Hírek

2015.07.12. 10:23

A Mura menti kézműves hagyományok ápolása volt a fókuszban

Murakeresztúr - A településen ismét a helyi római katolikus plébánia aktivizálta a közösséget szombaton, ezúttal a népi mesterségekről rendezett kiállítással egybekötött eszmecserét a kollátszegi közösségi házban.

Horváth-Balogh Attila

Mint azt Polgár Róbert plébános lapunknak elmondta: azzal a reménnyel szerették volna ráirányítani a figyelmet a Mura menti, illetve zalai népi mesterségekre, hogy hátha kedvet kap ezek elsajátításához valaki a fórum résztvevői közül.

– A kosárfonásról, a fafaragásról, a textilművességről és a fazekasságról esik szó, utóbbinak különös aktualitást ad, hogy egyik fazekas ismerősöm szerint a szakma kihalófélben van. Mindenképpen fontos lenne ezt megelőzni, amihez kicsit talán mi is hozzá tudunk tenni rendezvényünkkel.

Amelyen természetesen, kézművesek, illetve a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara előadói osztottak meg fontos információkat.

Egyikük, Prokné Tirner Gyöngyi megyénk kézműipara kapcsán elmondta: úgy érzékeli, hogy a kézművesség újra reneszánszát éli, de ez nem csak helyi, hanem szerencsére, világtendencia is – válasz a globalizmus uniformizáló törekvéseire. Az emberek most már egyre inkább az egyedi dolgokat, helyi sajátosságokat keresik.

– Ennek jegyében a Zala Megyei Népművészeti Egyesület (ZMNE) például tavaly a göcseji termékeknek írt ki pályázatot – mondta Prokné Tirner Gyöngyi. – Ebben születtek olyan eredmények, melyek a helyi piacokon már megjelenhetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!