Hírek

2016.12.04. 08:30

A pálinkára is hatással volt a kedvezőtlen időjárás

A minőségét tekintve közel azonos a korábbi évekkel az idei házipálinka-évjárat, a mennyiséget tekintve azonban jelentős az elmaradás.

Gyuricza Ferenc

Többek között erről számoltak be lapunknak a IV. Kerka-menti pálinkamustra bírálói, Szabó Péter, a Pannon Egyetem kertészeti tanszékének doktorandusza, illetve Völgyi Zoltán mezőgazdász és hivatásos pálinkafőző mester.

A Kerka-menti pálinkabírálatot a helyi önkormányzat kezdeményezésére idén már negyedszer szervezték meg Kerkaszentkirályon. A község polgármestere, Pál Zoltán lapunknak elmondta, egyrészt azért vállalkoztak erre, mert a térségben tradícióvá vált a pálinkafőzés, emellett az is céljuk volt, hogy az advent időszakában lehetőséget biztosítsanak egy újabb közösségi programra. A pálinkamustrát ugyanis disznóvágással, valamint közös vacsorával kötötték össze.

Munkában a zsűri tagjai: Völgyi Zoltán (balról) és Szabó Péter

- Ebben az évben 49 pálinkát neveztek a gazdák - tudatta lapunkkal Völgyi Zoltán. - Miután az időjárás a gyümölcsöknek ezúttal kevésbé kedvezett, itt magától értetődő, hogy a törkölypálinkából volt több, azok jelentős részét is a direkttermő szőlőkből főzték. Persze így is akadtak különlegességek, berkenye- és fügepálinkát is kóstolhattunk.

A bírálat lapzártánk idején még tartott, annak eredményére a hétfői számunkban még részletesebben visszatérünk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!