A spártaiak nyomában

2013. október 05., 07:27 szerző: Benedek Bálint/Zalai Hírlap
komment
Futás közben dr. Lubics Szilvia kóbor kutyákkal harcolt, Rudolf Tamás megható pillanatokat élt át, míg Sznopek Józsefnek sajgott minden porcikája. Mindhárman hősök, hisz legyűrték a világ egyik legnehezebb próbatételét az Athén és Spárta közötti 246 kilométer hosszú Spartathlont.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Rudolf Tamás (balról) Lőrincz Olivér edző és dr. Lubics Szilvia társaságában a Spartathlont követő záró ünnepségen.

A célban Sznopek József, magyar zászlóval a hátán, a Leonidász szobor lábánál. Minden célba érkezőt külön ünnepséggel köszöntöttek a helyiek. Fotó: Dr. Lubics György

– Nem az a fontos, hányadikként érintjük meg Leonidász király szobrát. A lényeg, hogy a lehető legjobban éljük meg a futásunkat, s később boldogan emlékezzünk vissza a nagyszerű kalandra – mondta a 45 éves Sznopek József, aki életében először indult a viadalon. – A soproni Pék Imre futó az egyik ultraversenyen olyan lelkesedéssel beszélt a Spartathlonról, ami miatt eldöntöttem ott a helyem – tette hozzá József. – Tavaly klubtársamat, Rudolf Tamást segítettem, ám ebben az évben tudatosan, de saját edzésterv alapján készültem – néhány kisebb sérülést leszámítva, jól bírtam.

Egy héttel a viadal előtt csúnya hasmenéses vírus érte el a sportolót, akit a betegség nem csak fizikailag, hanem lelkileg is összeroppantott. Az életkedve is elment, ha lánya, Alida, dr. Lubics Szilvia és a férje nincsenek, akkor feladja. Athénba érkezve egy cél lebegett a szeme előtt: haladni, addig amíg lehet.

– Futás közben fájdalmak gyötörtek, sajgott a lábam, de ahelyett, hogy a sebeimet nyaldostam volna, a kísérőmre, Kertész Dóra terepfutóra gondoltam, aki miattam otthon hagyta a családját – így József. – Egyszerűen nem okozhattam csalódást, bármennyire is szenvedtem, küzdöttem, harcoltam és szerencsére működött az önfegyelmem, így végül 101. helyezettként 35 óra 19 perc és 56 másodperc múltán megérinthettem Leonidász király szobrát.

A 34 éves Rudolf Tamás a labdarúgást cserélte fel a futásra. Becsehelyiként először csak a hosszú falu utcáit rótta, majd növelte a kilométerek számát és a kiugrást a Kanizsa-Karos 20 kilométeres távja jelentette. Innentől kezdve több ultramaratonon is indult, mint hozzáfűzte a számára is váratlan sikerek miatt elkapta a gépszíj.

– Mint minden futó, én is feszegettem a határaimat, ekkor döntöttem el, bevállalom a Spartathlont – mesélt tovább Tamás. – A saját edzésmunkát felcseréltem egy profira, s Szilvia trénerével, Lőrincz Olivérrel készültem. Tavaly a tikkasztó, 40 fokos hőség ellenére legjobb magyarként, a 7. helyen értem célba. Az ultrafutásban nincs pénz, lelkes amatőrök végzik, munka és család mellett, a versenyhelyszíneken pedig régi ismerősökkel találkozunk, mely nagy élményt jelent.

A kitűnő eredmény arra sarkallta a férfit, hogy az idén is induljon. Ám a felkészülés nem ment zökkenőmentesen, az UltraBalaton versenyen lesérült, a derekában és a combjában éles fájdalmat érzett. Az idei viadal előtt egy héttel döntötte el – mégis megpróbálja.

– Az első fél órában izzadtam, szenvedtem, de hajtottam, hogy a 36 órás szintidőből véletlenül se csússzak ki – fogalmazott a férfi. – A terepakadályok legyőzése új erőt adott a folytatásra, ám tíz kilométerrel a vége előtt annyira megfájdultak a lábai, hogy csak sétálni volt ereje.

