Hírek

2017.03.23. 17:54

A Londonban dolgozó zalaiak szerint az angolok meglehetősen nyugodtak

A londoni terrortámadás híre valósággal sokkolta a városban dolgozó zalaiakat, akik szerint bármennyire is nehéz, folytatniuk kell az életüket.

Benedek Bálint

A kanizsai Pálfy Barbara két évvel ezelőtt költözött ki a szigetországba, ahol cukrászként dolgozik. Szinte azonnal értesült az eseményekről, hiszen pék párja éppen azon a Westminster hídon keresztül jár munkába, ahol az emberek közé hajtott az autó.

- Nem néztem televíziót és az internetet sem bújtam, így a szerelmemtől tudtam meg, mi történt - írta tegnap elektronikus levélben Barbara. - Megrémültem, ugyanis a kora délutáni időszakban már hazafelé tart, de megnyugtatott, hogy ezúttal kicsit tovább maradt a pékségben. Lehetett volna nagyobb baj is...

A fiatal lány hozzátette: amikor vállalta, hogy Londonban, egy óriási metropoliszban helyezkedik el, tisztában volt a nagyvárosi veszélyekkel.

- Régebben szinte rettegtem, amikor metróval utaztam - tette hozzá. - De mára kiderült, sajnos sehol sem lehetünk biztonságban, a járdán sétálva sem. Ettől függetlenül becsavarodnék, ha állandóan a terrortól tartanék, hiszen akkor a városba sem lehetne kimenni. Megpróbálok nem foglalkozni a történtekkel és nyugodt, boldog maradni, azt hiszem, csak így lehet szembeszállni a terroristákkal.

A szintén kanizsai Ferenczy Péter 14 éve Londonban él. A belvárosban digitális projektekkel és fotózással foglalkozó irodát vezet. Már a 2005-ös terrorcselekmények idején a szigetországban tartózkodott, így különösen érzékenyen érintették a mostani események.

- Szerdán egy busz felső szintjén utaztam az irodám felé, Chelsea-ból Marlybone-ba, amikor szokatlanul sok rendőrautó dübörgött el mellettünk - mesélte. - A támadástól két kilométerre található Green Park körül járhattam, amikor a szintén a városban élő testvérem, Zoltán értesített a helyzetről.

Péter hozzátette: a történtek ellenére tegnap mindenki szép nyugodtan ment a dolgára. Nem volt érezhető semmilyen feszültség vagy félelem. A rendőri jelenlét mindenesetre biztonságérzetet nyújt az ott élők számára.

Ebben bíznak a Batthyány-gimnáziumban is, hiszen egy 72 fős csoport szombaton indul busszal a szigetországba.

- Tavaly épp a brüsszeli támadások után vállaltuk a párizsi kirándulást és teljes biztonságban éreztük magunkat - így Fodorné Koller Zsuzsanna szervező. - Mire hétfőre Londonba érünk, várhatóan már rend lesz.

 

Ferenczy Péter videója a terror után Londonból:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!