akár a 90-95 százalékot is elérheti, míg késői, áttétes stádiumban egészen 2 százalékig is süllyedhet az 5 éves túlélés esélye.

- Az adatok ijesztőek, de önmagukért szólnak. Azt sajnos nem tudjuk megakadályozni, hogy emelkedjen a daganatos betegségek előfordulási gyakorisága. De ha már így van, legalább a halálozás csökkentésében jó volna előbbre lépni - veti fel a szakember. - Ehhez azonban a fiatalok odafigyelése mellett arra is szükség volna, hogy a 45 év felettieknek ne pusztán 40 százaléka vegye igénybe a mammográfiás szűrés lehetőségét. Továbbá 2 mammográfia között sem dőlhetünk egészen hátra, az önvizsgálat ekkor is indokolt.

Terhesség alatt

A védőnői program kiterjed a kevéssé ismert terhesség alatti emlőrákra is, ami bár ritka betegség (2000 várandósságból egyet érint), sajnos szintén emelkedő tendenciát mutat. Kialakulása összefügg a várandóssággal, s a mell megváltozott állapota miatt nehezebb felfedezni. Speciális kórképpel van dolgunk, hiszen általánosságban a sok kihordott terhesség, valamint a szoptatás inkább véd az emlőrák ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!