A kisebb közösségekben néhány húsvéti (nép)szokás még napjainkban is létezik

Annak ellenére, hogy bizonyos, húsvéthoz köthető tárgyak és tradíciók már nem lelhetők fel, mégsem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy elvesztek vagy kikoptak volna. Mindössze átalakultak, megújultak, netán divatba jöttek más, „modernebbek".

Nem lehet éles határt szabni a vallásból és a néphagyományokból eredő szokások közt. Ezt Száraz Csilla, a nagykanizsai Thúry György Múzeum igazgatója mondta, aki ma már különlegesnek tűnő dél-zalai húsvétokról és a jelen ünnepeiről is mesélt.

- A szent sírt a templomokban, különösen a kiskanizsai városrészben mind a mai napig megépítik nagypéntekre. Feldíszítik a halott Krisztus szobrát, odateszik mellé a töviskoszorút, a spongyát és a dárdát, amivel kínozták. Majd, miután a körmenetnek vége, a feltámadt Krisztus szobra kerül ki. A körmeneteknek szintén van rendje, amely mindenütt más. Megvan az ideje, mely napszakban tartják. Annak is, ki viszi az umbrellát, amely alatt az Oltáriszentség van - részletezte a múzeumigazgató, aki elárulta: „sáskaföldön" a mai napig azt is sokan szem előtt tartják, milyen ételeket visznek a „szentölőbe". A kézen lévő öt ujjhoz ötfajta, másutt is közismert húsvéti étket áldatnak meg.

Galamboki és somogybükkösdi kosárruhákat mutat Száraz Csilla. Mellette a tavaszi nagytakarításkor régen használatos csuhé pemet Fotó: Szakony Attila

- Viszont a hajdani vékaruha, mellyel a fejen hordott kosarat letakarták, már nem szokványos. Helyette szép konyharuha kerül a csomagra, amit kézben cipelnek - így Száraz Csilla. - A szőttes, évente egyszer használatos pecsétmentes abroszt, mellyel mise után otthon a húsvéti asztalt megterítették, felváltotta a hétköznapi terítő. Sokan nem csak a családi asztalt ékesítették fel ilyenkor, többen új ruhát is öltöttek a böjt elmúltával. A határmenti Semjénházán például a fejkendőnek volt különleges jelentése. Feketét hordtak böjt idején, amit a feltámadás után fehérre cseréltek.

A horvát ajkú emberek lakta településeken a locsolás módja is egyedi volt. A múzeumigazgató felidézte: víz helyett annak idején vesszővel suhintották meg a leányokat a fiatalemberek. Azonban voltak olyan falvak is Zalában, ahol a víz már nagypénteken szerepet kapott. A hölgyek közül sokan úgy tartották: ha aznap hajnalban megfürdenek a patakban vagy a kútról húznak vizet, amit aztán „szótalanul" visznek be a lakásba, akkor szépek lesznek.

A Kanizsához közeli Nemespátró annak idején az ajándékozás terén büszkélkedhetett egyedi szokásvilággal. A templom előtt összegyűltek a helyiek, és mindenki szeme láttára megajándékozták a keresztgyerekeiket. Régen másutt is a tojás volt a meglepetés, ma a csokifigurák hódítanak szinte mindenütt. Ezeket kisebb községekben napjainkban is az ablaküvegek mögött teszik közszemlére többen. Persze, nem csak az ajándékon akadhatnak meg a tekintetek, a csillogó ablakokon is. Mivel a múzeumigazgató szerint egész Dél-Zalában ma is létező, örök „hagyomány" vagy „muszáj teendő" a tavaszi nagytakarítás. Ami évszázadok elmúltával sem ment ki a divatból...