Hírek

2013.03.25. 16:04

A szolidaritás nagyköveteként járt a zalai gimnáziumban Orsós Zsolt

Zalaegerszeg - Orsós Zsolt vak sportoló, egykori paralimpikon beszélgetett a fogyatékkal élők mindennapjairól a Zrínyi Miklós Gimnázium diákjaival, majd az intézmény tornatermében csörgőlabda-bemutatót is tartott hétfő délelőtt.

Horváth A. Attila

Orsós Zsolt sportoló a szolidaritás nagyköveteként járja az ország középiskoláit. Hétfői  sajtótájékoztatóján elmondta: már 350 találkozón vett részt, a Zrínyi-gimnáziumba pedig második alkalommal érkezett annak a programnak a keretében, amelyet Soltész Miklós államtitkár indított el 2010-ben.

- Mindenütt azt szeretnénk megmutatni a 14-19 éves korosztálynak, hogy a fogyatékkal élők is ugyanolyan emberek, mint a többiek. Tehát lehet velük együtt élni, tanulni és dolgozni is - fogalmazott Orsós Zsolt. Hangsúlyozta: az a cél, hogy a fiatalok ne legyenek tartózkodók egy-egy találkozáskor, hanem merjenek kapcsolatot teremteni a fogyatékkal élőkkel, és ha kell, segíteni nekik. Mint mondta, nagy nyitottságot tapasztalnak az ilyen beszélgetéseken, akárcsak a csörgőlabda-bemutatókon, ahol bekötött szemmel gyakorolhatják a diákok a mozgást. Ez egyébként az egyetlen paralimpiai sportág, amelyet nem más sportokból adaptáltak, hanem eleve látássérülteknek találtak ki.

A hétfői  rendezvényen Horváth Attila gimnáziumigazgató, a polgármesteri hivatal részéről pedig Zimborás Béla osztályvezető-helyettes köszöntötte a sportolót. Mindketten fontosnak nevezték azt a küldetést, amelyet Orsós Zsolt a fiatalok körében végez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!