Hírek

2015.08.04. 15:19

A kormány szerint mindenképpen szükség lesz Dél-Zalában menekülttáborra

Sormás – Van rá esély, hogy nem Sormás közigazgatási területén épül meg az ideiglenes menekülttábor.

Horváth-Balogh Attila

Kedden délelőtt erről sikerült megállapodnia Pogácsás Tiborral, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkárával Budapesten Pőcze Edit sormási polgármesternek és dr. Szekeres András jegyzőnek.

Előbbi érdeklődésünkre elmondta: vitték magukkal a képviselőtestület határozatát, mely szerint nem értenek egyet a kormány eljárásával, avval, hogy meg sem kérdezték az ügyben az önkormányzatot, illetve hogy Sormás közigazgatási területén belül nem akarnak menekülttábort. Az államtitkár ígéretet tett rá, hogy a településre szerdán ellátogat a helyettes államtitkár és megvizsgálja, hogy a közelben, ámde Sormás közigazgatási területén kívül még milyen állami területek vannak, amelyeken kialakítható a befogadóállomás. Ennyire hajlandóak, attól azonban a kormányt nem lehet eltántorítani, hogy a térségben legyen egy menekülttábor, ugyanis arra számítanak, hogy a déli határzár megépülésével Horvátország felől érkeznek majd hazánkba a menekültek, akiket buszokban szállítanak a táborba. Itt néhány napot eltöltenek, míg a papírjaikat ellenőrzik, és akiknek rendben vannak az irataik, azokat el kell engedniük, a többieket viszont visszaviszik a határra.

Mikorra épül meg a sormási tábor és miért éppen Sormáson? Hány főt helyeznek el ott? Milyen intézkedésekkel garantálják a lakosság biztonságát? Jelentenek-e közegészségügyi szempontból veszélyt a menekültek? Többek közt ezeket szerettük volna megtudni a témában illetékes Belügyminisztériumtól.

Tiltakozó aláírásokat is gyűjtöttek a hétfő esti lakossági fórumon. Képünkön Marton György, Szabó László, Berta László, Benke Tímea, Csordás György és Gaál Lajos

Kérdéseinkre a tárca parlamenti sajtóosztálya azt a választ adta, hogy az új befogadóállomások létrehozását az indokolja, hogy drasztikusan megnőtt az illegális bevándorlók száma, idén már eddig több, mint 100 ezren lépték át törvénytelenül a magyar határt. A tervezett két új ideiglenes befogadóállomás (Sormás és Martonfa) egyenként ezer fő elhelyezésére lesz alkalmas, a menedékkérők a befogadó állomáson való elhelyezés esetén kötelező orvosi vizsgálaton vesznek részt.

Ennyi állt a Belügyminisztérium válaszlevelében, ezért a megválaszolatlan, konkrét kérdéseket tegnap reggel ismételten elküldtük a tárcának, de késő délutánig nem kaptunk rájuk választ.

Ugyanakkor a Facebook-on napvilágot látott egy híresztelés, miszerint hamarosan menekültek érkezhetnek Nagykanizsára, az üres határőrlaktanya területén található idegenrendészeti közösségi szállóba. Bár a pletyka terjed a városban, konkrét információkhoz nem jutottunk ezzel kapcsolatban, senki nem erősítette meg a híresztelést. Érdeklődésünkre Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő jelezte, hogy ilyen fejleményről nincs információja.

Kapcsolódó cikkek:

A sormásiak a biztonságukat, gyermekeiket féltik - lakossági fórumot hívtak össze (frissítve)

Egy dél-zalai településen lesz az egyik menekülttábor

Jobbik: Forrong a lakosság a dél-zalai településen a tervezett menekülttábor miatt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!