A pankráció színjáték, de hangos és látványos, ezért szeretjük

Tehát az egész egy igen jól megtervezett színjáték, ám mégsem veszélytelen. Még akkor sem, ha a küzdő felek valamennyire mégiscsak vigyáznak egymásra. És habár a lapok előre le vannak osztva, a sportág népszerű, hiszen a nézők azt nem tudják, mikor és hogyan ér véget a mérkőzés. Ha a kedves olvasó még nem jött volna rá, a pankrációról van szó, melynek egyik művelője Nagykanizsán, egészen pontosan Kiskanizsán él. A Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszán tanuló, turizmus-vendéglátás szakos Roósz Péter immár több éve űzi a show-elemektől nem mentes sportot.

– Természetesen, én is a televízió révén ismerkedtem meg a pankrációval, még kisgyermekként – bocsátotta előre Roósz Péter. – Elsőre felkeltette az érdeklődésemet, aztán kicsivel később láttam még egy közvetítést, aztán még egyet és egyre jobban izgatott a dolog. 2009-10 körül jutottam el odáig, hogy csináljam is. Két éve csatlakoztam a HCW-hez, a Hungarian Championship Wrestling nevű szervezethez, mely Magyarország legrégebben működő pankrátor egyesülete. Most itt készülök, egyelőre tanoncként.

Péter elmondta: a pankráció, avagy „pankration" már az ókori görög olimpiákon is versenyszám volt. Aztán egy időre feledésbe merült és az 1800-as években bukkant fel újra, a cirkuszok kísérőműsoraként. Mai formáját az 1920-as, 30-as években nyerte el.

Fotó: A szerző

– Hogy a pankráció inkább show, vagy valódi, test-test elleni küzdelem? – kérdezett vissza Roósz Péter. – Az igazság valahol a kettő között van, tehát a válasz: is-is. A pankráció küzdősportlapokon nyugszik, s az egészet nyakon öntötték látványos show elemekkel. A mérkőzések kimenetelét egy forgatókönyvíró csoport alkotja meg, a pankrátorok arculatához, karakterükhöz igazított különböző sztorikat találnak ki, ezek szerint alakulnak a meccsek. Az győz, akit a történet írói győztesként akarnak látni. Azt azonban, hogy ki lesz végül a nyerő, a forgatókönyvírókon kívül senki nem tudja, a küzdő feleket is csak közvetlenül a meccs előtt tájékoztatják róla. Maga a mérkőzés, tehát a „verekedés" mikéntje viszont nincs előre lefektetve, mindenki úgy küzd és védekezik, ahogy éppen kívánja a helyzet, és ahogy tud. De ez a végeredményt nem befolyásolhatja. Hogy a közönség mégis miért nézi a meccseket, ha azok – úgymond – előre le vannak „zsírozva"? A látvány és a hangulat miatt. Filmeket sem hagyunk félbe, pedig néha már sejtjük, hogy végül minden jóra fordul. Végignézzük, pontosan azért, mert vannak olyan filmek, amelyekben nem mindig a jó győz...

Péter hozzátette: évekig tartó komoly felkészülést igényel, míg valaki eljut arra a szintre, amikor már profi mérkőzéseken léphet be a ringbe. El kell sajátítani az alkalmazható mozdulatokat, mozdulatsorokat, és hihetetlen önuralmat kell kialakítani önmagában minden pankrátornak, mert nem szabad, hogy meccs közben elragadja a küzdés izgalma. Mert az beláthatatlan következményekkel és sérülésekkel járhat.

– Tudniillik nem az van, hogy odamegyünk és beverjük a másik orrát, hanem az ütéseket és a rúgásokat minden esetben olyan, úgynevezett biztonságos helyre visszük be, mint például a nyak, a comb, vagy a test oldala – folytatta Péter. – Persze, fájni ez is fájhat, és itt is keletkezhet sérülés, de nem mindegy, hogy valakit ezeken a biztonságos helyeken ütnek meg, vagy telibe verik az arcát. Másrészt, ha az ember felkészült és rendszeresen edzi magát, a biztonságos helyre bevitt ütés nem okozhat annyira komoly sérülést. Valamint a ringben maga az esőfelület is úgy van kialakítva, hogy a testek becsapódását elnyelje. S akkor még nem beszéltünk a különféle eséstechnikákról... Mindenesetre, ha valaki hülye, nem ura saját magának, nem képes kontrollálni a mozdulatait, az hamar kiderül és vagy megnevelik, vagy kirakják a szűrét.

Péter arról is beszélt: szeretne mihamarabb profi pankrátor lenni, ez azonban sok mindenen múlik, leginkább azon, hogy a teste mennyire bírja az eséseket, ütéseket. Mint mondta, előfordul, hogy valaki pár év után lesérül, és nem folytathatja tovább, de ismert 70 éves aktív női pankrátor is.

– Első körben a HCW-nél szeretnék kitörni, az első profi mérkőzésemre reményeim szerint másfél-két év múlva sor kerülhet – magyarázta. – Idővel szeretnék itt, Nagykanizsán is létrehozni egy csapatot. Erre korábban már tettem kísérletet, de az a kezdeményezés – hiába volt ingyenes – elhalt. Ha valakit érdekel, természetesen, újra felelevenítem ezt a szálat, szívesen megmutatom a műhelytitkokat, de csak olyanoknak, akik valóban elkötelezettek és nem sajnálják az időt a felkészülésre.