Hírek

2016.12.30. 21:00

A közösség önkéntes szolgálata

Zalaegerszeg - Az önkéntes tevékenységet elismerő Pro Voluntarius díjat kapott a közelmúltban Illés Csaba, a megyeszékhelyi Mindszenty-iskola gimnáziumi tanára. A pedagógus a fővárosban rendezett ünnepségen vette át az Emberi Erőforrások Minisztériuma által alapított díjat Balog Zoltán minisztertől.

Zalai Hírlap

Illés Csaba lapunknak elmondta: nagy megtiszteltetés számára a díj, amelyre eddigi életpályája elismeréseként tekint. Jelöléséhez és kitüntetéséhez hozzájárult egyebek közt az aktív civil, közösségi tevékenység, a publikációs háttér és a pedagógusi munka (a díjazott magyar-történelem szakos tanár).

Díjátadók és díjazottak a fővárosi ünnepségen. A 2013-ban alapított Pro Voluntarius díjat az indoklás szerint azok a szervezetek, illetve magánszemélyek kaphatják meg, akik kiemelkedő tevékenységükkel hozzájárultak az önkéntesség kultúrájának fejlődéséhez

A Mindszenty-iskola diákjaival rendszeres résztvevői, szereplői a városi ünnepségeknek, az évfordulós megemlékezéseknek, a hagyományápoló és egyházi-hitéleti alkalmaknak, illetve lapunk hasábjain is gyakran találkozhatnak az olvasók Illés Csaba és csapata" publikációival - az iskolai közösség ugyanis aktívan közreműködik a Zalai Hírlap Séta (Sajtó és tanulás) programjában. 2015-ben a program őszi kurzusának Aranytollal elismert diákja is Illés Csaba tanítványa volt.

- Személyes hangvételű, bensőséges ünnepségen vehettem át a Pro Voluntarius díjat december közepén, számos kiváló szakember és művész társaságában - jelezte Illés Csaba, aki számára megerősítést, a további közéleti szerepvállalásban motivációt jelent a kitüntetés.

A díjazott felterjesztője, Paál István, a Zalai Magyar Nemzeti Szövetség és a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezete elnöke lapunknak úgy fogalmazott: Illés Csabát széles körű szakmai, önképzési és közszolgálati tevékenység jellemzi, amely jó példaként állítható a megye közössége számára is. Hozzátette: az elismerés értékét növeli, hogy a minisztérium e tevékenységi kört érintően mindössze évi három díjat ad ki.

Illés Csaba és Paál István az ünnepségen

A keresztény-konzervatív értékrendet képviselő Illés Csaba a nagylengyeli Szent Domonkos Római Katolikus Egyházközség világi elnöke, a karitatív szolgálatot, az újraevangelizációt és a hazaszeretetre nevelést zászlajára tűző Szent Gellért lovagrend tagja, továbbá egyházmegyei, iskolai hitéleti rendezvények szervezője, rendszeres közreműködője. Jelölését dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, Balaicz Zoltán zalaegerszegi polgármester, dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke és Pácsonyi Imre megyegyűlési alelnök is támogatta.

A december 16-ai budapesti ünnepségen a Pro Voluntarius díjon túl az Esélyteremtésért, a Szent Kristóf- és a Pro Caritate díjakat is átadta Balog Zoltán miniszter az arra érdemeseknek. Beszédében felhívta a figyelmet a társadalmi szolidaritás, az önzetlen közösségi szolgálat jelentőségére, a díjazottakat pedig arra kérte, terjesszék azt az örömöt, amelyet munkájuk okoz számukra.

A díjazott pedagógus az elismeréssel

Novák Katalin, az Emmi államtitkára összefoglalta a kormányzat közelmúltbeli intézkedéseit az önkéntesség eszméjének terjesztésével, megerősítésével kapcsolatban. Eszerint nemzeti önkéntes stratégiát dolgozott ki a kormány, bevezette továbbá az iskolai közösségi szolgálatot és létrehozta a Nemzeti Önkéntes Tanácsot.

Czibere Károly államtitkár ugyancsak a társadalmi felelősségvállalásról szólt: együttérzésre és odafordulásra van szükség, mert nem az elvont, személytelen aggodalom, hanem a személyes törődés formálja a társadalmat, mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!