Bő száz méterrel a cél előtt valami olyan dolog történt vele, melyre addig nem gondolt volna.

– Épp vonszoltam magam a cél felé, amikor utolért két idősebb japán hölgy, akik belém karoltak, együtt értünk be a célba, megható és felemelő érzés volt – mosolygott Rudolf Tamás.

A 39 éves háromgyermekes édesanya, fogorvos, dr. Lubics Szilviát már nem kell bemutatni. Emlékeztetőül, az ideivel együtt negyedszer járt a Spartathlonon, ebből 2011-ben és most 2013-ban is győzött a nők mezőnyében. Lőrincz Olivér útmutatása alapján edz, az idei felkészülését kiegészítette erősítéssel: a kanizsai Kiss Gyula személyi tréner irányításával az izmokat átdolgozó TRX- és nyújtó gyakorlatokkal színesítette a munkát.

– A futáskor nem dolgozik az összes izom, de az előző évek tapasztalatai azt mutatták, a hosszú távok legyőzéséhez mindegyikre szükség van – mondta dr. Lubics Szilvia. – Ezen kívül Lénárt Ágota személyében sport pszichológus is foglalkozott velem, hogy a váratlan helyzeteket mentálisan is fel tudjam dolgozni.

Szükség is volt a szakemberek segítségére, hiszen előfordult, hogy csaholó kutyafalka támadt Szilviára, aki jól reagált, s az árokból felkapott bottal elkergette a kóbor ebeket. Érzékeny gyomra viszont ismét nem bírta a különleges megpróbáltatást, ezúttal hétszer állt meg hányni.

– Két évvel ezelőtt lemaradtam a magyar himnuszról, most már a cél felé haladva magamban énekeltem – mosolygott Szilvia. – Ekkor már biztosan tudtam, hogy győztem. Bár irdatlanul elfáradtam, az ünnepségre felhúztam a magassarkú cipőmet és a futótársakkal végigtáncoltuk az estét.

Görög kaland

Benedek Bálint jegyzete

Sznopek József tizenhárom évvel ezelőttig nem foglalkozott az egészségével, 165 centiméteres magasságához 80 kilogrammot nyomott. Túlsúlyosan, a kíváncsi tekintetek elől elhúzódva, inkább erdei utakon mozgott, nehogy megszólják Bajcsán. Két héttel az első edzés után úgy érezte elkapta a fonalat, ám egyik reggel arra ébredt, hogy majd szétrobbannak a bokái a fájdalomtól. De ekkor sem adta fel, a munka mellett naponta háromszor futott, pusztán kedvtelésből. Nem adta fel, s megvalósította legnagyobb álmát.

Klubtársa, Rudolf Tamás a focit cserélte a futásra, jól döntött, most két görög túrát követően új kihívásként jövőre az Alpokban található Mont Blanc-t megkerülő 168 kilométeres terepversenyre készül.

A háromgyermekes anyuka, dr. Lubics Szilvia pedig csodálatos sportkarriert tudhat magáénak, amiben állandó támasza, férje valamint fiai, Kolos, Botond és Olivér maximálisan támogatják.

A spártai hősök kivételes teljesítményéből és viselkedéséből mindenki tanulhat, a jövő generációja pedig példaképként tekinthet a futókra. Azokra az emberekre, akik a beszélgetéseink során megkértek arra, hogy ne essek túlzásba, amikor az eredményeiket taglalom, hiszen szerintük már a részvétel óriási megtiszteltetés számukra. Szilvia, József és Tamás végtelenül szerények, akik nyaralásként is tekintettek a kemény versennyel színesített görög kalandra. A számtalan lemondás, a munka, az edzések között ugyanis számukra nem mindig adódik lehetőség a pihenésre, a feltöltődésre. Az adott körülmények között nehéz elképzelni a lazítást, ám Szilvia már szinte hazajár Athénba, ahol német és brazil versenytársakkal vagy ahogy ő fogalmazott családtagokkal találkozhatott.

Benedek Bálint/Zalai Hírlap

2013. október 05., 07:27 szerző: Benedek Bálint/Zalai Hírlap

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...