Hírek

2015.05.27. 15:04

A rokkantkártya a kocsiban legyen!

Zalaegerszeg - „Csak egy percre jött fel hozzám a lányom, a bevásárolt élelmiszerrel, hiszen én mozgáskorlátozott vagyok”, mondta a neve elhallgatását kérő panaszos. Az autót az épület előtt megbüntették, derült ki a beszámolóból.

Arany Horváth Zsuzsa

Noha – nem először jártak így, mégsem volt teljesen egyértelmű, hogy parkolási díjköteles övezetben van a ház, amelyben panaszosunk lakik. Méltánytalannak érezte a túl gyors büntetést, úgy gondolja, a „mikuláscsomag" pillanatok alatt rákerült a kocsira. Ő egyébként az állapota miatt rendelkezik ingyenes parkolást biztosító rokkantkártyával, de ez odafönt volt a lakásban.

Felkerestük a zalaegerszegi Városgazdálkodási Kft. Parkoló Ágazatának ügyfélszolgálatát. A jogszabályokról, rendeletekről az alábbi tájékoztatást kaptuk: Az érvényes jegyet vagy bérletet, valamint a díjmentesség igazolása érdekében a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványát, a díjmentes használatra jogosító bérletet, továbbá az Egerszeg Kártyát a gépjárműben az első szélvédő mögött kívülről jól látható módon úgy kell elhelyezni, hogy érvényességéről az ellenőr megbizonyosodhasson.

Amennyiben a gépjármű üzembentartója az ellenőrzés időpontjában érvényes parkolójeggyel vagy rendszámhoz kötött parkoló bérlettel rendelkezett, de azt nem jelen rendelet előírásai szerint helyezte el, vagy a parkolójegy érvényességének kezdő időpontja és az ellenőrzés időpontja között nem telt el 5 percnél hosszabb idő, az érvényes parkolójegy vagy bérlet 8 naptári napon belül bemutatható az üzemeltető ügyfélszolgálati irodájában.

Amennyiben a bemutatott parkolójegy vagy bérlet megfelel, az üzemeltető a várakozási díj- és pótdíjfizetési kötelezettséget törli a nyilvántartásból. A parkolójegy vagy a bérlet utólagos bemutatásának lehetőségével naptári hónaponként legfeljebb egy alkalommal élhet a gépjármű üzembentartója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!