Hírek

2016.06.22. 14:56

A nemzetiségi öntudatért - A fiatalabb generációk identitásának erősítése a feladat

Szepetnek, Tótszerdahely – Na gyerekek, tudjátok-e, hogyan kerültek Szepetnekre németek? Nem? Akkor én most elmondom.

Horváth-Balogh Attila

És valóban elmondta: Sóstainé Márfi Ibolya helytörténész a szepetneki volt kastélyépület előtt beavatta az itteni német nemzetiségi önkormányzat hagyományos táborában résztvevő gyerekeket a „titokba" kedden. Ami persze nem is annyira titok, hiszen a felnőttek már biztosan rég tudják: először a térség földjeit birtokló Batthyány-család telepítette be a dél-zalai település tősgyökeres lakóinak őseit a mai Güssing környékéről 1757-ben.

– 1994-ben rendeztünk először német hagyományőrző olvasótábort – bocsátotta előre Unger Ilona, a szepetneki német nemzetiségi önkormányzat elnöke. – Azóta minden évben sor kerül rá, s ma már azoknak a gyermekei jönnek, akikkel annak idején elindultunk. Legfontosabb célunk a kezdetek óta nyilván az, hogy megőrizzük a hagyományainkat, nemzetiségi identitásunkat. Ebben a munkában az iskola pedagógusain kívül nagy segítséget nyújt nekünk Sóstainé Márfi Ibolya, a korábbi iskolaigazgató, aki gondosan őrzi az emlékeinket és hihetetlen érzékkel adja tovább azokat  a gyerekeknek. Idei táborunk megrendezéséhez hozzájárult az Emberi Erőforrás Minisztérium is.

Tótszerdahelyen Kőrösi Flóriánné hagyományos horvát ételeket mutatott be Havasi Ákosnak, Lukács Norbertnek, Hegedüs Eriknek és Vargovics Máténak szerdán

Unger Ilona elárulta: a tábor keretében a nebulók a hagyományos német viselettel, dalkinccsel, táncokkal, a nemzetiségi kultúra fontos elemeivel ismerkednek meg.

A program vasárnap zárul, de előtte gyerekek és szülők közösen Ausztriába, őseik földjére látogatnak.

Szintén a nemzetiségi öntudat erősítése a célja a Tótszerdahelyen, a Fedák-kúriában zajló horvát hagyományőrző és zenei tábornak.

A szepetneki alsósoknak Sóstainé Márfi Ibolya beszélt a németség történetéről a hajdani majorsági központ, a régi kastély előtt, amit belülről is megnézhettek. Fotó: Gergely Szilárd

– A tábor főszervezője a Zala Megyei Horvát Nemzetiségi Önkormányzat, társszervezője a Stipan Blazetin Horvát Művelődési Intézet, illetve a Nagykanizsai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat – bocsátotta előre Vargovics Józsefné, a nemzetiségi önkormányzatok elnöke, az intézet megbízott vezetője. – A horvát nyelvet és kultúrát olyan módon próbáljuk bemutatni a fiataloknak, hogy  valóban megszeressék azokat. Célunk, hogy megismerjék a csodaszép horvát hagyományokat.

Vargovics Józsefné hozzátette: a táborlakók részt vesznek Marton István plébános miséjén is, ahol a dalok horvátul hangoznak majd el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!